km/óra
  2023.02.02., csütörtök  •  Karolina, Aida napja
Koronavírus: Óvatosak a párizsiak a karantén feloldása után

Koronavírus: Óvatosak a párizsiak a karantén feloldása után

Óvatosak és kivárnak a párizsiak a koronavírus-járvány miatt nyolc hét után véget ért általános karantén feloldása után: hétfőn az utcák még csendesek maradtak, kevesen merészkedtek ki, a boltok mindegyike sem nyitott meg. A francia fővárosban egyszerre volt érezhető a fellélegzés a 55 napi bezártság után és a félelem az ismeretlentől.

 

A szeles, szürke, fagyos reggelen még csak néhány, szájmaszkot viselő munkába indulót lehetett látni az üres párizsi utcákon, a délutáni napos időben azonban már megjelentek családok, sétáló nyugdíjasok és csapatba verődő fiatalok is az utcákon és a Szajna-parton, a fodrászszalonok előtt pedig elsősorban férfiak várakoztak türelmesen.
    

Március 17. óta hétfőn hagyhatták el először otthonaikat a franciák igazolás nélkül, de Párizsban még nem sok minden változott az előző hetekhez képest: a híres Champs-Elysées sugárúton vagy az Eiffel-torony környékén csendes volt minden, nem sok embert lehetett látni, a luxusmárkák üzleteiben hiába fertőtlenítettek mindent a maszkot viselő eladók, a vásárlók még nem özönlötték el a boltokat.
    

"Turistanegyedben vagyunk, de jelenleg nincs erre egyetlen turista sem" - mondta egyikük a francia hírügynökségnek. A karanténból való kiszabadulás örömének nyoma sem volt hétfőn Párizsban, a felmérések szerint az emberek félnek attól, hogy a járvány második hulláma még a nyár előtt elérheti Franciaországot, ahol március 11. óta több mint 26 ezren vesztették életüket a Covid-19 fertőzésben, és még mindig több mint 20 ezren fekszenek kórházban, közülük 2 ezren lélegeztetőgépre is szorulnak.
    

Olivier Véran egészségügyi miniszter a BFM hírtévében hétfőn megerősítette, hogy amennyiben a kijárási korlátozások feloldásával a vírus új erőre kap, a kormány ismét elrendelhet differenciáltan, különböző területeken karaténintézkedéseket, ahogy azt a járvány kezdetén az első gócpontokban megtette.
    

A fertőzési ráta jelenleg 0,5, míg a kijárási korlátozások március 17-i meghirdetése előtt minden fertőzött legalább három másik embernek átadta a Covid-19 betegséget.
    

A főváros a kórházak leterheltségének függvényében a veszélyeztetettebb, úgynevezett vörös zónába tartozó négy régió egyike, ahol június 2-ig még zárva maradnak a nyilvános helyek, beleértve a parkokat és a játszótereket is, és csak a legkisebbek kezdhetik meg a héten az iskolába járást, a 11-14 éveseknek egész májusban távoktatásban kell folytatniuk a tanulást.
    

A tömegközlekedési járművekre csak maszkot viselve és munkáltatói igazolással lehet a csúcsforgalmi időkben felszállni a biztonságos távolságtartás biztosítása érdekében, de hétfőn még bőven voltak üres ülőhelyek a metrókon. A gépkocsiforgalom viszont újraindult, az első dugók délutánra már kialakultak.
    

A kormány továbbra is az otthoni munkavégzést ajánlja azoknak, akik számára megoldható, de a kereskedelem beindulása miatt úgy számol, hogy hétfőtől 875 ezren kezdhetnek újra munkába állni mintegy 400 ezer kis- és középvállalkozásnál. (MTI)

 

Savaria Fórum 32. évfolyam 2.szám - 2023.01.28.
Savaria Fórum 32. évfolyam 2.szám - 2023.01.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Évnyitó nyugdíjas összejövetelt tartottak a déli városrészen
A déli várorész nyugdíjas klubja összeállította a következő hónapok eseménynaptárát is, írják közösségi oldalukon.
Ismét sok újszülöttet köszönthetünk Szombathelyen
Íme, a legfrissebb anyakönyvi hírek városunkból.
Életveszélyesen megsérült egy gyalogos Táplánszentkeresztnél - KIA ütötte el a 87-esen
A munkából hazatérő asszonyt a 87-es főút szélén tette ki a dolgozókat szállító taxi. A nő át akart kelni a túloldalra, de egy Szombathely felé tartó KIA elütötte. Életveszélyes sérüléseket szenvedett, írja a 112press.hu.
Az elbocsátások ellen demonstráltak a tanárok Szombathelyen
Ismét demonstráltak a tanárok Szombathelyen: ezúttal a Paragvári Iskola előtt azért emelték fel a szavukat, mert az iskola egyik oktatója, Szecsődi Tímea fenyegető hangvételű levelet kapott a tankerülettől amiatt, hogy részt vett a polgári engedetlenségi akcióban.
Késsel lábon szúrta az intézkedő rendőrt egy kamaszfiú
Késsel lábon szúrta a vele szemben intézkedő rendőrt egy 16 éves fiú szerda este egy Fejér vármegyei településen - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
legfrissebbek
A pénztáros nem szkennelte be a termékeket, így társa fizetés nélkül vihette ki azokat a celldömölki boltból
A Sárvári Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel szemben, akik a vád szerint 2022 júniusában, egy celldömölki áruházból kilenc alkalommal loptak el különféle termékeket, olvasható a Vas Vármegyei Főügyészség közleményében.
A helyiekkel együtt gondolkodnának a jövő városáért
Németh Ákos tanácsnok arra kér mindenkit közösségi oldalán, hogy gondolkodjanak együtt a jövő városáért, vegyenek részt minél többen a JUSTNature projektben. Dr. Nemény András polgármesterrel közösen videóban kérnek segítséget a városlakóktól.
Júniusban véget ér a járvány Ausztriában
A szövetségi kormány tegnapi ülésén döntött a koronavírus elleni intézkedések befejezésének ütemtervéről – majdnem pontosan három évvel az első megerősített ausztriai esetek után. A szabályokat a nyárig fokozatosan kell kivezetni, és Ausztria június 30-án visszatér a „normál működéshez“, írja az orf.at.
Menesztették a szombathelyi 112-es Hívásfogadó Központ vezetőjét
Szakmai nap a komplex rehabilitáció jegyében
A PTE Egészségtudományi Kar és az at.home oktatási kutatóközpont 2023. február 7-én szakmai konferenciát rendez. A PTE Egészségtudományi Kar és az at.home oktatási kutatóközpont február 7-én, kedden szakmai konferenciát rendez. Az esemény első felében a rehabilitáció szerepét járják körbe városi, sportolói és egyetemi szempontból. Az esemény további részében tudományos előadásokon vizsgálják meg, hogyan segíthet a rehabilitáció az ortopédiai betegállátásban vagy a csontritkulás kezelésében. A rendezvény online is követhető. A rendezvény online is követhető.