km/óra
  2024.10.14., hétfő  •  Helén napja
Kultúrházak éjjel-nappal: bemutatkoztak az AGORA szakkörei és klubjai

Kultúrházak éjjel-nappal: bemutatkoztak az AGORA szakkörei és klubjai

Országszerte több száz kulturális központban és művelődési házban változatos programokat tartottak a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozat részeként múlt héten. A szombathelyi AGORA pénteken elemlámpás Víztorony-látogatással, szombaton Harry Potteres szabadulószobával és a Sportházban működő szakkörök bemutatkozásával kínált művelődési lehetőséget.

 

A Magyar Népművelők Egyesülete tizenhét évvel ezelőtt indította útjára a kezdeményezést, amelynek célja, hogy minél többen részesei legyenek a közművelődési intézmények által nyújtott kulturális sokszínűségnek. Az AGORA közösségei szombaton egész napos workshopon várták az érdeklődőket. Sokan próbálkoztak elsajátítani az agyagműves mesterség fortélyait, de népszerű volt a rajztanoda és a Savaria Foltműhely foglalkozása is. 


Az AGORA galériáján a foltműhely alkotásait is meg lehetett tekinteni. A központi helyen található, Farkasok című képen az egész csoport együtt dolgozott. Horváth Zoltán, az AGORA ügyvezetője elmondta, hogy egész évben az AGORA-ban számos szakkör és klub működik. Ezeknek tartottak nyitott műhelyt, így a szombati nap során ki lehetett próbálni a gyöngyfűzést, a bútorfestést, az agyagműveskedést, a tűzzománcozást, a repülőmodell szakkörbe lehet bekukkantani, valamint a foltvarró műhely is kinyitotta kapuit. 


Legfeljebb 5 fős családi, baráti csoportok jelentkezhettek a délutáni szabadulós játékra. A pánikszobát a Harry Potter-fantasy alapján rendezték be a szervezők. A kijutáshoz furfangos feladatokat és leleményes ügyességi próbákat kellett teljesíteni a kalandokra vágyó jelentkezőknek. Este másik helyszínen folytatódott a program - immár felnőtteknek: a Savaria Filmszínházban a tavaly elhunyt ismert szombathelyi lemezlovas, Neczpál György tiszteletére szerveztek emlékestet, sok-sok tánccal, zenével.

 

 

Forrás: SZTV

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Mediterrán növényekkel kísérletezik ez a szombathelyi őstermelő
Különleges, leginkább a mediterráneumban honos gyümölcsöket termeszt köveskáli ültetvényén egy szombathelyi, három diplomás őstermelő, akit a felfedezés öröme, a gyümölcs kertészetben megtalált flow vezet hétről hétre a fák közé, hogy ott megtalálja a boldogságot. Most éppen a pisztácia a sláger nála, de a négy hektáros birtokon több mint 400 fajta gyümölcsfa várja a hetente kétszer érkező gazdát, Badics Lászlót.
Pocak nyugállományba készül
Pocak elmúlt 10 éve robbanóanyag-kereső kutyaként telt. Ez egy speciális szakterület és stabil fizikai állóképességet kíván.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Vármegyei II. osztály, északi csoport: továbbra is remek szériában az éllovas Kőszeg, négyet rúgott a Jánosháza és az Alsóújlak is
A Bozsok és a Spari összecsapása a 65. percben félbeszakadt. A Lukácsháza és a Répcelak is hazai környezetben diadalmaskodott, utóbbi kétgólos hátrányból tudott fordítani a hosszabbításban. A Szeleste Bükön hagyhatta el győztesen a játékteret.