km/óra
  2022.08.10., szerda  •  Lőrinc napja
Koronavírus és influenza: egyszerre is beadható a két oltás

Koronavírus és influenza: egyszerre is beadható a két oltás

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértője szerint egyszerre is beadható a koronavírus és az influenza elleni oltás, hatásfokukat nem befolyásolja az egybeesés – jelentette ki Siddhartha Datta, a WHO európai regionális vakcinatanácsadója Koppenhágában.

Közölte: "Bárki megkaphatja a két vakcinát együtt, nem csökken egyik oltóanyag hatásossága sem."

Európa 53 országa és a közép-ázsiai térség a „valódi veszélyforrása” annak, hogy a következő hetekben újult erőre kap a koronavírus, vagy ez már meg is történt –mutatott rá a WHO regionális hivatalának elnöke, Hans Kluge. Emlékeztetett: ismét rekordok felé közelítenek az esetszámok, igen gyorsan terjed a fertőzés az említett két régióban, és ez „súlyosan aggasztó”.

Újabb válságos időszak jött el a világjárvány újjáéledését tekintve. Európa ismét a pandémia epicentruma, ahogyan egy évvel ezelőtt – fogalmazott Kluge. Rámutatott, hogy Európában az utóbbi héten több mint megkétszereződött a koronavírus miatt kórházba kerülők száma, ha pedig a járvány továbbra is ilyen ütemben terjed, akkor februárra Európában újabb félmillió halálos áldozata lehet. Hozzátette ugyanakkor, hogy most az egészségügyi hatóságok többet tudnak a vírusról, és jobb eszközeik vannak ellene. (MTI)

kapcsolódó cikkek
103 új fertőzött Vasban, 6268 Magyarországon, 107 beteg meghalt
103 új fertőzött Vasban, 6268 Magyarországon, 107 beteg meghalt
6268 az új fertőzött, elhunyt 107 beteg - közölte a koronavirus.gov.hu. A koronavírusosok száma a megyében 24.785-ről 24.888-ra nőtt.
Oltási akcióhét lesz a kórházi oltópontokon november 22-étől
Oltási akcióhét lesz a kórházi oltópontokon november 22-étől
A kórházi oltópontokon ötféle vakcina áll rendelkezésre: Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Janssen és Sinopharm. A dolgozóiknak oltást előíró, nagyobb létszámú munkáltatók a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát; az üzemorvosok rendelkezésére bocsájtják az igényelt mennyiséget. 
címkék

Savaria Fórum 31. évfolyam 27.szám - 2022.07.15.
Savaria Fórum 31. évfolyam 27.szám - 2022.07.15.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
legfrissebbek
A Molnak köszönhetően újraindulhat a Barátság vezeték
A Mol egyeztetést folytatott az ukrán és az orosz féllel a Barátság vezeték újraindításáról, és átutalta az ukrajnai szakasz használatért fizetendő tranzitdíjat - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
Forgalomkorlátozás Szombathelyen 2022. augusztus 20-án
Állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából tartandó rendezvény zavartalan lebonyolítása érdekében az alábbi időpontban és helyen forgalomkorlátozás lesz.
A lakók már felkészültek, elindult a „zsákos hulladékgyűjtés”
Folytatódik a szombathelyi hulladékgazdálkodás zöldítése és környezetbarátabbá tétele, jelent meg a hír a SZOVA hivatalos Facebook-oldalán.
Suzuki oldalába tekert egy idős kerékpáros a temetőnél
Kedden délelőtt a Jáki úti temető felől kerékpározó asszony jobbra nézett, de az autó balról érkezett. A biciklisnek nagy szerencséje volt, hogy a személyautót vezető asszony balra húzta a kormányt, de így is ütköztek, írja a 112press.hu.
Folytatódnak az útfelújítások
A Derkovits-lakótelepen és Oladon kezdődtek meg a munkálatok.