km/óra
  2023.12.11., hétfő  •  Árpád napja
Suzuki S Cross Suzuki Castrum
Suzuki Swift Suzuki Castrum
Suzuki Vitara Suzuki Castrum
Kormányszóvivő: rendkívüli alkalmakkor mérettetik meg minden nemzet

Kormányszóvivő: rendkívüli alkalmakkor mérettetik meg minden nemzet

Rendkívüli alkalmakkor mérettetik meg minden nemzet - hangsúlyozta a kormányszóvivő kedden Budapesten, az augusztus 20-i nemzeti ünnep előtti sajtótájékoztatón.

 

Szentkirályi Alexandra hozzátette: a koronavírus-járvány során "mi magyarok bebizonyítottuk, hogy bármikor képesek vagyunk összefogni, erőt meríteni mások kitartásából, és erőt adni azoknak, akik a leginkább rászorulnak". Az év elején még senki sem gondolta, hogy a 2020-as év más lesz, hogy rajtunk kívül álló okok miatt kevesebbet tudunk találkozni szeretteinkkel, barátainkkal és sokak munkája is megváltozik. A bizonytalan, olykor kellemetlen körülmények viszont kedvező változást is hoztak - mondta a kormányszóvivő. Az is bebizonyosodott, milyen fontos elődeink kétkezi munkája, amellyel felépítették az országot, és milyen kevesek lennénk azok nélkül, akik a tortákat, kenyereket sütik - közölte Szentkirályi Alexandra.


A Parlamentben tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy idén a koronavírus-járvány miatt az augusztus 20-i ünnepi programok nagy része elmarad. Egy belföldi nyaraláson azonban érdemes felkeresni azokat a pékségeket, cukrászdákat, ahol - a most bemutatott - ország tortáit, a Szent István-napi kenyeret és 2020 leginnovatívabb kenyerét meg lehet kóstolni - mondta a kormányszóvivő.


Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke felidézte: a koronavírus-járvány miatt sokáig bizonytalan volt, hogy meg tudják-e rendezni a hagyományos kenyérversenyt, illetve, be tudják-e mutatni a győztes kenyereket. A pékszövetség elnöke kiemelte: a magyar pékek kiválóan helytálltak a járvány idején és a szövetségük által meghirdetett szakmai versenyen. Mint mondta, a május 27-én meghirdetett, kétfordulós versenyben a szakmai zsűrinek kifejezetten nehéz dolga volt. Csaknem félszáz nevezésből választották ki a továbbjutókat. A döntőben 15 kenyeret kóstoltak, amelyekből hetet a Szent István-napi kenyér, nyolcat a 2020 leginnovatívabb kenyere versenyre neveztek.


Az idei Szent István-napi kenyér a Balmaz Sütöde Kft. által készített - Fülep Zsolt és Fülep Ádám által bemutatott - Hajdúsági házi kenyér lett. 2020 leginnovatívabb kenyerének pedig a Hel Pékség Kft. - Szász Krisztián és Horváth Zoltán által bemutatott - Rozmaringos burgonyás cipót választották.


Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének társelnöke bejelentette: a 14. alkalommal meghirdetett Magyarország tortája versenyt idén a tápiószecsői Hisztéria Cukrászda Curiositas - magyarul kíváncsiság, különleges - tortája nyerte, amelyet Füredi Krisztián készített. A torta fő összetevője a mogyoró, a mandula és a csokoládé, valamint a birsalmát.


Nándori László, a Magyarország cukormentes tortája verseny zsűrijének elnöke elmondta: az Egy Csepp Figyelem Alapítvány közreműködésével meghirdetett versenyen  a Szentivánéji Álom nyerte el a Magyarország cukormentes tortája címet.


A pilisszentiváni JÓkenyér Cukrászat csapata által, Dienes Andrea cukrászmester vezetésével elkészített alkotás nem tartalmaz hozzáadott cukrot, ízvilágát a kellemesen savanykás, fahéjas meggylekvár és a könnyű meggyes habkrém adja, amelyet a tejszínes-zabpelyhes angolkrém tesz teljessé. A tortát cukormentes fehércsokoládé fedi. A Szentivánéji Álom - a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége számításai szerint - szeletenként 13,3 gramm szénhidrátot és 252,5 kalóriát tartalmaz.


A két győztes tortát augusztus 19-étől az ország számos cukrászdájában árusítják.


Nándori László azt is elmondta, hogy az Egy Csepp Figyelem Alapítvány idén két különdíjat is kiosztott a legjobb gyógyhatású alapanyagú tortáért és a leginnovatívabb cukormentes tortáért.


A legjobb gyógyhatású alapanyaggal készült torta a szegedi Virág Cukrászda berkenyét tartalmazó Mogyorócskája lett. A leginnovatívabb cukormentes torta különdíját pedig a monori Ami Süti Ami Pisztácia elnevezésű alkotása kapta. (MTI)

 

Fotó: A pilisszentiváni JÓkenyér Cukrászat Szentivánéji Álom tortája, Magyarország cukormentes tortája az Országház Vadásztermében az augusztus 20-i nemzeti ünnep előtti sajtótájékoztatón 2020. augusztus 4-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Savaria Fórum 32. évfolyam 44. szám - 2023.12.08.
Savaria Fórum 32. évfolyam 44. szám - 2023.12.08.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Folytatódnak a pályaépítési munkák a szombathelyi vasútállomáson, módosulnak a menetrendek
Szombathely állomáson 2024. január 31-ig tovább folytatódnak a pályaépítési munkálatok. A vágányzár alatt a Szombathely állomásról induló és érkező vonatok többsége módosított menetrend szerint közlekedik, áll a GYSEV közleményében.
Elindult Rudolf, a Mikulás-busz Szombathelyen
Az idei év nagy meglepetése, a feldíszített busz december 5-én, napnyugta után gördült ki először a kocsiszínből, és egészen december 26-ig közlekedik majd naponta a szombathelyi utakon. Na de nem ám mindig ugyanazon a vonalon, hanem gyakorlatilag bárhol és bármikor felbukkanhat, így a karácsony előtti időszakban minden buszozó utazhat majd Rudolffal.