
Harmónia Kutyavilág SE: kutyás tájfutást szerveznek a szombathelyi Parkerdőbe
Molnár Fanni főszervező elmondta, hogy három órától várják már a versenyzőket a büfénél, a rajt 16 órakor indul. A versenyzők kapnak egy térképet, ami alapján el kell igazodniuk, az ellenőrző pontokon pedig lehet pecséteket gyűjteni az 5 kilométeres távon. Senki nem távozik üres kézzel, az első három helyezett pedig jutalmat is kap. Nem a versenyen lesz a hangsúly, hanem a kutyás közösség építésén.
Azoknak sem kell elkeseredniük, akik kutya nélkül érkeznek, ugyanis a Fekete István Állatvédő Egyesület gazdikereső kutyái közül bárki szívesen teljesíti a távot.
A verseny előtt és után is lehet kutyás dolgokat vásárolni a kis kedvenceknek, valamint a Fekete István Állatvédő Egyesület is örömmel fogad adományokat.
A versenyre jelentkezni itt lehet.
Illusztráció: Pixabay

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.