km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Közel hétmillió forintból fejlesztették a Markusovszky kórház gyerekosztályát

Közel hétmillió forintból fejlesztették a Markusovszky kórház gyerekosztályát

Több mint 6,6 millió forint adomány gyűlt össze a Vas vármegyei jótékonysági vadászaton, amit tavaly decemberben rendeztek meg. Ebből az összegből a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház gyermekosztályának vásároltak 14 orvosi eszközt, amivel a gyermeksebészeti részleg laparoszkópos műszerparkját fejlesztették. Az adomány jelképes átadására pénteken került sor.

 

Országosan 10. alkalommal, Vas vármegyében negyedszer szerveztek tavaly év végén jótékonysági vadászatot. Az ország egyik legnagyobb karitatív programja megmozgatja a vadásztársadalmat és más civil támogatókat is. Az összegyűjtött pénzzel kórházak gyermekosztályait támogatják, eddig 23 intézményt segítettek ily módon, tudtuk meg Fejes Lászlótól, az Országos Jótékonysági Vadászat Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől. Hozzátette, 170 millió forintot juttattak eddig a jótékonysági vadászaton keresztül a magyar egészségügybe, 286 orvosi eszközt vásároltak, és több mint 113 ezer gyermek gyógyulásához járultak hozzá. Úgy fogalmazott, hogy a jótékonysági vadászat a magyar vadásztársadalom igazi lenyomata.


Vasban különösen aktívak voltak a jótékonykodók, a vármegyék között itt sikerült a második legmagasabb összeget összegyűjteni: 6 millió 670 ezer 635 forintból vásároltak eszközöket a Markusovszky kórház gyermekosztályának, hogy bővíthessék a gyermeksebészeti részleg laparoszkópos tornyát. A kulcslyuksebészetnek nevezett eljárás előnye a rövidebb műtéti idő és a gyorsabb gyógyulás.


Csákváry Violetta, a Csecsemő- és Gyermekosztály osztályvezetője szerint óriási előrelépés, óriási lendületet adtak az új eszközök. Azért szeretik a laparoszkópos gépparkot minél jobban és intenzívebben fejleszteni, mert ez a modern gyermeksebészeti beavatkozások alappillére.


Csuka Lajosné, a kórház gazdasági igazgatója arról beszélt, hogy a gyermekosztályon 74 ágyon folyik ellátás, idén eddig 2600 fekvőbeteg és 12 ezer járóbeteg fordult meg náluk. A kórház saját erőből is támogatja az osztály eszközfejlesztését, tavaly 15 millió forint értékben vásároltak felszereléseket. Megköszönte a felajánlást, mint mondta, jó helyre került az összeg.

 

Az adománylevelet Kondora Bálint, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnöke adta át, aki elmondta, büszke a Vas vármegyei támogatók példaértékű összefogására. Az összeget 60 felajánló, jótékonykodó adta össze, köztük vadászok és nem vadászok is voltak. Megszólítottak magánszemélyeket, cégeket, akiket nem a vadászat szeretete miatt hívtak meg, hanem azért, hogy részesei lehessenek egy ilyen típusú akciónak.


Az átadón elhangzott: gyerekek gyógyulását segíteni egyet jelent a jövőbe való befektetéssel. Továbbra is várják a segíteni szándékozó támogatókat a programba, ami a tervek szerint tovább folytatódik.

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Fesztivál a színházban: Határvonalak (Képgalériával)
A sokszínűség jegyében rendezi meg immár második alkalommal a Weöres Sándor Színház a Határvonalak Színházi Fesztivált május 30-tól június 2-ig (csütörtöktől vasárnapig).
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Egerbe látogat az SZKKA
Az NB/I B-s női kézibajnokság 25. fordulójában a listavezető Egerbe látogat szombaton. A meccs 18.00 órakor kezdődik.
Szarka Zoltánra emlékeztek, aki 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját
Megemlékezést tartottak Szarka Zoltán halálának 8. évfordulóján. A Haladás VSE olimpiai bajnok labdarúgója 2016-ban hunyt el, 73 éves korában. 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját, tagja volt a mexikóvárosi ötkarikás játékokon aranyérmet nyert válogatottnak.
Bokrétaünnep a Szedreskert Bölcsődében – 2025-ben megnyitja kapuit Szombathely új, zöldbölcsődéje
„Szerintem a város egyik legjobb bölcsődéje lesz” – mondta dr. Nemény András polgármester. Szombathely új bölcsődéje a kor igényeinek minden szinten megfelel, magas ágyásokkal, fűszerkerttel, tornáccal, napelemekkel várja majd a legkisebbeket és lesz benne minden, ami fontos és szükséges a gyerekek fejlődéséhez.