km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Koronavírus: a járványveszély továbbra sem múlt el

Koronavírus: a járványveszély továbbra sem múlt el

A koronavírus-járvány elleni védekezés eddig sikeres volt, de a járványveszély nem múlt el, ezért fenn kell tartani a járványügyi készültséget - mondta a kormányszóvivő szombaton, a közösségi oldalán közzétett Kormányinfó Plusz tájékoztatón.

 

Szentkirályi Alexandra úgy fogalmazott: a kormány és a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs időben és jó intézkedéseket hozott, ennek köszönhetően Magyarország azon kevés ország közé tartozik, ahol a tömeges megbetegedést és a több ezer halálesetet el tudták kerülni.


Tájékoztatása szerint az új nemzeti konzultáció - amelynek íveit a megszokott módon a postán juttatják el  mindenkihez - a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról szól majd, például arról, hogy milyen intézkedések maradjanak érvényben, milyen újak legyenek, miként kezeljék a válságot - mondta. Hozzátette: a Soros György-féle lejárat nélküli "örök kötvényről" is szó lesz majd benne, amellyel eladósítanák az európai országokat.


Az idősek számára biztosított vásárlási időszakról szólva azt mondta: a legveszélyeztetettebb korcsoportnak számító 65 éven felüliek továbbra is külön bánásmódot igényelnek. Reményét fejezte ki azonban, hogy a vásárlási idősávot hamarosan feloldhatják. Megjegyezte: az önkormányzatok ezentúl is rendelkezhetnek arról, hogy a fenntartásukban levő piacokon módosítanak ezeken az időpontokon, megtartva a háromórás időtartamot. 


Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta: a kormány azon dolgozik, hogy senki se veszítse el állását. Aki mégis ilyen helyzetbe kerül, jogosult három hónapos álláskeresési járadékra, de a kormány célja, hogy mindenki munkához tudjon jutni. A munka.hu oldalon minden foglalkoztatással kapcsolatos információ elérhető a munkahelyvédelmi és a munkahelyteremtő bértámogatásoktól kezdve a beruházás-támogatásokon át az egyes képzésekig - közölte. Kitért arra is, hogy a munkahelyvédelmi bértámogatásnál a kormány augusztus 31-ig meghosszabbította a pályázati időszakot. Csak ezzel a programmal eddig már több mint 134 ezer munkahelyet sikerült megtartani - emelte ki a kormányszóvivő.


Hozzátette: a gazdaságvédelmi akcióterv fontos eleme még a beruházások támogatása, valamint az adó- és adminisztrációcsökkentés is. Emellett az állam mint munkáltató is kínál munkalehetőséget: százezer fővel bővült a közfoglalkoztatási program, képzések indultak, valamint az állami vállalatok és a Magyar Honvédség is várja az álláskeresőket.     


A hiteltörlesztési moratórium - mely 2020-ban kétezer milliárd forint többletforrást hagy az embereknél - december 31-ig hatályban marad, de időközben bárki kérheti a hitelfizetés folytatását. Hozzátette: a lakosság 40 százaléka döntött úgy, hogy továbbra is törleszti hiteleit, tehát több mint fele élt a moratórium adta lehetőséggel.


Közölte azt is, hogy a babaváró támogatásnál és a családi otthonteremtési kedvezménynél (csok) szükséges folyamatos tb-jogviszonyhoz, a veszélyhelyzet időszaka - maximum hat hónap - beszámítható akkor is, ha ez idő alatt az igénylő nem rendelkezett munkahellyel.


Az iskolaőrség felállításáról kijelentette: az iskolában rendnek kell lennie, és a pedagógusokat meg kell védeni az erőszaktól. Ma a legtöbb intézményben nincs ilyen probléma, de egyes iskolákban és térségekben  rendszeresek a fegyelmi problémák, fennáll a tanárokkal szembeni erőszak - verbális, akár fizikai - veszélye.  

Arról is beszélt: már lehet szabadtéri kulturális és sportrendezvényeket tartani az egész országban, ilyennek számít a szabadtéri színházi előadás, a szabadtéri mozi, a cirkusz, a múzeumokon kívül rendezett képzőművészeti kiállítás, irodalmi és könyves vagy éppen közgyűjtemények által szervezett rendezvény. Kiemelte: szabadtéri rendezvénynek azok az események számítanak, amelyek négy oldalról körülhatárolt fedett épületen kívül zajlanak.     


A kormányszóvivő elmondta: a kormány a gazdaságvédelmi alapból 25 milliárd forintnyi támogatást biztosít a gazdáknak, emellett egy újabb, 80 milliárd forintos mezőgazdasági csomagot hirdet meg az Agrárminisztérium a nagy hozzáadott értéket jelentő állattenyésztési és a kertészeti ágazat számára.


Szentkirályi Alexandra megerősítette, hogy Magyarország, Szlovákia és Csehország megnyitották határaikat egymás állampolgárai számára 48 órát meg nem haladó tartózkodás esetén. Felhívta a figyelmet, hogy a Csehországba utazó magyarok utazhatnak Szlovákián át, visszafelé azonban nem, ezért Ausztria felé kell kerülniük. Hozzátette: a magyar-szlovén határon csütörtök óta nem korlátozzák a két ország állampolgárainak határátlépését. Kiemelte: a kormány először azokkal az országokkal tervez határnyitást, melyekben a fertőzöttségi szint hasonló a magyarhoz, ezért az olaszokkal való nyitásra még várni kell. Azt javasolta: érdemesebb belföldi utazásokban gondolkodni a biztonság mellett azért is, mert ezzel magyar munkahelyek megőrzését is tudjuk támogatni.     


Közölte: egy parlament előtt levő törvényjavaslat szerint az idősek védelmében a veszélyhelyzet megszűnését követő 90 napig a gyógyszerek a kedvezményezett TAJ-számának megadásával és a kiváltó saját személyazonosságának igazolásával továbbra is kiadhatók.    


Tájékoztatott arról is, hogy várhatóan július elsejéig marad az ingyenes parkolás, és a veszélyhelyzet lejártát követően nem kell pótolniuk az elsősegély-vizsgát azoknak, akik a felmentés alatt megkapták a jogosítványukat. Hozzátette: a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, valamint annak megszüntetését követő 15 napon belül lejáró hivatalos okmányok - beleértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességet is - a veszélyhelyzet megszűnését követő 180 napig érvényesek maradnak. (MTI)
 

 

 

 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.