km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Kutatások szerint az mRNS-vakcinák a vírus átadását is gátolják

Kutatások szerint az mRNS-vakcinák a vírus átadását is gátolják

Az ilyen típusú oltóanyagok után 80 százalékkal kisebb az esély a koronavírus terjesztésére.

 

Tíz nappal a második Pfizer vagy Moderna vakcina beadása után 80 százalékkal kisebb az esélye annak, hogy valaki PCR-pozitív lesz koronavírusra a be nem oltott személyekhez képest – olvasható az Eurekalert sajtóközleményben. Ez azért fontos, mert így a vírus átadását is 80 százalékban gátolja az oltás, ugyanis a tünetmentes beoltott fertőzöttek sem adják tovább a patogént.

 

A Clinical Infectious Diseases tudományos folyóiratban megjelent tanulmány konklúziója a 24.hu szerint az, hogy a messenger RNS-vakcinák lényegesen csökkentik a vírus továbbadásának lehetőségét is. 

 

A Mayo Clinic munkatársai 39 ezer fős mintát vizsgáltak, és azt állapították meg, hogy az első dózis után 10 nappal 72 százalékkal, a második dózis után 73 százalékkal volt kisebb az esélye annak, hogy valaki az oltás ellenére is vírushordozó legyen. A különböző faktorokra korrigálva így jön ki összesen a 80 százalékkal alacsonyabb esély a fertőzöttségre. A kutatás február 8-ig bezárólag készült, így előfordulhat, hogy az eredményeket az új mutációk terjedése torzítani fogja.

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.