km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Kockázatokat rejthet a mesterséges intelligencia kiterjesztése

Kockázatokat rejthet a mesterséges intelligencia kiterjesztése

Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) a mesterséges intelligencia emberi jogi kockázataira hívta fel a figyelmet hétfőn közzétett jelentésében.

 

A bécsi székhelyű testület jelentése, amely több mint száz, mesterséges intelligenciát használó állami és magánszervezettel készített interjún alapul, rámutat alkalmazásának veszélyeire, különösen az előrejelző rendészet, az orvosi diagnózisok, a szociális ellátások és a célzott hirdetések terén.
   

"A mesterséges intelligencia nem tévedhetetlen, emberek hozzák létre, de van lehetőségünk úgy alakítani, hogy az ne csak tiszteletben tartsa az emberi és alapvető jogainkat, hanem védje és elő is mozdítsa azokat - írta Michael O'Flaherty, az ügynökség vezetője a jelentés előszavában.

 

A kutatás hangsúlyozza: a mesterséges intelligencia használatakor az embereknek tisztában kell lenniük azzal, hogy az pontosan hogyan működik. Az Európai Uniónak tisztáznia kell, hogy a meglévő szabályok hogyan alkalmazhatóak a mesterséges intelligenciára, a szervezeteknek pedig fel kell mérniük, hogy fejlesztése és használata nem sérti-e az emberi jogokat.
   

 

Az FRA felkéri az EU-t és az uniós tagállamokat, hogy biztosítsák az alapvető jogok tiszteletben tartását, illetve a jogorvoslati lehetőségeket a mesterséges intelligencia használata folyamán. Felhívja a figyelmet továbbá a hatásvizsgálatok fontosságára a negatív hatások elkerülése érdekében, valamint egy hatékony felügyeleti rendszer létrehozására. A testület emellett arra kéri fel az uniós intézményeket és a tagországokat, hogy nyújtsanak bővebb iránymutatást az adatvédelmi szabályokkal kapcsolatban, valamint vizsgálják meg, nem történik-e hátrányos megkülönböztetés a mesterséges intelligencia használatakor. (MTI)
 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.
Baleset Szombathely közelében az M86-oson
Egy Ford és egy Audi ütközött az M86-os autóúton Vépnél a Répcelak felé vezető oldalon pénteken délután, eddig tisztázatlan körülmények között, számolt be róla a 112Press.hu. A forgalom a helyszínelés idején egy sávon haladhat, torlódásra kell számítani. Két embert vittek kórházba.
Határidő előtt elkészült a Bartók 40. előtti nagyparkoló
Ma még szárad a felfestés, de holnap reggel (legkésőbb délelőtt) megnyitjuk, és újra birtokba lehet venni, írja közösségi oldalán dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Tűzesethez és műszaki mentéshez is vonultak a tűzoltók
Villamoselosztó gyulladt ki egy sárvári sorházban, míg életeket mentett a szén-monoxid-érzékelő egy kőszegi lakásban, olvasható a vasi katasztrófavédők honlapján.
Szombathely olyan város, amelynek szerves részei az autizmussal élők
A 25 éves Esőemberke Alapítvány és intézményeinek, a 15 éves Holnap Háza és a 8 éves Ma Háza születésnapi eseményét ünnepelték ma délelőtt a Zarkaházi Szily-kastélyban. Valamennyi felszólaló megemlékezett a szerdán elhunyt Nádorné Vörös Ibolyára, az Esőemberke Alapítvány kuratóriumi elnökére.