km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Korlátozás nélkül léphetik át a magyar-szerb határt a két ország állampolgárai

Korlátozás nélkül léphetik át a magyar-szerb határt a két ország állampolgárai

Hétfőn 10 órától korlátozás nélkül léphetik át a magyar-szerb határt a két ország állampolgárai - jelentette be Szijjártó Péter Röszkén.

 

A külgazdasági és külügyminiszter Jadranka Joksimovic szerbiai integrációs miniszterrel, valamint Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével folytatott megbeszélését követően azt mondta, a szerb állampolgárok karanténkötelezettség nélkül beléphetnek Magyarországra, és magyar állampolgárok is így térhetnek vissza Szerbiából.


A határ megnyitása lehetőséget biztosít arra, hogy a határ két oldalán élő családok és közösségek újra találkozhassanak egymással, valamint hozzájárul ahhoz, hogy a gazdasági kapcsolatok is új lendületet kaphassanak - közölte a tárcavezető.


Szijjártó Péter hangsúlyozta, Közép-Európa országai az időben meghozott szigorú korlátozó intézkedéseknek köszönhetően végig kontroll alatt tudta tartani a vírus terjedését. A védekezés sikeréhez a személyforgalom korlátozása is hozzájárult. Az eredmények lehetővé teszik, hogy az élet és az egészség védelmének elsőbbséget adva visszatérjünk a normalitáshoz - fogalmazott a miniszter.


A politikus kitér arra, a folytatódó vajdasági gazdaságfejlesztési program keretében 54 közepes és nagy projekt 6 milliárd forintos támogatását hagyta jóvá a magyar kormány. Közölte, ugyanazok a nagyvállalatok játszanak szerepet a két gazdaság újraindításában, példaként említve a Mol-t és az OTP-t.
A külügyminiszter leszögezte, Szerbiának az EU-ban a helye. A közösség sokat nyerhetne Szerbia csatlakozásával. Szerbiát minél előbb fel kell venni az unió tagjai közé - mondta.


Szijjártó Péter kijelentette, a határ csak azok előtt nyílik meg, akik törvénytisztelő módon akarnak belépni Magyarországra. Azoknak, akik illegálisan érkeznek, továbbra sem lesz lehetőségük erre, Magyarország minden eszközt megragad annak érdekében, hogy megakadályozza ezt.


A politikus köszönetet mondott Pásztor Istvánnak, aki sokat tett azért, hogy az érettségiző vajdasági diákok beléphessenek Magyarországra, lehetővé váljon az ingázás, és a mostani nyitásban fontos szerepet játszott. Ez bizonyíték arra, a vajdasági magyarok számíthatnak a VMSZ-re, mert a párt eredményesen képviseli érdekeiket. Hozzátette: bízik benne, ez a jövőben is így lesz.


Jadranka Joksimovic szerbiai integrációs miniszter hangsúlyozta, a nyitás a határ mindkét oldalán élők számára nagyon fontos.


A politikus emlékeztetett, a szerb kormány pénteken döntött arról, hogy az utazók minden megkötés nélkül beléphetnek Szerbiába, nem kell karanténba vonulniuk vagy negatív tesztet bemutatniuk, ahogy a megelőző két hónapban.


Magyarország és Szerbia között folyamatos az együttműködés, még soha nem volt ilyen jó a diplomáciai kapcsolat a két ország között - közölte. A következő lépés a gazdaság újraindítása. A magyar vállalkozások fontos szerepet játszanak Szerbiában - mondta a miniszter, hozzátéve: reméli, a közeljövőben a szerb cégek is megjelennek Magyarországon.


Szerbiának fontos Magyarország támogatása az eurointegrációs folyamatokban - hangsúlyozta, Jadranka Joksimovic, reményét fejezve ki, hogy június végéig sikerül újabb tárgyalási fejezeteket megnyitni a csatlakozás során.


Pásztor István úgy fogalmazott, kivételes helyzetben van, mert egyazon időben tudja szolgálni nemzetét és hazáját. Az elmúlt években olyan helyzetet sikerült teremteni, hogy nyugodtan kimondhatta ezt a mondatot - hangsúlyozta a politikus. Úgy értékelt: Szerbia és Magyarország kapcsolatai történelmi magasságokban vannak, a határnyitás gyakorlati példája ennek, és bizonyítja, meg van a két ország kötött a bizalom. (MTI)

 

Fotó: MTI/Filep István

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.