km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Szeptemberi közgyűlés: ingatlanügyek és orvosi ügyelet

Szeptemberi közgyűlés: ingatlanügyek és orvosi ügyelet

Módosítják az idei költségvetést, döntenek az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok aktuális ügyeiről, és több rendeletet módosítanak a képviselők a ma 9 órakor kezdődő közgyűlésen. 15 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ülésen tárgyalnak.

 

A Szombathelyi Televízió élőben közvetít az ülésről

 

 

 

A közgyűlés délelőtti fejleményei

 

Dr. Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester elsőként köszöntötte a képviselőket, majd megemlékezett arról, hogy 1990-ben ebben az időpontban kezdődött az önkormányzati rendszer. Akkor az volt a cél, hogy a helyi döntések helyben szülessenek meg. Azonban az elmúlt tíz évben leépült az önkormányzatok szerepe. Elvették a kórházakat, az iskolákat, a források nagy részét. Azt mondta, nagyon rossz irányba mennek most az ügyek, a normatív támogatások sem fedezik az adott feladatok ellátását.


Hozzátette, Szombathelyen is lezajlott az előválasztás, közel 8000 ember vett részt rajta. Mindenkinek megköszönte a munkáját, azoknak is köszönetet mondott, akik elmentek szavazni. Gratulált dr. Czeglédy Csabának (független), hogy megnyerte az előválasztást. 


Tóth Kálmán frakcióvezető (Éljen Szombathely!) is csatlakozott a gratulációhoz, s elmondta, hogy az Éljen Szombathely! egyesület az előválasztás győztese mellé áll majd. 

 

Ingatlanügyek 

 

Dr. Czeglédy Csaba javasolta az 5. napirendi pont levételét, az ingatlanokkal kapcsolatos döntések meghozatalát. Csak a 8-as melléklettel nem ért egyet, de csak ezt nem lehetett levetetni. Hozzáfűzte, semmiféle egyeztetés nem volt az ügyben, kevés az információ, további egyeztetésekre van szükség.


Illés Károly (Fidesz) frakcióvezető csatlakozik a levételhez. Szerinte, ha így menne át a javaslat, akkor több százmillió kár érheti a várost valódi verseny nélkül.


Horváth Attila alpolgármester (Éljen Szombathely!) felhívta a figyelmet, hogy abban a napirendi pontban sok ingatlanügy van.


Sátory Károly (Fidesz) teljesen egyetért Czeglédy Csabával, hogy teljesen különálló dolgok szerepelnek egy napirendben. Van, amelyiket megszavazná, s van, amelyiket nem. 
Szavaztak, leszavazták a javaslatot, így nem veszik le az ingatlanügyeket a napirendről.

 

Mire elég az állami forrás? 

 

Illés Károly reagált az önkormányzatisággal kapcsolatos polgármesteri felvetésekre, szerinte az nem sérült. A 2010 előtti rendszerben 16 milliárdos adósságot halmoztak fel Szombathelyen, az állami kórházakban fejlesztések valósultak meg. Kaptak az államtól fejlesztési forrásokat, ezeket önerőből nem tudná megvalósítani a város. Szerinte jó irányba mennek a dolgok, és meg kell köszönni a kormánynak a sok segítséget.


A polgármester visszautalt arra, hogy az előző városvezetés is akart hitelt felvenni, fejlesztésekhez, de a kormány nem engedte. 


Lendvai Ferenc (Fidesz) megemlíti a kormány kampányát, ám Stop Gyurcsány, stop Orbán-ról beszélt. Ezen jót nevettek a képviselők. Majd egy szelektív hulladékgyűjtő sziget megszüntetését javasolja, mivel a panaszok szerint áldatlan állapotok vannak, patkányok járnak oda éjjelente. A javaslata az, hogy vizsgálja meg a gazdasági bizottság, hogy milyen létjogosultsága van ott ennek a hulladékszigetnek. Ha lehet, akkor szüntessék meg, mivel nem garantálják a tisztaságot és az ott élők nyugalmát. 


Dr. Nemény András mondta, hogy más megoldást szeretnének találni, egyeztetni fognak a bizottsági ülésen. 


Németh Ákos (Éljen Szombathely) megnyugtatta képviselőt, hogy egy hölgy tett panaszt. Kiemelte, a közterület-felügyelők naponta járnak ki. A probléma az, hogy túlterheltek a szigetek, többre lenne a szükség a megszüntetés helyett. 

 

A hajléktalanszálló ügye 

 

Melega Miklós (Fidesz) a Brenner-villa megvásárlásával kapcsolatban kérdezett. Az érdekelte, hogy mit terveznek a téli hideg előtt, főként az állagmegóvás miatt. Dr. Nemény András erre reagálva elmondta, hogy a felszámoló nem jelentkezett, az önkormányzatnak valószínűleg bírósághoz kell fordulni.


Dr. Czeglédy Csaba a Zanati úti hajléktalanszálló elköltöztetésének ügyét hozza fel, mivel hatalmas lakossági tiltakozás van ez ügyben. Kérte, hogy legyenek érdemi alternatív lehetőségek. Nem szeretné, ha csalódnia kellene az ott élőknek a képviselőkben. Változni fog jövőre a kormány összetétele, forrásért kell mennie majd a városvezetésnek, kész tervekkel kellene. Azt kérte, engedjék el a fantáziákat, készítsék el a terveket, és nyugtassák meg az ott élőket. Felhívta a figyelmet arra, hogy meg kell találni az új helyszínt, mivel bárhová is kerül, valakinek a körzetébe fog. 


Hozzátette, hogy nem tartható fenn ilyen formában a családok átmeneti otthona a Paragvári 86.-ban. Azt kérte, próbáljanak új helyszínt találni, készítsék el a terveket. Elmondta még, hogy a családon belüli erőszak áldozatait is próbálják segíteni, de elfogytak a lakások. Nem tudják majd kimenekíteni a jövőbeli áldozatokat, erre is megoldást kell találni. Lakossági panasz továbbá, hogy nagy a temető területe, régen volt egy kiskocsi, ami nem működik. A temető munkatársai azt mondták, hogy nincs rá költségvetési forrás, azért nem működtetik. 


Dr. Nemény András a szakmára bízná, hova érdemes helyezni a hajléktalanszállót. Dr. László Győző alpolgármester is reagált a hajléktalanszálló ügyére, komplex megoldást javasolt. Remélte, hogy a következő kormánytól több támogatást kapnak majd. 

 

Savaria Nagyszálló, parkerdei szemét és ukrán vendégmunkások

 

Dr. Takátsné dr. Tenki Mária (Fidesz) kérte, hogy ne engedje el a város a Nagyszálló ügyét. Keressék meg a tulajdonost, mert sok a galamb, beszennyezik az épületet és az utcát. Dr. Nemény András megígérte, hogy a biztonság és tisztaság érdekében megtesznek mindent, a költségeket az új tulajra terhelik. 


Németh Ákos tanácsnok elmondta, hogy a Parkerdőben a konténeres gyűjtést elindították, a büfében lehet az ehhez szükséges zsákot megvenni. A díja az elszállíttatást is magába foglalja. A Parkerdőben élők használják, és jól működik a rendszer, szerinte előrelépés történt ez ügyben. 


Kelemen Krisztián (Éljen Szombathely!) elmondta, hogy 2019-től az ukrán vendégmunkások Sárváron komoly gondot okoznak a közbiztonság és köztisztaság tekintetében. Egy részük itt lakik Szombathelyen a munkásszállókon. Itt is kezdenek komoly problémák kialakulni, több lakossági bejelentés érkezett már rendzavarás és a köztisztaság megsértése ügyében. Hozzátette, hogy a Joskar-Olán élők aggódnak, hogy munkásszállót alakítanak ki a Kenyérvíz utcában. 


Megemlítette még, hogy a Parkerődben komoly erőlepés történt az illegális lerakók felszámolásában. Hozzáfűzte, hogy Kecskés László (Fidesz) megkereste, hogy egy körzetében található helyszínt a kamerázzanak be, szerinte jogos a felvetés. A hatékonyabb működés érdekében azonban több mobil térfigyelő kamerára is szükség lenne. Kérdezte, van-e erre lehetőség.


Dr. Nemény András az ukrán vendégmunkásokra reagálva elmondta, hogy komoly kihívás a közbiztonság ilyen esetben. A rendet és a biztonságot fenntartják, extra figyelmet fordítanak oda, ahonnan ilyen bejelentés érkezik. Nem tehetnek más testületként ez ügyben. A cél, hogy a helyi cégeket helyi munkaerővel töltsék fel. Visszautalt arra, hogy nem bánja, hogy előző ciklusban leállították, hogy munkásszálló épüljön. 

 

Sikeres a köztisztasági program

 

Horváth Soma (Éljen Szombathely!) alpolgármester a Vigyázzunk együtt Szombathelyre! programról beszélt, a sikereiről, amit idáig elértek. Hozzátette, hogy a szemléletformálás nagyon fontos eleme a programnak, ebben van még tennivaló. Elindult párhuzamosan a Fogadj örökbe egy parkot! program is, nemcsak egyesületek, hanem cégek is csatlakoztak hozzá, játszóeszközöket, utcai bútorokat vásárolva. Azt szeretné, ha a zöldterületek és közterek is tisztábbak legyenek. 


Járdákat, utakat is újítottak fel, folyamatosak a fejlesztések. Fontos a hidak állapota is. 

 

Civil ügyek, játszótér

 

Putz Attila (Éljen Szombathely!) a civil ügyekkel foglalkozott. Végigjárták a városháza dolgozóival a 11 egyesületet, akik közművelődési szerződéssel rendelkeznek. Véleménye szerint hatalmasak a különbségek az egyesületek között. Példaként említette a Petőfi-telepi egyesületet, mely hasonló feladatot lát el, mint a nagyobbak, mégis jóval kevesebb pénzt kap.


A polgármester szerint ez is központi akarat. Az összes civil szervezetet sérti, hogy egyesek 8 millió forintot kapnak, mások semmit. Ezzel csak azt érték el, hogy a többi civil szervezet megsértődött. 


Sátory Károly szerint a Savaria Fórumra áldozott pénz pont annyi, amennyiért ki lehetne alakítani a körzetében a játszóteret. A javaslatot, hogy játszótér legyen ebből az összegből, korábban leszavazták. 


Dr. Nemény András erre reagálva elmondta, hogy három játszótér kialakítására van bent jelenleg pályázat. 

 

Plakátok

 

Illés Károly szerint jövőre új kormány lesz, a 4.-et váltja az 5. Orbán-kormány, és Hende Csaba lesz az országgyűlési képviselő. Nehezményezte, hogy plakátözön volt az elmúlt hetekben, szerinte ez jogszabályellenes. Érdekesnek nevezte, hogy pont mára tűntek el a plakátok, épp a közgyűlés napjára. Felhozta, hogy a Nádasdy Ferenc u. 17. lakói komoly problémákkal küzdenek. A SZOVA nem engedi felújítani az ingatlanokat, a fűtésszámla pedig az egekben az elavult nyílászárók miatt. Ezeket sem cseréltethetik ki. 


Nemény András szerint biztos, hogy Csaba lesz az országgyűlési képviselő vagy Hende vagy Czeglédy. 


Czeglédy Csaba is reagált: a plakátokat nem azért távolították el, mert ma közgyűlés van, hanem egyszerű, véget ért a kampány. 

 

Közvilágítás

 

A közvilágítási beszámoló is szóba került. Illés Károly szerint sokkal jobb lett, komoly megtakarítást jelent pénzben és energiában, mióta az Elios Zrt. korszerűsítette a közvilágítást. Nemény András viszont úgy látta, drágább, és a minősége is gyengébb. Azt javasolta, hogy a frakcióvezető járja körbe a várost sötétedés után, hogy maga is megbizonyosodjon róla. Ehhez szólt hozzá Tóth Kálmán is, megjegyezte, hogy a kormány lemondott a közvilágítás fejlesztésének uniós támogatásáról, nehogy az EU vizsgálódjon az Elios-nál. A TASZ azonban beperelte az uniót, nyertek, így hamarosan érdekes dolgok derülhetnek ki a közvilágítási beruházások kapcsán.


A napirend előtti vita ezzel lezárult, a képviselők megszavazták a határozati javaslatokat. A közgyűlés délután negyed 3-kor folytatódik.

 

Költségvetés

 

A szünet után Horváth Attila bevezette a második napirendi pontot, Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet II. számú módosítását.

 

Elmondta, hogy azt látja, hogy a város stabilan működik. Úgy látta, hogy öt olyan tényező van, ami a működést behatárolja. Az egyik az olyan rendelkezés, ami szerint nem lehet díjat emelni. Kérdés, hogy az olyan cégeknél, mint például a temető, tudják-e alakítani a költségvetést. A másik az, hogy az önkormányzati szférában dolgozók bére alacsonyabb, mint az állami vagy a versenyszférában. Horváth Attila úgy gondolja, hogy ez a helyzet tarthatatlan, dolgoznak azon, hogy ez változzon. 

 

Horváth Attila kiemelte, hogy az első költségvetésmódosításban nagyobb tartalékokkal számoltak, de már most tudja, hogy a most benyújtott költségvetésmódosítás sem lesz végleges. Elmondta, hogy tönkrement a fűtés az Iseumban, ami harmincmillió forint kiadás lesz. A piacnál szeretnék 50-60 millió forintból a klímarendszert kiépíteni, illetve a Belügyminisztériumtól is kaptak egy több mint hároméves számlát, körülbelül százhúszmillióról.

 

Illés Károly bejelentette, a határozati javaslatokat támogatja a Fidesz-frakció, de a Médiaközpont támogatását nem, ott komoly forrásokat lehetne megtakarítani. Illés Károly elmondta, hogy a Savaria Fórumot több körzetben, például Derkovits, Olad, Kámon, Herény területén nem kapták meg az olvasók. Azt kérdezte, hogy a mostani terjesztés költséghatékonyabb-e, mint a korábbi?

 

Nemény András megkérdezte a Fidesz frakcióvezetőjét, hogy az előző ciklus végén mennyi Savaria Fórumot kapott. A polgármester elmondta, hogy a terjesztés az elmúlt hetekben nem működött jól. A Médiacentrum dönt arról, hogy ki a terjesztő, ő ebben a kérdésben nem tud nyilatkozni.

 

Czeglédy Csaba, a Szociális Bizottság elnöke elmondta, hogy reméli, az idén lesz még költségvetés-módosítás, mert a megemelkedett bérleti díjak miatt sokan kieshetnek a lakbértámogatásokból. Nemény András ígéretet tett arra, hogy a következő közgyűlésig megoldásra kerül a probléma, Czeglédy ezt elfogadta. 

 

Ágh Ernő Péter is hozzászólt a témához. Elmondta, hogy örömmel vették a Petőfi-telepen, hogy ott is lesz útfelújítás, de most azt vette észre, hogy ennek az utcának a felújítása nem került bele a költségvetésbe. A temetői buszmegállót szeretné kicserélni, ezt már másfél éve szeretné, pedig anno meg is szavazták, azonban a költségvetés-módosításnál ezt a tételt is kivették. Reméli, hogy infrastrukturális fejlesztések fognak történni.

 

Nemény András elmondta, hogy szakmai alapon választották ki az utakat, a Belügyminisztériumtól nem kaptak javaslatot. Úgy gondolja, hogy megtévesztették Ágh Ernő Pétert.

 

Tóth Kálmán felszólalásában jelezte, hogy azokat az utakat fogják megcsinálni, amik Szombathely szempontjából fontosak.

 

Horváth Gábor is hozzászólt a napirendhez. Mindig az út, járda, híd terhére történtek az átcsoportosítások – sajnálja ezt. Elmondta, hogy szeretnék, hogy a városvezetésnek oda kell hatni a saját gazdasági társaságaira, hogy ne az legyen, hogy máshonnét kelljen átcsoportosítani.

 

Ágh Ernő kikérte magának, hogy nem elég érzékeny szociálisan, úgy gondolja, hogy az ö körzetében inkább infrastrukturális problémák vannak.

 

Nemény András összefoglalta, hogy kényszerhelyzetben voltak a Médiaközpont költöztetésénél, de a Médiacentrum áttétele hosszú távon nyereséges lesz. Nemény megjegyezte, a Médiaközpont plusz 15 milliójára a költözés miatt van szükség, de innentől kezdve nem kell fizetniük a korábbi havi egymillió forint bérleti díjat. Megemlítette a piac felújítását, ahová 500 milliót kellett pluszban betenni, ráadásul csökkentett műszaki tartalom mellett. Azt reméli, hogy az ott élő emberek bejönnek Szombathelyre, és itt költik el a pénzüket. Torony polgármestere egyoldalas interjút adott, annak ellenére, hogy azt kérte, hogy Toronyban ne terjesszék a Savaria Fórumot. Úgy gondolja, hogy ezeket a falvakat nem lehet izoláltan kezelni. Fontos, hogy a többletköltség nem annyi, mint ahogy a jobboldali médiában megjelent. Valamint úgy gondolja, hogy sokkal jobb ez a döntés, mint kilencmillióval támogatni egy idegen lapot, a Lokált vagy a Vas Népét. Úgy gondolja, az is óriási dolog, hogy sikerült elérni a HD minősítést. Nemény szerint remek dolog, hogy végre ilyen minőségben tudnak adást sugározni.

 

Nemény András megpróbált küzdeni a Belügyminisztériummal, de elmondta, hogy valószínű, hogy be kell fizetniük a korábban már említett számlát. Valamint a piacra is muszáj költeni, hogy az ott dolgozó árusok komfortfokozata jobb legyen.

 

Módosító indítvány nem volt, a rendeletről szavaztak: 13 igen, 8 nem, 0 tartózkodással elfogadták. Az első módosító javaslatot 21 igennel. A második módosító javaslatot 21 igennel elfogadták.

 

Központi orvosi ügyelet szakmai tevékenysége

 

Dr. László Győző ismertette a harmadik napirendi pontot, elmondta, hogy az ügyelet megfelelően működik. Az alpolgármester szerint az orvosok nem szívesen vállaltak ügyeletet, most már ezzel sincs probléma.

 

 

Tóth Kálmán elmondta, hogy ők megkérdezik a szakmát, kiemelte, hogy ez egy jelentős különbség a mostani és a régi városvezetés között. Szeretné kérni a képviselőtársakat, hogy a szakmai véleményeket fogadják el.

 

Dr. Kecskés László kikérte magának Tóth Kálmán megszólalását. Bejelentette, hogy az egészségügyi bizottság elfogadta a beszámolót. Hozzátette, hogy valóban, sokkal jobb körülmények között működik az ügyelet, de kéri, írásban válaszoljanak arra a kérdésére, hogyan alakulnak a költségek, hiszen azok miatt szakítottak az OMSZ-szel. Reméli, nem hiábavaló volt az átalakítás, hiszen a kormány visszaadhatja az ügyeleteket az OMSZ-nek.

 

Szavaztak a harmadik napirendi pontról, 21 igennel elfogadták.

 

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában lévő gazdasági társaságok

 

Javaslat Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában lévő gazdasági társaságokkal kapcsolatos döntések meghozatalára című napirendi pontot röviden tárgyalták meg. Mindegyik beszámolót elfogadták, elfogadték a napirendi pontot.

 

Ingatlanok

 

Az ötödik napirendi pont Javaslat ingatlanokkal kapcsolatos döntések meghozatalára című pontot is megtárgyalták.

 

Putz Attila (Éljen Szombathely) bejelentette, hogy a cége érintett egy ügyben, ezért a szavazáson nem vesz részt.

 

Illés Károly szólalt fel elsőnek, úgy gondolja, hogy nem történhetett valós verseny, szeretné kérni, hogy vonják vissza a napirendi pontot, reméli, hogy a városvezetés ezt elfogadja. Illés Károly szerint nem szakmai indokok miatt zárták ki az egyik pályázót. Véleménye szerint ilyen ingatlanügyekben nem lehet formai okok alapján dönteni, pedig a város érdeke azt kívánná, hogy ne 45 nap alatt bonyolítsanak le egy ilyen pályázatot.

 

Nemény András szerint a városnak az a jó, hogy csoportokban értékesítik az ingatlant. Elmondta, hogy a pályázat nyitott volt, a bírálóbizottság szakmai volt, a felételek objektívek voltak. Nemény András elmondta, hogy az érvényes pályázatot benyújtó cég jelezte, hogy új kiírás esetén nem pályázna újra. 

 

Lendvai Ferenc szerint, amikor megszavazták az ingatlanok csomagban történő értékesítését, akkor abban bíztak, hogy több ajánlat és licit lesz. A képviselő szerint van olyan építési terület, aminek az ára csupán 2500 forintra van becsülve négyzetméterenként, Lendvai szerint ennyiért legelőt sem lehet kapni.

 

Nemény András elmondta, hogy két ingatlanbecslőt is felkerestek, ezzel túlteljesítették a feladatukat. Nemény András úgy gondolja, hogyha a Fidesz-frakció szerint túl kevés a megállapított nyolcszáz millió, akkor tegyenek feljelentést. Melega Miklós is hozzászólt, ő nem biztos benne, hogy jó döntés születik. Úgy gondolja, hogy ha lenne licit, akkor magasabb áron kelne el.

 

A polgármester szerinte a Fidesz-frakció el akarja halasztani a döntést, hogy ne jusson pénzhez a város, és bajban legyenek év végére. 

 

Czeglédy Csaba szerint nem lehetett kipróbálni azt sem, hogy el lehetne-a adni az ingatlanokat drágábban külön-külön. Úgy gondolja, nem volt valódi verseny, azt javasolja, hogy három hónapot csúsznia kéne az eladásnak, és kérni még egy ingatlanbecslést.

 

Mindegyik napirendi pontot elfogadták, a vitatott napirendi pontot 12 igennel, 8 nemmel és nulla tartózkodással fogadták el.

 

Önkormányzati rendeletekkel kapcsolatos döntések

 

Vita nem volt, a napirendi pontokat elfogadták. 

 

Közterületek elnevezése

 

Boglárka és Körtés neveket fogadták el, vita nem volt. 

 

A helyi közösségi közlekedéssel kapcsolatos döntések

 

 

Horváth Soma ismertette a napirendi pontot. Elmondta, hogy annak ellenére, hogy a Volánbusz javasolta a racionalizálást, azt még sem hajtották végre. Az alpolgármester elmondta, hogy megváltoztak az igények, ennek ellenére nem lett megváltoztatva a menetrend. Horváth Soma kiemelte, hogy racionálisnak kell lenni, fontos, hogy új városrészeket is tudjanak bekapcsolni. Nagyon kéri a képviselőket, hogy tegyék meg a javaslatokat, hogy azokat októberben megtárgyalják. Köszöni az ellenzéki képviselőknek is, hogy támogatták a tömegközlekedés modernizációját.

 

Dr. Takátsné Dr. Tenki Mária arra bíztatott mindenkit, hogy mondja el a véleményét a fogadóórán. Horváth Soma kiemelte, hogy valós idejű applikáción működő nyomkövetés lesz.

 

Fejlesztésekkel kapcsolatos döntések 

 

Az 1,2 milliárdos kormánytámogatást tárgyalták meg, amelyet múlt héten vitattak. A kormány meg is határozta, hogy melyik utakra adja a pénzt - ezeket Illés Károly sorolta fel. Nemény András elmondta, hogy az önkormányzatot nem értesítették erről a listáról. Nemény András elmondta, hogy a Paragvári, Nádasdy, Magyar László, Dozmat utcákat, ill. a Szent László király utcai hidat szeretnék felújítani. A városvezetés a Szent István király utcát, a kormány a Markusovszky utcai hidat preferálja. Nemény András elmondta, hogy a képviselők akkor javasolhatnak másik hidat vagy utcát, hogyha azt is elmondják, hogy melyiket vegyéki ki a most javasoltakból.

 

Nemény elmondta, hogy a minisztérium megkérdezte, melyik utakat szeretnék felújítani, ők válaszoltak, és meg is jött a támogatási szerződés. Az eredeti javaslatot fogadták el, húsz igennel.

 

Hídfelülvizsgálattal kapcsolatos döntés

 

Horváth Soma szerint az elmúlt ciklusban nemigen foglalkoztak hidakkal, ugyanis kevésbé látványos, ámbár költséges feladat. Dr. Takátsné Dr. Tenki Mária elmondta, hogy körzetében is számos híd rossz állapotban van. Tóth Kálmán elmondta, hogy nem volt hídfelújítási alap eddig, és azért tartanak itt most, hogy ekkora összegeket kell kifizetni, kiemelte, hogy szakmai alapon rangsorolták a hidakat.

 

A tizenegyedik, tizenkettedik, tizenharmadik, tizennegyedik napirendi pontokat kérdés és vita nélkül elfogadták.

Jegyzői tájékoztató a Polgármesteri Hivatal törvényességi és hatósági munkájáról, a Hivatal tevékenységéről című javaslatot Dr. Takátsné Dr. Tenki Mária hozzászólása után szintén elfogadták.

 Szombathelyi Parkfenntartási Kft.-vel kapcsolatos döntést és az önkormányzati kitüntetésekről való döntést zárt ülésen tárgyalták.

 

 

 

Cikkünk folyamatosan frissül. 

 

Fotó: Nagy Jácint
 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Mikve: pénteken premier lesz a Weöres Sándor Színházban
Pénteken mutatják be a Weöres Sándor Színházban a Mikve című darabot, amelyben az összefogás ereje és a szabadság iránti vágy próbál utat törni magának a hagyományok és szabályok zárt világában. A mikve egy rituális fürdő - az ortodox zsidó közösségben élő nők hónapról hónapra itt találkoznak egymással.
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő. A képeket Wágner Levente tartalékos mérnök hadnagy 1942. szeptember 10. és 1943. február 19. között készítette a doni front hátországában a 2. magyar hadsereg katonájaként. A tiszt naplóját a szerző unokája, Rózsahegyi Barnabás 280 oldalon most közösségi finanszírozásból adja ki, benne az egyedülálló fotókkal.
Fesztivál a színházban: Határvonalak (Képgalériával)
A sokszínűség jegyében rendezi meg immár második alkalommal a Weöres Sándor Színház a Határvonalak Színházi Fesztivált május 30-tól június 2-ig (csütörtöktől vasárnapig).
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Egerbe látogat az SZKKA
Az NB/I B-s női kézibajnokság 25. fordulójában a listavezető Egerbe látogat szombaton. A meccs 18.00 órakor kezdődik.