km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
Koronavírus: nagyon sokan kaphatták el a fertőzést az egyik tiroli településen

Koronavírus: nagyon sokan kaphatták el a fertőzést az egyik tiroli településen

Közel 1000 (becsült szám), Európában regisztrált koronavírusos esetben az egyik tiroli síterepen fertőződtek meg a betegek. Síeltek, buliztak, vagy éppen dolgoztak – majd hazatértek, sokszor úgy, hogy fogalmuk sem volt arról, hogy elkapták a vírust.

Napok óta arról írnak a német lapok, hogy könnyen előfordulhat, az osztrák hatóságoknak fontosabb volt a turizmusban érintettek érdeke, mint az egészségügyi intézkedések meghozatala, az utóbbiakkal ugyanis – szerintük – elkéstek. Az biztosnak látszik, hogy legalább két hétig teljes fordulaton ment a turisztikai nagyüzem akkor is, amikor egyre aggasztóbb hírek érkeztek a járványról Európából. Hogy Tirolba hogyan kerülhetett a vírus, azzal egyelőre senki nem foglalkozott.


A történetnek magyar szála is van, magyarok (és nyilván más nemzetiségűek is) is dolgoztak a régióban, az Index megszólaltatott egy szezonmunkást, aki megfertőződött, illetve  a YouTube-ra is felkerült egy videó, amin egy magyar nő meséli el, hogyan kapta el a betegséget. Azóta kiderült, hogy többen úgy térek haza, fogalmuk sem volt arról, hogy fertőzöttek.


Ischgl az aktív kikapcsolódás és a bulizás helyszíneként hirdeti magát. Pihenj, ha tudsz, hangzik az 1600 lakosú, tiroli település szlogenje: sípályák, éttermek, bulihelyek várják a látogatókat egész Európából. A német welt.de azt írja, pont a kialakult társadalmi szokások miatt (télen síelünk az osztrák hegyekben) a vírus robbanásszerűen terjedt el Európa különböző részein. Németországban több csoportos megbetegedés a tiroli településre vezethető vissza, sokan lettek fertőzöttek azok közül,  akik a síterepen jártak. Hamburgban 80, Aalenben 200, Güterslohban fél tucat ilyen beteget tartanak nyilván a hatóságok.


Először Izlandban ismerték fel, hogy valami nem stimmel a hellyel, február 29-én egy izlandi csoport Ischglből Müchenen keresztül tért vissza repülővel, és a tagok közül 13-an kaptak koronavírusos fertőzést. Az izlandiak ezt jelezték az osztrák hatóságoknak is, azonban a hivatalos válasz úgy hangzott, hogy egészségügyileg nagyon kicsi a valószínűsége, hogy a Tirolban fertőződtek meg az izlandi turisták. Továbbá a tiroli tartományi egészségügyi szervezet azt közölte, tudomásuk szerint a járaton egy olasz fertőzött is utazott, valószínűleg tőle betegedtek meg az izlandiak - hogy ezt az információt honnét vették az osztrákok, és valóban így történt-e, az komoly viták tárgya. 


Izland március 5-én Ischglt ugyanolyan veszélyes területnek nyilvánította, mint a járvány kiindulópontjának számító kínai Wuhant vagy Iránt. Azonnal elrendelték, hogy aki innét tér vissza Izlandra, annak karanténba kell vonulnia. 


Mivel a tiroli régiót ekkor még nem zárták le, változatlanul utaztak turisták a síterepekre. Az eredmény: 500 norvég koronavírusos eset (az összesnek a fele) osztrák eredetű. Ugyanez a helyzet Dániában (az ottani betegek többsége a szintén lezárt  Paznauntal sírégióban járt) - ehhez jönnek a német megbetegedések. A Tirolhoz közel eső Bajorországból és Baden-Württembergből ráadásul napi buszjáratok vitték a turistákat – a két tartomány csak március 13-án nyilvánította veszélyes területté Ischglt. Elkéstek, ahogy az osztrákok is. 
 

Az első hivatalos koronavírusos esetet egyébként március 7-én jelentették Ischglben, jóval azután, hogy az izlandi csoport hazatért. A Kitzloch nevű bár (a síelés utáni bulihely) egyik alkalmazottja, egyes hírek szerint a csapos, egy 36 éves német állampolgár fertőződött meg. A tiroli egészségügyi szervezet ennek nyomán azt írta: azon személyeknek, akik ebben az időszakban a bárban jártak és tünetmentesek, nincsen további orvosi vizsgálatra, ellenőrzésre szükségük – ezt a protokollt még sokáig, a település lezárásakor követték a helyiek, ahogy ez utóbb kiderült. A jelentés egyébként ma is olvasható a szervezet Facebook-oldalán. Eközben Németországban az egyik berlini klub valamennyi látogatóját tesztelték koronavírusra, mert az egyik vendég megbetegedett - a szűrés több fertőzöttet is kimutatott.


A tiroli hatóságok akkor reagáltak, amikor a csapos környezetéből tizenöten megbetegedtek, de rendkívül lassan tették. Ekkor már nem tartották kizártnak, hogy az izlandiak fertőzése is származhat Ischglből, hangzott az állásfoglalás. Németországban pedig egyre több teszt lett pozitív a Tirolból visszatérők között.


A helyet március 10-én záratták be, az osztrákok hatóságok azt kommunikálták, nem késlekedtek, a dolgok alakultak túl gyorsan. A két tiroli síterepet március 13-án zárták le, a liftek egyébként hétfőig jártak. A pénteken elrendelt karantén pillanatában 16 ezer turista volt a régióban, közülük 6000-en Ischglben tartózkodtak. A síterepek bezárása sem történt meg azonnal, a lezárt régiók egy részén még most vasárnap is lehetett síelni. Múlt pénteken még 300 foglalás érkezett tiroli szállodákba.


A turisták és a személyzet egy része elhagyta a régiót – utóbbiak között voltak magyarok is. Azt nem tudni, hogy milyen intézkedéseket hoztak az osztrákok, a Magyarországra hazatérők között viszont voltak fertőzöttek – eddig két eset került nyilvánosságra, mindkét pár kinn dolgozott.

 



Az egyik fiatal nő az ausztriai település említése nélkül elmesélte, hogy hotelben, illetve annak bárjában dolgoztak, a kollégák közül sokaknak lett pozitív tesztje kinn, a tünetmentesek viszont a múlt hétvégén hazajöhettek. Ők is így tettek, azonban korábban még Ausztriában egy tesztet elvégeztették – az osztrákok már itthon hívták fel őket, hogy pozitív lett a tesztjük. Az osztrák protokoll szerint otthon kellett volna maradniuk két héten keresztül - az ottani rendőrség próbálta kideríteni, kivel voltak kapcsolatban. A nő azt is elmesélte, hogyan kerültek végül magyarországi karanténba.
 

A vaol.hu írta meg, hogy Ischglból egy pár kinti teszt nélkül indult haza péntek este vonattal. Győrből egy sárvári ismerősük vitte el őket Kőszegre, ahol a férfinak van egy háza. Vasárnap autóstoppal jutottak el a felsőpulyai (Oberpullendorf) kórházba tesztet végeztetni, mivel osztrák betegbiztosítással rendelkeznek. Utána osztrák, majd a határtól magyar mentő vitte őket a szombathelyi  Markusovszky kórházba, itt karanténba kerültek, majd hétfőre kiderült, hogy koronavírus-fertőzésük van.


Arról nincsenek adatok, hogy március első heteiben  hány magyar járt az azóta lezárt területeken, illetve közülük mennyien fordultak meg a fertőzési gócpontnak számító bárban. 


Tirolban 444 fertőzött volt a szerdai adatok szerint, a többség házi karanténban van. Hogy egy fertőzöttnek milyen hatása lehet, arról az osztrák tudósítások adnak rémisztő képet. Salzburgban az egyetemi kórházban pénteken egy aneszteziológus eredménye lett pozitív - a szabadságát ő is Ischglben töltötte. A kórházban ápolónőként dolgozó élettársa is megfertőződött -  a múlt hétfői értekezleten vele együtt 60-80 orvos vett részt, az altatóorvos pedig műtétekben is közreműködött. Az eredmény: a vele kapcsolatba kerülő  84 emberen végeztek tesztek, és mindenki kéthetes karanténba kerül – ami még egy nagyobb kórháznál komoly kiesést jelent, még akkor is, ha nemcsak kórházi személyzet, hanem betegek is vannak az elkülönített személyek között.


Az osztrák média most igyekszik tompítani a külföldi híradásokban megfogalmazott felvetéseket, vádakat, miszerint rosszul reagáltak volna a történésekre. Ezen nyilvánvalóan hosszú ideig el lehet vitatkozni, tanulságokat levonni, felelősöket keresni, de német, dán, norvég, magyar és más esetek rávilágítanak arra, hogyha a világnak sokkal jobban és előre fel kell készülnie hasonló járványokra. (welt.de, t-mobile.de, ORF, standard.at, vaol.hu)
 

Borítókép: sípálya Ischglben pixabay.com
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Fesztivál a színházban: Határvonalak (Képgalériával)
A sokszínűség jegyében rendezi meg immár második alkalommal a Weöres Sándor Színház a Határvonalak Színházi Fesztivált május 30-tól június 2-ig (csütörtöktől vasárnapig).
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Egerbe látogat az SZKKA
Az NB/I B-s női kézibajnokság 25. fordulójában a listavezető Egerbe látogat szombaton. A meccs 18.00 órakor kezdődik.
Szarka Zoltánra emlékeztek, aki 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját
Megemlékezést tartottak Szarka Zoltán halálának 8. évfordulóján. A Haladás VSE olimpiai bajnok labdarúgója 2016-ban hunyt el, 73 éves korában. 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját, tagja volt a mexikóvárosi ötkarikás játékokon aranyérmet nyert válogatottnak.
Bokrétaünnep a Szedreskert Bölcsődében – 2025-ben megnyitja kapuit Szombathely új, zöldbölcsődéje
„Szerintem a város egyik legjobb bölcsődéje lesz” – mondta dr. Nemény András polgármester. Szombathely új bölcsődéje a kor igényeinek minden szinten megfelel, magas ágyásokkal, fűszerkerttel, tornáccal, napelemekkel várja majd a legkisebbeket és lesz benne minden, ami fontos és szükséges a gyerekek fejlődéséhez.