km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Januári közgyűlés: koronavírus, fizetésemelés, pályázatok

Januári közgyűlés: koronavírus, fizetésemelés, pályázatok

Polgármesteri fizetésemelés, költségvetés-módosítás, pályázat útburkolat-felújításra - tíz napirendi pontot tárgyalnak a városi képviselők az év első közgyűlésén. A ma 9 órakor kezdődő ülést olvasóink élőben követhetik a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.

 

Dr. Nemény András polgármester köszöntötte a megjelenteket az év első közgyűlésén. Elmondta, 1635 aktív koronavírus fertőzött van Szombathelyen, az adatokat még októberben kérte. Az ötödik hullám más típusú, mint a korábbiak, több a fertőzött, enyhébbek a tünetek. A következő hetekben sok lesz a beteg, azt kérte, hogy vigyázzon mindenki magára és a környezetére. Hozzátette, hogy biztos lesznek szünetek emiatt óvodákban és iskolákban a következő hetekben. 

 

Beszámoló az előző Közgyűlés óta eltelt időszak fontosabb eseményeiről és a polgármester átruházott hatáskörben hozott döntéseiről:

 

Kiemelte, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége delegációt küldött a kormánynak, hogy tárgyaljanak a kompenzációról. Egyeztettek többek között a minimálbér-emelés, az infláció miatt. Ez utóbbinál van remény, hogy kapnak rá támogatást. Energiaárak emelésénél a Távhő és a vízszolgáltatás területén kaphatnak kompenzációt. A legfontosabb kérés, hogy az iparűzési adó kiesésénél keletkező hiányt fizesse ki mindenkinek a kormányt. A válasz erre az volt, hogy az előző évhez hasonlóan kompenzál majd a kormány. Hozzátette, Szombathely saját kezébe vette a sorsát, aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy megkapja a város azt a pénzt a kormánytól, mely valamennyi környékbeli településnek jár. Ma már online alá lehet írni, holnaptól pedig már 3 helyszínen lehet támogatni a kezdeményezést. 


Dr. Czeglédy Csaba (független) javaslatot tett arra, hogy a női kézilabda utánpótlás segítségére biztosítson ingyenes használatra telket egy edzőcsarnok megépítésére. A több 100 utánpótlásban sportoló fiatal támogatása is a feladatuk. Elmondta, hogy február 10-én lesz 100 éve, hogy megszületett Göncz Árpád egykori köztársasági elnök, aki a mai napig legnépszerűbb közjogi méltóság. Azon kevesek egyike, aki hozzáadott és nem elvett a nemzettől. Azt kérte, hogy állítson a város méltó emléket Göncz Árpádnak és nevezzenek el közterületet róla. Továbbá az elhunyt Wagner Andrásról, Szombathely egykori polgármesteréről is nevezzenek el közterületet, ehhez kérjék a család hozzájárulását. A polgármester elmondta, hogy nincs pénze a városnak csarnoképítésre és üzemeltetésre, de az igény jogos. Ha a város abban tud segíteni, hogy ingyen telket biztosít, azt támogatják. Ugyanígy támogatja a közterületek elnevezését is. 


Illés Károly (Fidesz-KDNP) frakcióvezető szerint a városvezetés megtéveszti a választókat. Az iparűzési adót nem vonta el a kormány, egy része ottmaradt a vállalkozóknál, ennek köszönhetően nőtt a foglalkoztatottság. Másik hamis állítás, hogy nem érkezett kompenzáció. Érkezett, dr. Hende Csaba országgyűlési képviselőnek köszönhetően 1,2 milliárd forint fejlesztési támogatást kapott Szombathely. Az aláírásgyűjtésnek nincs más oka, minthogy dr. Czeglédy Csabát támogassák, aki a mentelmi jogot szeretné megszerezni országgyűlési képviselőként. Azt mondta, ezzel nem a város érdekét szolgálják. Sok reklamáció érkezett Blaguss ügyben, feltette a kérdést, hogy mit tettek az utazók és lakosok érdekeinek ügyében. Meglepődve tapasztalta, hogy nincs a közgyűlési előterjesztések között, hogy szavaznak a kézilabda csarnok ügyében. A balogunyomi kerékpárút ügyében megkérdezte, hogy mennyi forrás van, mert ellentmondóak a nyilatkozatok. 


SZKKA kérdésében a polgármester örül, hogy támogatja a Fidesz-frakció. Hozzátette, sok az ellentmondás a kompenzáció ügyében a kormány kommunikációjában. A Belügyminisztérium az önkormányzat javaslatát fogadta el a fejlesztési források ügyében. Feltette a kérdést, hogy szerintük lehetséges-e egy november 8-ai támogatási szerződés aláírása után, hogy januárban már konkrét munkát végezzenek. 


Horváth Attila (Éljen Szombathely! Egyesület) alpolgármester a balogunyomi kerékpárúttal kapcsolatban kijelentette, hogy nem ő, hanem a szakértő mondja meg, hogy mi mennyibe kerül. Örül annak, hogy alacsonyabbak lesznek a költségek. 


Horváth Soma (Éljen Szombathely! Egyesület) alpolgármester a buszgondokra reagált: 70 év után történt szolgáltatóváltás Szombathelyen. Két pályázat érkezett, az egyik olcsóbb volt, a másik pedig nem egyezett több ponton a kiírással. Egyhangúlag döntött a testület. A szolgáltatással kapcsolatban több észrevétel is érkezett. Többségében nem panaszok érkeztek, hanem információkérés. A szolgáltató jól reagálta le, a zsúfoltságot több helyen orvosolták mentesítő járatokkal, csuklós buszokkal. A menetrendnek fél évet adtak, már most vannak javaslatai a szolgáltatónak. Hozzáfűzte, hogy vannak késések, de a Volánnál is voltak. A GPS alapján haladnak a sofőrök, ha előbb érnek egy megállóba, akkor megvárják a menetidőt. Az applikáció használata mindenkinek nagy segítség lehet, valós idejű adatokkal szolgál. A lakossági panaszokat igyekeznek enyhíteni. 


Dr. Czeglédy Csaba Illés Károly mondandójára reagált. Jogilag nem is lehetne mentelmi joga, ha megválasztják. Ha lenne, akkor sem fogja cserben hagyni a barátait, rokonait, ismerőseit a büntetőügyben, akkor ő maga kezdeményezi, hogy vegye el az Országgyűlés. 


Illés Károly kiemelte, nem a buszszolgáltatót támadták, magáért beszél az eszközpark színvonala. Az információkat köszönik. Horváth Attila kijelentésére reagálva elmondta, maximálisan támogatnak minden felújítást. Vita nincs, hiszen a város kapott 1,2 milliárd forint támogatást, a forrás itt van és rendelkezésre áll. Úgy fogalmazott, azt sem vették észre, hogy a város számláján van a pénz. Lenyilatkozták, hogy nincs, pedig már ott volt. Kiemelte, nem azt kérdezték, hogy megépült-e már 3 hónap alatt, hanem azt, hogy történt-e valami. Hozzátette, nem történt semmi. Azt kérte, ne mondják, hogy nem érkezett kompenzáció a városba, hiszen érkezett. 


Dr. Nemény András kijelentette, ők az igazságtalanság ellen küzdenek a kompenzáció kapcsán az aláírásgyűjtéssel. Ahogy a fejlesztési forrás megérkezett, elindult az egyeztetés, a tervezés, ezeknek szabott határidejük van. 



Tóth Kálmán (Éljen Szombathely) frakcióvezető is reagált a fejlesztési források ügyére, ás dr. Hende Csaba szavait idézte, majd cáfolta azokat a helyi hídfelújításokkal kapcsolatban. A politikus szerint az országgyűlési képviselő hazudott a sajtónak, amikor azt állította: a város nem használja fel a rendelkezésre álló pénzt. 


Dr. Takátsné dr. Tenki Mária (Fidesz) a belvárosi kereskedők területhasználati díjára kérdezett rá. December 31-én lejárt a korábbi rendelkezés, így most mi a helyzet az ügyben? Arra is rákérdezett, hogy a polgármester milyen döntéseket hozott a rendkívüli jogrend ideje alatt? Erről kért tájékoztatást a képviselő asszony, mivel így tudnak dolgozni a testület tagjai. 


Dr. Kecskés László (Fidesz) képviselő a körzetével kapcsolatos problémákat fogalmazta meg. A buszmenetrenddel kapcsolatban elmondta: számos oladi lakos szóvá tette, hogy a kórház, a könyvtár és múzeum számukra gyakorlatilag megközelíthetetlen számukra. A Homok úton épülő 96 lakásos társasház ellen az ott élők aláírásgyűjtésbe kezdtek, mert a forgalom jelenleg is elviselhetetlen, rengeteg gondot okoz. 


Az aláírásgyűjtést önmaguk ellen gyűjtik a Homok úti lakópark ügyében, reagált a polgármester, idézve azt a döntést, amelyben az előző testület hagyta jóvá a határozatot a telek értékesítésére, amelyet dr. Hende Csaba is támogatott. Újabb hazugság, amivel próbálkoznak, summázta véleményét a polgármester. 


Dr. Kecskés László szerint mellőzni kellene az erős szavak használatát, beszéljenek cizelláltabban. Intelligens emberek intelligens formában nyilvánuljanak meg. Dr. Nemény András szerint sajnos, a fideszes oldalról is érkeztek csúnya jelzők, de valóban egyetértett a képviselőben, hogy változtassanak a hangnemen. 


Sátory Károly (Fidesz) az Éljen Szombathelyi karácsonyi üdvözlőlapjáról beszélt. Szép gesztusnak vélte elsőként, aztán kiderült, hogy propaganda kiadvány. Erős megtévesztése a lakóknak, így értékelte a kiadvány tartalmát a fideszes városatya. Legalább ünnepi időszakban tegyük félre a lakosság megtévesztését, mondta Sátory Károly. A tervezett aláírásgyűjtésről úgy vélekedett: frusztrálják a szombathelyieket, és adatokat gyűjtenek az ellenzéki politikusok. A jött pénz, nem jött pénz kérdésben ő is egyetértett Illés Károllyal abban a kérdésben, miszerint dr. Hende Csaba pénzt hozott a városnak. Kritikaként fogalmazta meg: nincs kellő információja a körzetében történtekről. 


Dr. Nemény András arra hívta fel a figyelmet: a képviselők közül többen folyamatosan érdeklődnek a hivatalban, hogy mi történik a körzetükben, ez így helyes. 


Dr. László Győző (Momentum) alpolgármester az ifjúsági pályázatról beszélt, amelyet megnyert a város – erre még dr. Takátsné dr. Tenki Mária kérdezett rá. Sátory Károly megnyilatkozására úgy felelt: vegye a fáradtságot, és járjon utána, hogy mi zajlik a körzetében. 


Dr. Horváth Attila szerint nem volt elegáns Sátory Károly felszólalása, mivel az előző ciklusokban az akkori ellenzéki politikusokat rendre nem hívták meg a beruházások átadására. Példaként a dozmati víztározót és a színházat említette. 
Sátory Károly visszautasította László Győző azon kijelentését, miszerint nem vett volna részt a Víztorony-projekten. Dolgozott az ügyön, a felvetés is az övé volt. 


Horváth Soma elmondta: 11 fő hiánnyal küzd a SZOVA köztisztasági részlege, nagy köszönet az ott dolgozóknak. A Szomparknál 7 ember hiányzik, 3-an az irodából. A Távhőnél 6, a SZOVÁ-nál, a többi részlegen további 10 fő hiányzik a rendszerből. Türelmet kért a szombathelyiektől, úgy vélte: a városgazdálkodási cégek így is próbálják ellátni a feladatukat. A tömegközlekedéssel kapcsolatban úgy fogalmazott: örül az észrevételeknek, de cáfolta, hogy az oladiak nem juthatnak el a könyvtárhoz és a múzeumhoz. Az átszállási lehetőségek jobbak, mint korábban, sőt, nem fordul elő olyan eset, hogy kimarad egy járat, mint történt az a Volán idejében.

 

Dr. Czeglédy Csaba szerint önálló napirendként tárgyalják februárban a buszmenetrend kérdését, mert hozzá is számos visszajelzés érkezett. Ugyancsak problémát jelent szerinte, hogy az oladi, kéttannyelvű iskola vezetőjét nem választották újra, noha egyedüli pályázó volt… A képviselő arra kérte a polgármestert, hogy járjon utána e kérdésnek. Reményei szerint a kormányváltás után az oktatási intézmények visszakerülnek az önkormányzatokhoz. Végül tájékoztatást kért a képviselő a Bartók Béla útra zúduló forgalom miatt egy lehetséges körforgalom kialakításáról. 
Dr. Nemény András a Blaguss-ügyében úgy fogalmazott: korábban eldöntötték, hogy fél év múlva újra tárgyalják a menetrendet. Nem támogatja a februári közgyűlésen a kérdés napirendi pontra vételét, viszont a szakbizottság tárgyalhat a témában. Az oladi iskolával kapcsolatban mindenképpen tájékozódik majd, a polgármester is fájlalja, hogy a helyi intézményekről nem az itt élők dönthetnek. Méltatlan a szituáció, zárta szavait dr. Nemény András. 

 

Melega Miklós (Fidesz) még dr. Czeglédy Csaba korábbi felvetésére reagált: sokan vannak a magyar társadalomban, akik nem feltétlenül ítélik meg pozitívan Göncz Árpád köztársasági elnök ténykedését. Ez nem a frakció álláspontja, személyes véleménye. A nemzeti összetartozás emlékművével kapcsolatban elmondta: a szakemberek szerint nívós alkotás készül. 
Később a gyermekvédelmi népszavazás került szóba: Melega Miklós szerint valós, nyugati problémáról van szó, ezzel nem értett egyet dr. László Győző és Tóth Kálmán sem, utóbbi fideszes narratíváról beszélt. Melega Miklós kiemelte: nem az óvónők hozzáállását vonta kétségbe. Dr, Nemény András azt mondta: miért nem dönt a kérdésben a kormány? Sok más ügyben egy perc alatt döntenek – ez másról szól, tette hozzá a polgármester.


Lendvai Ferenc (Fidesz) arról szólt: mantrázás szerinte, hogy a városvezetők a belügyminiszternek köszönik a kompenzációt, holott ezt dr. Hende Csaba járta ki. Nem lehet elégszer elmondani, hogy köszönjük Hende Csaba, hogy e nagy pénz megérkezett, hangsúlyozta Lendvai Ferenc. 
A polgármester így reagált: érti, mit, miért mond Lendvai Ferenc…
Ágh Ernő (Fidesz) egyetértett Lendvai Ferenccel, miszerint a fejlesztési csomagot dr. Hende Csaba lobbizta ki. Kár elvitatni a politikus érdemeit. 


Dr. Kecskés László szerint jó dolog a Blaguss-aplikáció, de más kommunikációs csatornákra is szükség van. A gyermekvédelmi népszavazással kapcsolatban úgy fogalmazott: már itt van hazánkban ez a mozgalom, erre reagálni kell. Ne tegyünk úgy, mintha nem létezne e jelenség, húzta alá a politikus.  Horváth Gábor (Fidesz) elsőként megköszönte Károlyi Ákos jegyzőnek, hogy rendkívül gyors és korrekt válaszokat kap tőle a kérdéseire. A körzetét (Herény-Kámon) érintő forgalmi rend változásról szólt. Korábban nem mindig volt érdemi egyeztetés ilyen kérdésekben, ebben már pozitív változás történt. 


Koczka Tibor (Pro Savaria) szerint szomorú, hogy dr. Hende Csaba 30 alkalommal szólalt fel az elmúlt négy évben a Parlamentben, de egyetlen alkalommal sem Szombathely érdekében. Migránsozott, de nem a városról beszélt, húzta alá a képviselő. Javaslattal élt a politikus: azt mondta, a képviselők a vagyonnyilatkozatuk mellett az önéletrajzukat is adják le január 31-éig, majd azokat tegyék fel a város honlapjára. 


Dr. Nemény András szerint is fájó, hogy a térség országgyűlési képviselője kevés időt tölt Szombathelyen. A Pro Savaria-s, önéletrajzzal kapcsolatos javaslatra így reagált: a lehetőséget megadják, hogy feltüntetik a honlapon, de ezt kötelezővé nem tudja tenni.  


Németh Ákos (Éljen Szombathely) érezte, hogy dr. Hende Csaba éltetése lesz a másik oldalon a fő téma. De, ahogy fogalmazott, rátért a fontos dolgokra. Példaként említette, hogy problémát jelent a szelektív szigetek körüli illegális hulladék lerakása. Az ilyen helyekre igyekszenek több konténert kihelyezni. 


Kopcsándi József (Éljen Szombathely) a közszolgáltatásokkal kapcsolatos reagálásokról beszélt. 12000 otthont 500 intézményt lát el a TÁVHŐ, a távvezeték életkora 20 év feletti – nem csoda, ha időnként kilyukad e vezeték. Több mint 5 kilométert kicseréltek már az elmúlt években, emellett az eszközpark felújításán is dolgoznak a cégnél. Szóba került később a rezsicsökkentés és a csirke farhát is.

 

Szuhai Viktor (DK) 2022-ben két testvérvárossal lesz fontos évforduló: a német Kaufbeurennel és az izraeli Ramat-Gannal. Mindkettőt majd megünnepli az önkormányzat. Később a pedagógussztrájkra kérdezett rá a képviselő: érinti-e ez a szombathelyi intézményeket. Dr. László Győző elmondta: felmérték, hogy mely óvodákban lesz sztrájk. Az alpolgármester levelet írt az intézményvezetőknek, szolidaritásáról biztosítva őket a sztrájkhoz való jogukhoz.   

 

Délután folytatódott a közgyűlés: 

 

Putz Attila (Éljen Szombathely! Egyesület) arról beszélt, hogy szégyenletes, hogy a Magyar Kutúra Napja alkalmából tartott ünnepségen nem jelent meg az országgyűlési képviselő. A 8-as busz menetrendjének a változtatásával kapcsolatban elmondta, hogy az egyeztetések már zajlanak, szeretnének mindenkinek megfelelő megoldást találni. 


Horváth Soma alpolgármester elmondta, hogy elfogadhatatlan, ha egy fórumon nem tartják be a járványügyi szabályokat, például a maszkhasználatot. Az egyesületek kötelesek betartatni a szabályokat! 


Illés Károly frakcióvezető szerint nem sikerül a kampánytól távol tartani magát a városvezetésnek. A Homok úti területtel kapcsolatban elmondta, hogy hosszú ideig szerepelt a SZOVA tervei között. Nem megfelelő az infrastruktúra, a közlekedés, a terület nem bírja el a beruházást. A polgármester elmondta, hogy korábban külön közgyűlési határozat volt a korábbi ciklusban a Homok utcai területtel kapcsolatban. 


Bokányi Adrienn (Éljen Szombathely! Egyesület) tanácsnok dr. Cser-Palkovics Andrásnak, Székesfehérvár polgármesterének bejegyzésére utalt, melyre dr. Nemény András reagált. Székesfehérvár polgármestere a szolidaritási adóval kapcsolatban azt írta, hogy az elvvel egyetért, de a mértékét sokallja. Hozzátette, hogy Illés Károly reagálásában azt írta, hogy a baloldali városvezetés 16 milliárdos adósságot hagyott a városra. Horváth Attila alpolgármestert kérte, hogy reagáljon az adósság mértékére. Kifejtette, 2008-ban, amikor dr. Ipkovich György volt a polgármester, 8.5 milliárd forint volt az adósság a költségvetés elfogadásakor. 2009-ben 11,7 milliárd forintra nőtt, 2010-ben 14,2 milliárdra. 2011-ben dr. Puskás Tivadar polgármestersége alatt az első költségvetésben 18,6 milliárd az adósság. 2012-ben 16,3 milliárd volt az adósság. 2013-ban hitelt akart felvenni a város, ezt a kormány elutasította. Jelenleg a város adósság 1,2 milliárd forint, a közvilágítás rekonstrukciója miatt. Az alpolgármester megígérte, hogy a pontos kimutatást jövő héten elküldi írásban. 


Horváth Gábor (Fidesz-KDNP) hozzátette, hogy 2003-ban 1,8 milliárd forint volt a hitelállomány. Ez emelkedett baloldali városvezetés alatt 2008-ig 8,5 milliárd forintra. Szerinte ez egy folyamat, melynek az elejét az alpolgármester elfelejtett elmondani. Kiemelte, hogy december 17-én volt a Herényiek Házában egy rendezvényen, ott is gond volt a maszkok használatával. Az egyesület folyamatosan kérte a vendégeket erre és maszkokat is osztogattak. Az említett fórumon is hasonló gondok lehettek. 


Nemény András a hitelekkel kapcsolatban felvetette, meg lehetne vizsgálni, hogy miért ugrott meg az évek alatt a város adóssága, figyelembe véve a beruházásokat is. 


Tóth Kálmán frakcióvezető a Fidesz 5 órával ezelőtti posztját hozta el, melyben azt írták, örömmel látták, hogy Hende Csaba tegnapi bejelentése után megkezdődött némi a Magyar László utcában. Felhívta a figyelmet arra, hogy nem útfelújítás van, csak kátyúznak az utcában. 


Horváth Soma alpolgármester a buszközlekedésre tért vissza, szerinte hasznos menetrendre van szükség. Régebben volt egy kultúrbusz, Horváth Zoltán, az Agora igazgatója fel is veszi a kapcsolatot emiatt a Blaguss vezetőjével. A hódokkal kapcsolatban elmondta, hogy a vízügyi igazgatóság feladata a károk felszámolása. 


A Főfeke Kft.-től kaptak levelet egy technikai menetrend módosítása miatt. Azt kérték a 7H busszal kapcsolatban, hogy a 13.35-kor induló járatot tegyék át 12.30-ra. Február egytől léphetne életbe, ezt el is fogadták. 


Szavaztak a módosító javaslatokról. Megszavazták többek között, hogy a képviselőknek lehetőségük lesz a végzettségüket igazoló dokumentumokat feltenni a város honlapjára. Azt is, hogy közterületet nevezhessenek el Wagner Andrásról és Göncz Árpádról. Ez ügyben felveszi a polgármester a kapcsolatot a családdal és az alapítvánnyal. 
 

 

Fotó: Nagy Jácint

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Fesztivál a színházban: Határvonalak (Képgalériával)
A sokszínűség jegyében rendezi meg immár második alkalommal a Weöres Sándor Színház a Határvonalak Színházi Fesztivált május 30-tól június 2-ig (csütörtöktől vasárnapig).
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Egerbe látogat az SZKKA
Az NB/I B-s női kézibajnokság 25. fordulójában a listavezető Egerbe látogat szombaton. A meccs 18.00 órakor kezdődik.
Szarka Zoltánra emlékeztek, aki 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját
Megemlékezést tartottak Szarka Zoltán halálának 8. évfordulóján. A Haladás VSE olimpiai bajnok labdarúgója 2016-ban hunyt el, 73 éves korában. 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját, tagja volt a mexikóvárosi ötkarikás játékokon aranyérmet nyert válogatottnak.
Bokrétaünnep a Szedreskert Bölcsődében – 2025-ben megnyitja kapuit Szombathely új, zöldbölcsődéje
„Szerintem a város egyik legjobb bölcsődéje lesz” – mondta dr. Nemény András polgármester. Szombathely új bölcsődéje a kor igényeinek minden szinten megfelel, magas ágyásokkal, fűszerkerttel, tornáccal, napelemekkel várja majd a legkisebbeket és lesz benne minden, ami fontos és szükséges a gyerekek fejlődéséhez.