km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Raktárkoncert: a kormány számos ágazatnak nyújtott már segítséget, most a zenészeken a sor

Raktárkoncert: a kormány számos ágazatnak nyújtott már segítséget, most a zenészeken a sor

A kormány számos ágazatnak nyújtott már segítséget, most a zenészeken a sor. Több mint ötmilliárd forint értékben "támogatjuk legalább 150 raktárkoncert létrejöttét, ahol a hazai könnyűzenei élet szereplői profi technika és a saját stábjuk segítségével játszhatják el dalaikat" - jelentette ki a kormányszóvivő a Facebook-oldalán szerdán közzétett videobejegyzésben.

 

Szentkirályi Alexandra közöte: várhatóan szeptemberben teszik közzé azoknak a raktárkoncerteknek a felvételeit, amelyeket a kormány támogatásából szerveznek meg, hogy segítsék a koronavírus-járvány és az elmaradt fesztiválok miatt nehéz helyzetbe került magyar könnyűzenei ipart.


A kormányszóvivő elmondta: a koncertek fellépői között olyan nevekre számítanak, mint Tóth Gabi és Tóth Vera, Demjén Rózsi, a Tankcsapda vagy Balázs Fecó.


A "többi, fesztiválokról megszokott zenekarról a legnagyobb fesztiválok szervezőivel" egyeztetnek - tette hozzá.


A zenészek és háttérembereik kiemelkedő gázsit kapnak, a professzionális fény- és színpadtechnikáról, illetve a produkció felvételéről és közzétételéről pedig - a Magyar Turisztikai Ügynökség koordinálásával - az Antenna Hungária gondoskodik - mondta a kormányszóvivő, hozzátéve, hogy "a háttérmunka már zajlik".


Emlékeztetett: a koronavírus miatt idén nyáron elmaradnak a nagykoncertek, fesztiválok, mert a kormány nem szeretné kockáztatni a járvány újbóli fellobbanását és az őszi hagyományos iskolakezdést. Ugyanakkor tudják, hogy mindez nagyon nehéz helyzetbe hozta a könnyűzenészeket és a velük dolgozó háttérembereket, ezért támogatják a raktárkoncertek létrejöttét. (MTI)

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.
Átveszi a zanati Füvészkert utcáit a város
Egyhangúlag elfogadta Szombathely MJV közgyűlése az előterjesztést: 22 éves történet záródott le ezzel, 123 család örömére. Megoldódik a csapadékvíztározó ügye és kijavítják a sérült járdarészeket is. Összesen 35 millió forintot fordít a város még a végleges megoldásra, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Putz Attila képviselő.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.
Újabb öt évig Baráthné Molnár Mónika vezeti a Berzsenyi Könyvtárat