km/óra
  2024.10.08., kedd  •  Koppány napja
Közgyűlés után: parkolási rendelet és köztisztasági program

Közgyűlés után: parkolási rendelet és köztisztasági program

A legfontosabb ügyeket értékelték a frakciók a közgyűlést követő sajtótájékoztatón pénteken délelőtt. Szó esett többek között a parkolási rendeletről, az új köztisztasági programról és a zanati kerékpárútról is. A vélemények eltérőek voltak.

 

A városvezetők részéről dr. László Győző megköszönte járvány elleni védekezésben részt vevők és a sajtó munkáját. Úgy fogalmazott: példás együttműködés alakult ki a veszélyhelyzet alatt a háziorvosokkal, az ügyeletet is velük kívánja megoldani az önkormányzat. Továbbra is támogatják az SOS Gyermekfalvak Alapítványt, hiszen a nehéz helyzetben a szociális területtől nem szabad elvonni - hangsúlyozta az alpolgármester. Elismeréseket osztott az önkormányzat a szociális területen dolgozóknak, akik nem kapták meg a kormánytól az 500 ezer forintos juttatást. A GESZ költségvetéséből elkülönített 9,5 millió forintból húsz fő - takarítók, diszpécserek - részesült jutalomban. Komolyabb költségvetés-módosítás szeptemberben lesz, addig nem indulnak új beruházások. A parkolási rendelettel kapcsolatban dr. László Győző elmondta, a jegyárak emelésével és a 2-es, 3-as zónában járó ingyenes órákkal azt szeretnék elérni, hogy a járművek a belvárostól távolabb várakozzanak.


Illés Károly megköszönte a szombathelyieknek a járvány idején tanúsított fegyelmezettségüket. A kormány időben meghozta a szükséges intézkedéseket, és a városvezetés is tette a dolgát - fűzte hozzá. A Fidesz-frakció nagyrészt egyetértett a polgármester veszélyhelyzet alatt hozott rendelkezéseivel, de a ciklusprogramot nem szavazta meg. A mentőszolgálat szeptember 30-ig biztosítja az orvosi ügyeletet, a frakcióvezető aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy mi lesz azután, mert egyelőre nem történtek lépések. Nem szavazták meg a Médiaközpont üzleti tervét és beszámolóját. Úgy véli, a szállodaüzemeltető kft. nem működhet tovább a jelenlegi formájában. Üdvözölte, hogy elkészült a Víztorony, és hogy a cserkészek visszatérhetnek korábbi székházukba, melynek bérleti díját támogatásként megkapják az önkormányzattól. Egyetértettek a költségvetés módosításával, a parkolási rendeletet azonban elutasították, mert szerintük nem teljesíti a forgalomszabályozási célokat. Indokolatlanul nagy vita kerekedett a Vigyázzunk Együtt Szombathelyre! köztisztasági programmal kapcsolatban. Fontos a szemléletformálás és a példamutatás, de ne csak a képviselőkre tolják át a felelősséget - mondta Illés Károly. A közterület-felügyelet kibővült feladatköre további létszámnövekedést indokolna. A frakcióvezető felhívta a figyelmet arra, hogy augusztus 25-ig helyre kell állítani a törvényességet a Vasivíz Zrt.-nél.


Az Éljen Szombathely! frakció képviseletében Németh Ákos megköszönte a 400 önkéntes munkáját, akik a veszélyhelyzet alatt segítettek. Hangsúlyozta a Vigyázzunk Együtt Szombathelyre! program jelentőségét. Ismertette: bizottság alakult, amely azt vizsgálja, miért nem épült meg eddig a zanati kerékpárút (elnök: Putz Attila, tagok: dr. Horváth Attila, Koczka Tibor, Illés Károly, dr. Takátsné dr. Tenki Mária). A tanácsnok szerint fontos lenne módosítani a településrendezési szerződésekkel kapcsolatos szabályokat, hogy az új lakóparkoknál ne maradjanak el az út-, járda-, közmű- és játszótérépítések. Az 1000 parkoló program mellett a zöldterületek fejlesztése is fontos cél, emelte ki Németh Ákos. Folyamatban van egy uniós pályázat, amelyben 250 ezer eurót lehet nyerni erre a célra.


Tóth Kálmán frakcióvezető a zeneiskola körüli helyzetről beszélt: a pedagógusoknak joguk van a véleménynyilvánításhoz, és elfogadhatatlan, hogy 2020-ban Magyarországon ilyesmi történjen. Visszavonták a szakértői vizsgálatra vonatkozó megbízást a csapadékvíz-elvezetési programban, mert a kivitelező időközben pótolta a hiányosságokat. A polgármester tegyen feljelentést a Nagyszálló ügyében, ezt kérte a frakció. A parkolási rendelettel kapcsolatban elmondta, meglátják, hogyan vizsgázik a két alacsonyabb díjzónában az ingyenes órák rendszere. A szándék az, hogy távol tartsák az autókat a belvárostól. Hamarosan befejezik az aszfaltozást az Illés Akadémiához vezető utcában, amit Szarka Zoltán olimpiai bajnok labdarúgóról neveztek el. Tóth Kálmán a Fogadj örökbe egy parkot! felhíváshoz való csatlakozásra biztatott mindenkit, a déli városrészen már most is van erre jó példa. Erőteljesebb ellenőrzést ígért a Vörösmarty és Kisfaludy utca sarkán álló ABC körül, ahol hangoskodó, szemetelő társasági gyűlik össze rendszeresen. Elkezdik továbbá mintegy 20 millió forintból a zanati úti kerékpárút terveztetését.


Értetlenségét fejezte ki Koczka Tibor azzal kapcsolatban, hogy az önkormányzat pályáztatás nélkül adta bérbe a Késmárk utcai teniszpályákat. Szerinte pályázattal többletbevételhez juthatott volna a város. A Pro Savaria képviselője szerint az ezer parkoló építése két hektár aszfaltos, betonos területet eredményez majd a városban. Úgy véli, el kell dönteni, milyen irányba fejlesszék a város közlekedését, mert így sem az autósok, sem a tömegközlekedéssel utazók, sem a kerékpárosok nem elégedettek. Az ELTE 190 milliós támogatásából 50 milliót fizetett ki az önkormányzat, a fennmaradó összegről decemberben döntenek. Koczka Tibor szerint látni kellene az egyetem 3-5 évre szóló stratégiai tervét. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a Vasivíz esetében politikai csatározásról van szó, aminek Molnár Miklós az elszenvedője, hiszen politikusok nevezték ki. Szerinte a Fővárosi Törvényszék döntése azt jelenti, hogy a Vasivíz 2013 óta jogszerűtlenül működött, hiszen nem volt meg az ügyvezető ötéves szakmai tapasztalata, és az ország összes víziközmű-szolgáltatójánál hasonló a helyzet.  
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Fekete pont: bukott (iskola) rendszer
Tétlenül szemléljük, ahogyan az iskolarendszer szétmállik. Generációk sora méltatlan körülmények között cseperedik. Az eredendő tisztaságot, őszinteséget, kíváncsiságot felőrli a képmutatás, a hazugság, a kollaboráció. Erről szól a Fekete pont című új magyar film.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
A Miss Universe Hungary 2024 győztese, dr. Kenéz Nóra a céljairól, Szombathelyről és a szép lányok gimijéről
Szeret hazajárni Szombathelyre, szép emlékei vannak a Bolyairól, nem az influenszerkedést, hanem a tanulást ajánlja a fiatalabb generációnak, és szerinte a nőket megszépíti az intelligencia. Dr. Kenéz Nóra gyógyszerésszel, Magyarország idei szépségkirálynőjével beszélgettünk, aki már javában készül a mexikói világdöntőre, ahol méltóképpen képviselné az országot.
legfrissebbek
Rágcsálóirtás folyik a parkokban, lakótelepeken és patakpartokon városszerte
Átfogó rágcsálóirtás kezdődött szeptember 30-án Szombathelyen.
Csatlakozott a PASCH közösséghez a Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum: ebben a tanévben kerül sor az első DSD nyelvvizsgákra
2024. október 8. napjától a Vas Vármegyei SZC Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum hivatalosan is a PASCH (Schulen: Partner der Zukunft) közösség tagja lett: az ünnepélyes aláírásra az iskola aulájában került sor.
Évfordulós ünnepség a segítés jegyében
Tízéves a Soroptimist International Club Szombathely, a hagyományokhoz híven gyertyát gyújtottak a születésnapi rendezvényükön szombaton a Pannónia étteremben. A Soroptimist International Club Szombathely – Colonia Savaria Egyesület tagjai küzdenek a nők és lányok jogaiért, életük jobbá tételéért.
Lezárult a 2024-es központi szúnyoggyérítés
Lezárult a 2024-es központi szúnyoggyérítés - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Letették az esküt a Vas Vármegyei Közgyűlés tagjai
Megtartotta alakuló ülését a Vas Vármegyei Közgyűlés. A 15 tagú testület elnökévé ismét Majthényi Lászlót választották, aki harmadik ciklusát kezdi. Munkáját Kondora Bálint és Marton Ferenc alelnökként segíti, és ezúttal társadalmi alelnököt is választottak Melega Miklós személyében. A képviselők és az elnökség megbízatása 2029 októberéig tart.