Könyvtár: a humánum vonzereje

„Devecserben, szerető családban cseperedtem. A szüleimnek rengeteg könyvük volt. Igen korán életem részévé vált a könyvtárba járás. Máig vallom, a gyerek akkor lesz jó olvasó felnőtt korában, hogyha erre családi indíttatást kap. S ha még ehhez az iskola is hozzátesz, akár könyvtárhasználati órákkal is, elmélyül a könyvek szeretete. Teljesen más kinyomtatott kötetet kézbe fogni, mint mikor telefonon, elektronikus úton tekintik meg ugyanazt. Ezért is fontos, hogy milyen színvonalúak a könyvek illusztrációi, hiszen azok hozzátesznek a történethez, kiegészítik, változatossá teszik. 

Jó magyartanáraim voltak. Fölnéztem rájuk, mert érződött rajtuk, szeretik a hivatásukat. Engem mindig megkapott, amikor és ahogyan irodalmi művekről beszéltek. Szerettem a verseket is, talán József Attila, Radnóti Miklós állt a legközelebb a szívemhez.  Szerettem verseket elemezni, át tudtam érezni a költőt, a művet, a kort”, vázolja a kezdeteket dr. Baráthné Molnár Mónika igazgató. 

Magyar nyelv és irodalom szakos tanári, valamint könyvtáros végzettséget szerzett a főiskolánkon, informatikus-könyvtárosit a debreceni egyetemen. „Szerintem a habitusom miatt győzött a könyvtár a tanítás fölött. Tóth Pétertől a főiskola nyelvészeti tanszékén, Tóth Gyulától a könyvtár-tanszéken, valamint a gyakorlatokon a könyvtárosoktól meghatározó, maradandó élményeket kaptam. S olyan barátokat, ismerősöket szerezhettem, akikkel jó volt együtt lenni. Ma, a digitalizált világban is vallom: a könyv, annak létrehozása, kiadása az emberiségnek olyan magas minőségi csúcsteljesítménye, amit a világon nem lehet semmi mással helyettesíteni, pótolni. Sokan temették már a Gutenberg-galaxist, de én bizakodó vagyok, optimistán látom a jövőt. Mindig lesznek könyvek. A pandémia alatt is bizonyítottak. Hiába lehetett otthon bármit elektronikusan elérni, mert hiszen a számítógépes jelenlét kiteljesedett, a könyvtári kölcsönzés iránti igény viszont olyan mértéket öltött, hogy minden reményünket fölülmúlt. Miközben keressük azokat az új és új formákat, ’csatornákat’, hogy miként tudunk eljutni még szélesebb társadalmi rétegekhez. Ebben nagy segítségünkre vannak az iskolák, a nevelési-oktatási intézmények. Figyeljük a mai világ trendjeit, a kor kihívásait, miként tudnánk mi, könyvtárosok rácsatlakozni a közvélekedést, a közgondolkodást meghatározó témákra. Miként tudnánk véleményt formálni. Gondolok itt például a fenntartható szemléletre, fejlődésre. Nem szeretnénk olyan előítélet áldozataivá válni, hogy az olvasás, a könyv, a könyvtár avítt, ódon, unalmas. A digitalizált világban a könyvtárnak ki kell dolgoznia azokat a stratégiákat, amelyekkel – szemléletformálás szintjén is – tud segíteni azoknak, akik bejönnek hozzánk. A legkülönbözőbb korosztályoknak, például a kismamáknak és a legkisebbeknek, de a nagyobbacskáknak és másoknak éppúgy. Rugalmasak, mindenre nyitottak vagyunk. S nem csak itt, a könyvtárban, hiszen több mint kétszáz kistelepülés bibliotékájának az ellátását is mi végezzük, a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszeren (KSZR) keresztül, kiegészített állami támogatásból. Programokat szervezünk, szakmai tanácsokat adunk, dokumentumokkal látjuk el őket.

Meghallunk minden felénk irányuló kérdést, felvetést, ötletet, véleményt. Legyen az akár kritika is. Nagyon szeretnek az emberek a járvány után újra visszatérni a közösségi terekbe. Én magam is kedvelem a földszinti kávézónk zsivaját, mellette a hírlapolvasóban a nyüzsgést. Folyamatosan érkeznek a gyerekkönyvtárba az apróságok. Zajlik a felnőtt könyvkölcsönzés. Aki pedig szeretne csendben olvasni, kutatni, annak ott a második emeleti olvasóterem, a helyismereti kutató. A rendezvényeink hangulatára talán jellemző, hogy a minap az egyik után odajött hozzám dr. Banga Lajos azzal, elképesztő, hogy itt mennyire felemelő élményeket kap. Emberi, humánus a légkör. A látogató, a néző, az olvasó van a középpontban. 

Igyekszünk mindig valami kis pluszt nyújtani a rendezvényeinken is. Témában, előadóban, élethelyzetben. Csaknem ötven munkatársam azon van, hogy ki-ki otthon érezze magát nálunk. Innovatívak, kreatívak. Olyan csapatot, közösséget alkotunk, hogy így, együtt vagyunk erősek.”

Szenkovits Péter 
Fotó: Nagy Jácint