km/óra
  2024.07.13., szombat  •  Jenő napja
Közös meditáció és jóga a nyári napfordulón

Közös meditáció és jóga a nyári napfordulón

Közös meditációval, jóga gyakorlatokkal, mantra énekléssel ünnepelték a nyári napfordulót és a jóga világnapját a Savaria Múzeum parkjában. 2014-ben az ENSZ Közgyűlése június 21-ét Nemzetközi Jóga Napnak nyilvánította - azóta a világ számos pontján összegyűlnek az emberek, hogy közösen gyakorolják az indiai eredetű technikát.

 

Szombathelyen 5 évvel ezelőtt szerveztek először programot a jóga világnapja alkalmából. Az első két alkalomra a Fő téren került sor, azóta viszont természetközelibb helyen, a Savaria Múzeum parkjában találkoznak a jógázni vágyók a nyári napforduló alkalmából, június 21-én.


Perlaki Judit azt SZTV érdeklődésére elárulta, nagyon szeret jógázni, bár mostanában inkább gerinctornára járt. Maga a légkör fogta meg ebben a rendezvényben, hogy nem egy teremben lehet jógázni, hanem kint a parkban. Úgy érezte, ki kell próbálnia, milyen a természetben jógázni. 


Birizdó Magdi is nagyon szereti a közösséget, s a zengőtál hangjára szeret ellazulni. Azt vallja, az embernek a szervezetét úgy átjárja a hang, mintha máshol lenne.


A jóga azt jelenti: egységessé tenni, összekapcsolni. Általános célja a test, a lélek és az elme harmonikus egységének megteremtése. Számtalan változata létezik - legismertebb közülük a hatha jóga. A parkban is ezt gyakorolták az érdeklődők.


 Sopár-Kosztolánczi Éva alternatívmozgás- és masszázsterapeuta elmondta, az érkezők közül nem mindenkit ismert, ezért próbált olyan ászanákat beilleszteni az órába, amik könnyen kivitelezhetők. Először a Napüdvözlet gyakorlatsorral kezdtek, ami 12 ászanából áll. 


Az egészségre pozitív hatást gyakorló ülő, csavaró, lazító és nyújtó gyakorlatok után a béke mantrájának éneklése következett.


Horváth Gabriella hangterapeuta kiemelte, a mantra szó jelentése az elme megszabadítása. Ha egy dologra koncentrálunk, ha mantrázunk, a mantrára figyelünk, akkor már eleve az egy pozitív hozadék, hogy más gondolatok nem férnek be a fejünkbe. 


Az elme folyamatos belső párbeszédének szüneteltetése békés, ellazult tudatállapotot eredményez. Ennek az elmélyítését szolgálta az intuitív hangszerek bevonásával fűszerezett vezetett meditáció is az összejövetel végén.

 

 

Forrás: SZTV

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 26. szám - 2024.07.05.
Savaria Fórum 33. évfolyam 26. szám - 2024.07.05.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Augusztusban folytatódik a lomtalanítás Szombathelyen
A SZOVA Nonprofit Zrt. idén is meghirdette a lomtalanítást, amely a lakosságra és lakóingatlanokra vonatkozik, így a garázstulajdonosok, illetve intézmények, vállalkozások, kereskedelmi egységek nem vehetik igénybe a szolgáltatást.
A Körösladányi MEDOSZ Sportkörben lett többségi tulajdonos az Illés Akadémia
Aki eddig tudta követni, hogy mi történt a Haladással, annak egy újabb fejtörő: a felszámolás előtt álló Szombathelyi Haladás Sportszolgáltató kft-től kapott jogon pár hete alakult ISA Haladás Kft. a június végén bevásárolta magát az önkormányzati választások másnapján - ahogyan leváltották a település fideszes vezetését - az NB III-ból való visszalépését bejelentő Körösladányi MEDOSZ Sportkörbe.
Augusztusi időutazásra hív a XXIII. Savaria Történelmi Karnevál
Augusztus 22. és 25. között ismét megelevenedik Szombathely ókori története: a nyolc kiemelt és 20 kísérőhelyszín 388 programmal várja Savaria lakóit és a vendégeket, hogy időutazással ünnepeljük a város 2000 éves múltját, jelenét és jövőjét. A XXIII. Savaria Történelmi Karneválról kedden tartottak sajtótájékoztatót a Történelmi Témaparkban.
Edzésbe állt a Haladás VSE
Hétfőn délután 21 mezőnyjátékosnak, valamint két kapusnak tartotta meg az első edzést a Szenczi Imre vezette szakmai stáb, írja az egyesület honlapja.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.