km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Korrupcióval és pénzmosással vádolják az egyik leggazdagabb szlovákot

Korrupcióval és pénzmosással vádolják az egyik leggazdagabb szlovákot

Keddi pozsonyi rajtaütése után a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) korrupció és pénzmosás gyanújával eljárást indított három személy ellen, kettőt pedig őrizetbe is vett, köztük Jaroslav Haščákot a szlovák Penta pénzügyi csoport egyik társtulajdonosát.

 

A Penta az egyik legnagyobb pénzügyi csoport Szlovákiában, amely vállalatain keresztül a legnagyobb munkáltatónak számít az országban, érdekeltségei - más területek mellett - az egészségügyre, a pénzügyi szektorra és az ingatlanpiacra is kiterjednek. A szlovák sajtó szerint a nagy befolyásúnak tartott pénzügyi csoport most őrizetbe vett társtulajdonosa, a vállalat egyik kulcsfontosságú vezetője is egyben.
   

Jaroslav Haščák - aki a vállalat szóvivőjén keresztül tagadta az ellene felhozott vádakat - őrizetbe vételét követően azonnal lemondott a cégben betöltött minden posztjáról. Helyét a pénzügyi csoport egy másik társtulajdonosa, a beruházási projektek többségéért felelős Iain Child veszi át - közölte a cég. A szlovák bulvársajtóban az ország egyik leggazdagabb embereként emlegetett Jaroslav Haščák neve először nyolc évvel ezelőtt - az úgynevezett "Gorilla ügyirat" kapcsán és a "Gorilla tüntetések" idején - vált szélesebb körben ismertté. Az ügyiratot, amelyet általában titkosszolgálati lehallgatás leiratának tartanak, 2011 decemberében "szivárogtatták ki" és juttatták el a szlovák sajtónak.
   

Az állítólag 2005-2006-ban készült ügyiratban az akkori politikai és gazdasági elit legfontosabb személyei, köztük Jaroslav Haščák is szerepelnek. Állításai a politikai és gazdasági elit érdek-összefonódására mutatnak rá. Az ügyirat nyilvánosságra kerülését követően komoly belpolitikai vihar kavart és tüntetések sorozatát indította el Szlovákiában. A szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség több különböző fedőnevű akciójában szerdán és az elmúlt napokban több komoly visszhangot kiváltó őrizetbevételt is végrehajtottak, köztük magas beosztású rendőrségi és titkosszolgálati tisztviselőkkel szemben. (MTI)

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Elstartolt a speedmarathon: mutatjuk hol mérnek Vas megyében a rendőrök
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a ROADPOL kezdeményezéséhez csatlakozva 2024. április 19-én 6 órától 2024. április 20-án 6 óráig 24 órás sebességellenőrzést tart a rendőrség.
Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.
Mikve: pénteken premier lesz a Weöres Sándor Színházban
Pénteken mutatják be a Weöres Sándor Színházban a Mikve című darabot, amelyben az összefogás ereje és a szabadság iránti vágy próbál utat törni magának a hagyományok és szabályok zárt világában. A mikve egy rituális fürdő - az ortodox zsidó közösségben élő nők hónapról hónapra itt találkoznak egymással.
Ráküldték a Szuverenitásvédelmi Hivatalt Magyar Péterre
Külföldi finanszírozási kísérlet gyanúja miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal egy csütörtöki lapinformáció nyomán, a célpont Magyar Péter jogász, és az EP-választásokon induló Tisza Párt.
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő. A képeket Wágner Levente tartalékos mérnök hadnagy 1942. szeptember 10. és 1943. február 19. között készítette a doni front hátországában a 2. magyar hadsereg katonájaként. A tiszt naplóját a szerző unokája, Rózsahegyi Barnabás 280 oldalon most közösségi finanszírozásból adja ki, benne az egyedülálló fotókkal.