km/óra
  2025.02.07., péntek  •  Tódor, Rómeó napja
Kozári Norbert: fél év zöld-fehérben

Kozári Norbert: fél év zöld-fehérben

Belső védővel erősített a Haladás, a bekk az első edzőmeccsen góllal mutatkozott be.

Mint a klub Facebook-oldala írja: „Kozári Norbert Győrben született 2004. július 30-án. Ötéves múlt, amikor az ETO-ban kezdett el futballozni, és 11 esztendőt húzott le a Rába-parton. 2020 nyarán került Szombathelyre. Első meccsét 2020. augusztus 29-én vívta meg az Illés Akadémia csapatában, első gólját pedig 2020. szeptember 26-án szerezte, a Vasas Kubala Akadémia elleni, idegenbeli 2–2 során. A vasi utánpótlásban 51 mérkőzést húzott le, majd a 2023/2024-es szezonra az NB III-as Zalaegerszegi TE FC II. csapatához igazolt, ahol 20 találkozón szerepelt. Tavaly nyáron visszatért Vasba és az ISA Haladás együttesében 10 meccset játszott le a vármegyei I. osztályt vezető gárdában.


- Szerettem volna magasabb szinten szerepelni, ezért váltottam - mondta Kozári Norbert. - A Haladás megkeresett, hogy szüksége van belső védőre. Mivel már jóideje Szombathelyen futballozok és a város is szimpatikus így örömmel jöttem el néhány edzésre és tetszett is, amit láttam. A játékosok egy részét már ismertem korábbról, szóval nem idegen közegbe csöppentem, könnyen beilleszkedtem. Ráadásul a Csorna ellen - egy félidőnyi játék alatt - sikerült gólt fejelnem. Ami a tavaszi célokat illeti, természetesen feljebb akarunk kerülni a tabellán, hiszen bent kell maradnunk. Egyénileg pedig minél többet játszva, minél többet hozzá akarok tenni a csapat sikeréhez. Az elmúlt évben alapember voltam a ZTE II. NB III-as csapatában, úgyhogy ismerem a mezőnyt, tudom, mire számíthatok a harmadosztályban.”

 

kapcsolódó cikkek
Haladás: iksz a Csorna ellen
Haladás: iksz a Csorna ellen
A próbajátékon szereplő Kozári Norbert góljával szerzett vezetést a Haladás, a második félidőben egyenlített a Csorna.
kapcsolódó cikkek
Haladás: iksz a Csorna ellen
Haladás: iksz a Csorna ellen
A próbajátékon szereplő Kozári Norbert góljával szerzett vezetést a Haladás, a második félidőben egyenlített a Csorna.
Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Programajánló – Szombathely: farsang, koncertek és tárlatvezetés
A február 8-9-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.
Drónokkal nézik át a megye árvíz által veszélyeztetett területeit
Huszonhat település ár-, belvíz és villámárvíz által veszélyeztetett településén ellenőrizte a kockázati helyszíneket a Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség állománya a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság UAV drónkezelő egysége bevonásával január 27. és február 7. között, olvasható a vasi katasztrófavédők honlapján.
Szóvá tette, hogy a járdán rollerezik, életveszélyes sérülés lett a vége
Életveszélyes sérülés okozása miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt - nem jogerősen - egy rollerest a Fővárosi Törvényszék - tudatta a bíróság közleményben.
Nem volt egyértelmű a DIGI tájékoztatása, 111 millió forintos bírságot kapott
Megbírságolta a DIGI távközlési szolgáltatót a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert a cég nem egyértelműen kommunikálta a 2023. január 1-től érvényes előfizetői-díjemeléssel, illetve a 2023 májusától érvényesített inflációkövető díjkorrekcióval kapcsolatos feltételeket; a jogsértés miatt 111 millió forintos bírságot kapott a cég.
Ma este avatják a Bartók Teremben a zongorák Stradiváriját
Új, világszínvonalú hangszert avatnak ma este a Bartók-teremben, egy Fazioli 278-ast, amit a zongorák Stradivárijának is neveznek. Nagyobb méretű, mint az előző zongora volt, és a hangzása is más - méltó partnere lesz a szimfonikus zenekarnak. Az új zongorát a zeneiskola növendékei, a konzervatórium tanárai, valamint Kiss Márton zongoraművész szólaltatja meg, a koncertműsor pedig éppoly sokszínű lesz, mint maga a hangszer.