km/óra
  2023.12.01., péntek  •  Elza napja
Újévi Operettgála
Vackor karácsonya
Lakásbiztosítás: az ünnepek alatt vigyázni kell

Lakásbiztosítás: az ünnepek alatt vigyázni kell

Az ünnepi időszak a tűzesetek és betörések miatt rizikósabb lakásbiztosítási szempontból.

 

Az elmúlt években karácsonykor átlagosan 1100 kárbejelentés érkezett a K&H-hoz, az átlagos kárérték pedig 50 ezer forintot tett ki. Az ünnepek alatt érdemes pár óvintézkedést megtenni – derül ki a összeállításukból.

 

Nyáron jellemzően a viharok okoznak károkat a lakástulajdonosoknak, decemberben pedig a karácsonyi és szilveszteri időszakhoz köthető balesetek és betörések jelentenek fokozott kockázatot.

 

Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese szerint nem árt a lakásbiztosítás biztosítási összegeire és a fedezeteire is figyelniük a lakásbiztosítással rendelkezőknek. Előfordulhat ugyanis, hogy az idén megvalósított felújítások miatt megnőtt az ingatlan újjáépítési értéke vagy több nagyobb értékű tárggyal bővült a lakás. Éppen ezért érdemes elővenni a meglévő lakásbiztosítási szerződést, és a megfelelő értékekre igazítani. Így gondoskodhatunk arról, hogy a felújított lakásunk, vagy házunk értékére szóljon a biztosítás – összegezte a szakember.

 

A katasztrófavédelem kisokosa szerint különösen figyelni kell arra, hogy a kiszáradt adventi koszorú nagyon könnyen lángra kap, ezért a gyertyát ne a terítőre, hanem mindig egy tűzálló alátétre kell tenni az égő gyertyákat soha nem szabad felügyelet nélkül hagyni. Fontos, hogy olyan izzók, fényfüzérek kerüljenek kihelyezésre a lakásban, amelyek megbízható gyártótól, kereskedőtől származnak

 

A gyenge minőségű izzók tűzveszélyesek lehetnek, sőt, akár áramütést is okozhatnak. Érdemes megnézni a vezetékeket is: amennyiben megtört, eldeformálódott, megolvadt, akkor le kell cserélni.

 

Amennyiben hosszabb időre elutazik a család, akkor a betörők ellen is érdemes felkészülni: bezárni az ablakokat, kiüríteni a postaládát, esetleg meg lehet kérni a szomszédot, nézzen rá néha a lakásra, hogy minden rendben van-e.

címkék
Savaria Fórum 32. évfolyam 42. szám - 2023.11.24.
Savaria Fórum 32. évfolyam 42. szám - 2023.11.24.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Anyagi vészhelyzet a Szombathelyi Haladásnál
Az alkalmazottak (játékosok, edzők, stábtagok) több hónapja nem kaptak fizetést a Szombathelyi Haladás NB II-es labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaságtól, ha a többségi tulajdonos, Homlok Zsolt nem rendezi az adósságot, decemberben akár meg is szűnhet a zöld-fehér együttes, értesült az ugytudjuk.hu.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Adventi vásár Szombathely 2023: óriáskerék, Mikulás-kunyhó és ragyogó Mikulásbusz
Minden idők leglátványosabb szombathelyi adventi vására lesz az idei – derült ki a péntek délelőtti sajtótájékoztatón. A már hagyományosnak számító Óriáskerék mellett lesz Mikulás-kunyhó, csillogó-villogó Mikulásbusz, meséket sugárzó LED-fal, és ezer méternyi fényfüzér ragyogja majd be a Fő teret.
Csokimikulásért törtek be fiatalok a szombathelyi vásár Mézeskalács Házikójába
A 2023-as Szombathelyi Adventi Vásár nyitónapját megelőző éjszakán a kameraképen vették észre a közterület-felügyelet munkatársai, hogy két fiatal próbál bejutni a lezárt Fő téri Mézeskalács Házikóba - adja hírül a város hivatalos Facebook-oldala.
legfrissebbek
Dr. Bödör Géza: Amerikából jött, de ezúttal nem ő volt a pilóta
Dr. Bödör Géza orvosprofesszor, laborvezető (University of Colorado, Denver) miként került a szombathelyi vérellátóból egy amerikai egyetemi katedrára? Nos, ez is kiderült mindazok számára, akik ellátogattak csütörtökön este a könyvtárba. Spiegler Tibor, a helytörténeti gyűjtő, mint volt osztálytárs invitálta meg a professzort, aki kalandos életéről az előadás előtt mesélt. A mostani hazatérése apropóját az adta, hogy a minap volt a 45. orvosi egyetemi évfolyam-találkozója.
„A zene felszabadít, erőt ad, segít leküzdeni félelmeinket”
Adventi jótékonysági hangversenyt rendezett a szombathelyi Zonta Club, a Művészeti és a Premontrei Gimnázium a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja alkalmából.
Futsal Bajnokok Ligája: remekül kezdett, de alulmaradt a tavalyi Final Four-résztvevő Anderlechttel szemben a Haladás
A magyar bajnok egy öngóllal és Henrique Diniz egészen elképesztő találatával 2-0-ra vezetett, ezt követően azonban már csak a belgák találtak be, akik végül 5-2-es győzelmet arattak.
Átadták a balatoni bringakör Balatonudvari és Vonyarcvashegy közti szakaszát
Átadták a balatoni bringakörút Balatonudvari és Vonyarcvashegy közötti, 10,5 kilométeres, megújult szakaszát csütörtökön.
Több hullámban érkezik változatos halmazállapotú csapadék Szombathelyen a hétvégén
Több hullámban érkezik változatos halmazállapotú csapadék december első hétvégéjén: pénteken kiadós mennyiség esőre, szombaton pedig esőre, havas esőre, havazásra kell készülni erős, néhol viharos széllel, majd vasárnap kisüt a nap. Nagy lesz a hőmérséklet-különbség az északkeleti és a déli országrészek között: szombaton napközben mínusz 1 és plusz 15 fok között lesz a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.