Korponay Zsófi: nem mondtátok, hogy ez ilyen félelmetes!

Név: Korponay Zsófi
Életkor: 28
Kedvenc város: Trieszt
Kedvenc étel: Anyu tócsnija
Kedvenc ital: Limonádé
Példakép: Meryl Streep, Lady Gaga
Ars poetica: Minden okkal történik.

- Fiatalon kezdted a színészi pályát. Hogyan sikerült eljutnod Budapestre, a József Attila Színház társulatához?

- Ez egy hosszú és kanyargós út jelenlegi állomása. Szombathelyen kezdtem a Cromwell Ifjúsági Színtársulatnál, aztán volt saját diákszínjátszó csapatunk a KDG-ben, a MuTe, utána jött a Weöres Sándor Színház, ahol ruhatárasként kezdtem. Miután színpadra kerültem a WSSZ-ben, öt évet töltöttem még itt, míg egyszer csak úgy éreztem, lépni kell. Akkor jött a nagy váltás: Budapest. Eleinte civil munkákat kerestem, nem akartam több kudarcot vallani színházi téren, de végül egy meghallgatás útján mégis a József Attila Színházban kötöttem ki. Az Angyalföldi ballada főszerepét kaptam meg akkor Verebes Pistától. Ő indított el az úton és azóta is csupa fantasztikus lehetőséget kapok itt.

- Szombathelyen többen énekesként ismernek. Van most zenekarod, fellépésed? Vagy a színészi munka minden idődet felemészti.

- Szombathelyen azért jóval több közöm volt a zenéhez, mint a színházhoz. Annyit fogadtam meg, hogy nem fogok soha választani a kettő között, és ezt szerencsére eddig sikerült is tartani. Budapesten kicsit átbillent a mérleg, most a színház a fő csapásirány, de emellett például a zenei tanszéken tanulok az ELTE-n és van egy kis verseket megzenésítő formációnk is, a Talány Akusztik. A hosszú távú tervek között pedig abszolút szerepel, hogy újra megerősítsem magam énekesként egy saját zenekarban.

- Ha már zene és színészet: mennyire állnak hozzád közel a musicalek?

- Hú, ez nehéz kérdés. Talán a musical és az operett az a két műfaj, amikhez még nem sikerült eléggé közel kerülnöm ezalatt a 10 év alatt. Én szeretek fejtegetni, elemezni egy szerepet, a zenés műfajokban pedig nem mindig ez a lelki mélység a lényeg. Sokat kell még tanulnom ahhoz, hogy otthonosan mozogjak ezen a téren is. A következő évben bőven lesz időm barátkozni mindkét műfajjal.

- Az évad legjobb női alakítás díját kaptad meg idén Szép Ernő Lila ákác című zenés szerelmi látomásában (ami Guelmino Sándor színpadi átirata) alakított szerepedért a nézői szavazatok alapján. Egy ilyen elismerés biztos ad egyfajta lökést az embernek. Nincs megállás?

- Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire szerencsés és hálás vagyok. Telihay Péter - a darab rendezője - előbb hitt bennem, mint én magamban. Egy ilyen díj nemcsak az én alakításomnak szól, hanem annak a bizalomnak is, ami szárnyakat adott hozzá. Talán az első épkézláb mondat, ami a díjkiosztó után kijött a számon, az volt, hogy: “Nem mondtátok, hogy ez ilyen félelmetes!” És tényleg az! Ez életem első díja, és azt érzem, hogy innentől még jobban kell teljesítenem, hogy megfeleljek ennek a kitüntetésnek. Emellett persze csodálatos a visszaigazolás, hogy bár diplomát már nem fogok kapni színésznőként, a szakma és a közönség mégis érdemesnek tart rá, hogy a színpadon álljak.

- Keveset tudni a magánéletedről, de nem is vájkálnék. Egyet árulj el: most boldog vagy?

- Talán. Elégedett biztos nem.

- Gőzerővel készülsz a Macskafogóra. Tekinthető egy újabb mérföldkőnek az eddigiek után Cookie szerepét eljátszani egy ilyen nagyszabású darabban?

- Mindenképpen! Benne lenni egy ilyen kaliberű előadásban nem csak móka, hanem elképesztő kihívás is, hiszen mindenki ismeri a filmet, nyilván lesz egy elképzelés, egy elvárás a nézők részéről. Mindegyik karakter kultikussá vált a film megjelenése óta, szóval fel van rakva a léc, hogy hús-vér emberként hogyan állíts színpadra egy mesefigurát. Szente Vajk rendezése folyamatos figyelmet kíván, Túri Lajos koreográfiái miatt kezdtem el gyúrni még tavasszal, és Szente Vajk-Juhász Levente-Galambos Attila szerzők zenéi-szövegei pedig elképesztően sokrétűek és viccesek. Fel kell kötni a gatyamadzagot.

- Láthat idén a közönség a Savaria Karneválon?

- Igen, francia és magyar sanzonokat játszunk majd Peltzer Gézával a Művészetek utcájában, augusztus 24-én.

- Az érezhető rajtad, hogy sosem nyugszol meg, mész előre és minden akadályt leküzdesz. Hová tartasz és mi a cél?

- A színház és a zene mindig fontos szerepet töltöttek be az életemben. Mára el sem tudom képzelni az életem más területen és diploma nélkül tényleg nem engedhetem meg magamnak, hogy megnyugodjak. Ez egy örök hendikep, ami talán idővel majd enyhülni fog. Célt szerintem nehéz megfogalmazni, minden előadás új kihívás elé állít, mindig újabb szeletet kell megismernem és olykor elfogadnom magamból. Olyan ez, mint egy önismereti tréning: soha nincs vége, de azért jó dolog mindig egy kicsivel közelebb kerülni az igazsághoz.

Kéner Balázs

Borítókép: Jelenet a Lila ákácból - Fotó forrása: József Attila Színház/Kállai-Tóth Anett