km/óra
  2025.05.18., vasárnap  •  Erik, Alexandra napja
Klímakonferenciát tartottak a tudatos vízgyűjtő-gazdálkodásról Szombathelyen

Klímakonferenciát tartottak a tudatos vízgyűjtő-gazdálkodásról Szombathelyen

Április 29-én klímakonferenciát tartottak a szombathelyi városházán: a program az önkormányzatok és más felelős szervezetek együttműködésében megvalósítható, klímatudatos vízgyűjtő-gazdálkodást állította fókuszba.

A 2021 októberében elindult, négyéves LIFE LOGOS 4 WATERS projekt az önkormányzatok és a vízgyűjtő szintű együttműködések szerepére fókuszál a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásban: ennek egyik állomása a Klímabarát Települések Szövetsége és Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata szervezte, „Természetalapú Megoldások és Pályázati Lehetőségek Önkormányzatoknak” című szombathelyi konferencia, melyen szakértők és politikai döntéshozók részvételével szakmai előadásokra és kerekasztal-beszélgetésekre került sor, az együttműködés, tanulás, közös megoldások megtervezése érdekében.

A rendezvényen elsőként dr. László Győző, Szombathely alpolgármestere mondott köszöntőt: a klímaválság már nem elvont probléma, hanem napi szintű kihívás, ezért fontos, hogy tanuljunk egymástól, hiszen csak közösen lehet sikeres a klímaváltozás hatásaival való küzdelem. Az alpolgármester emlékeztetett,  hogy városunk tavaly elnyerte a Klímabarát Díjat: már eddig is számos projekt valósult meg városunkban, amiből tanulni lehet, amit máshol is hasznosíthatnak.

Megemlítette Németh Ákos zöldtanácsnok szerepét, a JUSTNature projekt kereteiben megvalósított terveket, hangsúlyozva, hogy megvannak azok a lehetőségek, amikkel jó irányba lehet fordítani a dolgokat, ha összefogunk: így nemcsak szakmai, hanem kapcsolatépítési szempontból is fontos ez a konferencia – zárta szavait.

Dr. Dukai Miklós önkormányzati államtitkár köszöntőjében azt hangsúlyozta, jelen konferencia célja az, hogy együttműködésben dolgozzanak a tudatos vízgazdálkodásért: az elmúlt évek aszályai, heves esőzései, hőhullámai, a belvizek jelzik, hogy alkalmazkodnunk kell, s mivel a víz az élet alapja, vízkészleteinket védelmezni kötelességünk. Felszíni és felszín alatti vizeink különösen érzékenyen reagálnak a klímaváltozásra, tette hozzá, feladatok elé állítva az önkormányzatokat, melyekre nem feltétlenül települési, hanem térségi szinten kell megoldást találni, hiszen a problémák túlmutatnak  a települések határain. Az összefogás erejét mutatta meg a tavalyi, nagy károkat okozó Vas megyei tűzeset is, folytatta, ám a cél az, hogy ne csak közösen kezeljük, de közösen meg is előzzük a katasztrófákat.

Végül Kovács Lajos, a Klímabarát Települések Szövetségének elnöke mondott köszöntőt, hangsúlyozva, hogy a szövetség azért jött létre, hogy ne csak válságban cselekedjenek, hanem az évek során felkészüljenek arra, ami a klímaváltozás következményeként meg fog történni. A telet elfelejthetjük, a nyári hőhullámok egyre elviselhetetlenebbek: elszaladt a természet, aminek nagyrészt az ember az okozója. A Klímabarát Települések Szövetségének közel 100 tagja természetalapú mikromegoldásokban gondolkodik, folytatta: ezek valójában olyan megoldások, melyeket nagyszüleink generációja kiválóan ismert és használt, mi pedig elfelejtettünk.

Pedig helyi erőforrásból, viszonylag kis befektetéssel, kreatívan, igenis eredményeket lehet elérni a klímaváltozás hatásait ellensúlyozandó, a közösséget is építve – hangsúlyozta. Az állam, az önkormányzatok, a helyi vállalkozók és polgárok összefogásával mikrocsodát lehet teremteni: Higgyenek ebben jobban a mai konferencia után! – zárta szavait az elnök.

 

A köszöntők után szakmai előadásokra és kerekasztal-beszélgetésekre került sor.


• 10:00-10:15 : Kerpely Klára// Farkas V. Mátyás éghajlatvédelmi szakértő, WWF Magyarország: A globális éghajlatváltozás okozta kihívások a települési vízgazdálkodásban 
• 10:15- 10:30: Dr. Szatzker Petra szakmai vezető Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Önkormányzati Projektkoordinációs Főosztály: Vízgyűjtőszintű Megoldások: A LIFE LOGOS 4 Waters Projekt Tanulságai és Eredményei 
• 10:30-10:45: Gaál Zoltán ügyvezető, Gaálhab Kft. Halastó: „A víz nélküli halastó”, avagy az Önkormányzati Pályázati Program mintaprojektje Vas vármegyéből 
• 10:50-11:05: Bezegh Barbara osztályvezető: Úton a tisztább levegő felé: A HungAIRy projekt tapasztalatai
• 11:05-11:20: Németh Ákos tanácsnok, Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata: A Klímabarát Díjas Szombathely zöld városfejlesztési projektjeinek a bemutatása (JUSTNature Projekt) 
• 11:20-11:35: Báthoryné Dr. Nagy Ildikó Réka egyetemi docens MATE, az Urbact nemzeti koordinátora: Az URBACT és az Európai Városfejlesztési Kezdeményezések (EUI) pályázati lehetőségei települési önkormányzatoknak 

• 12:00-12:15: Az Önkormányzati Pályázati Program eredményeit bemutató kisfilm megtekintése
 • 12:15-12:50 : Kerekasztal beszélgetés az Önkormányzati Pályázati Programról. A beszélgetés felkért hozzászólói: o Gál Lajos polgármester, Gyenesdiás Nagyközség Önkormányzata o Czippán Gergely polgármester, Bezi Község Önkormányzata o Fábri István polgármester, Csömör Nagyközség Önkormányzata o Rózsahegyi Péter tanácsnok, Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata.

• 12:50- 13:35: Kerekasztal beszélgetés az önkormányzatok részvételével megvalósuló magyarországi LIFE porjektek képviselőivel A beszélgetés felkért hozzászólói: o Dr. Szatzker Petra a LIFE LOGOS4 Waters projekt szakmai vezetője, Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Önkormányzati Projektkoordinációs Főosztály o Rózsa Zoltán a LIFE VárosiEső projekt szakmai vezetője Budapest Főváros XII. kerület Önkormányzata o Tordai Sándor a LIFE Co-clima projekt szakmai vezetője Püspökszilágy Község Önkormányzatának polgármestere o Korom Réka pályázati referens Cool Life projekt Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata o Babcsány Ildikó ökomenedzser hálózat vezető LIFE IP HungAIRy, HungaroMet Zrt. 

14:20-17:30 Pályázati lehetőségek és tanácsok önkormányzatoknak Operatív Programok pályázati lehetőségei önkormányzatoknak 
• 14:20-14:35: Molnár Ákos osztályvezető, Nemzeti Fejlesztési Központ TOP PLUSZ Irányító Hatóság: Tanácsok a TOP PLUSZ program sikeres megvalósításához önkormányzatoknak 
• 14:35-14:55: Iványiné Batta Beáta osztályvezető Nemzeti Fejlesztési Központ Klímaadaptációs Osztály: A KEHOP PLUSZ ZKI pályázat bemutatása Nemzetközi Pályázati Lehetőségek Önkormányzatoknak 
• 15:00-15:15: Szőllőssy Anita ügyvezető Urbavis Kft.: Alternatív szemléletű lakossági bevonási módszerek önkormányzatoknak 
• 15:15-15:30: Pej Zsófia programvezető Energiaklub: Útmutató a települési klímasemlegességhez vezető úton 
• 15:30-15:45: Lomniczi Gergely ügyvezető, Pannon Örökerdő Kft: Erdőtelepítéstől az örökerdőkig - agrártámogatási lehetőségek a települési zöld infrastruktúra fejlesztésére 
• 15:45-16:00: Németh Mónika, ügyvezető BURST Nonprofit Kft, a TeAM HUb koordinátora: Önkormányzati kapacitásfejlesztés, stratégiai tervezés és projektelőkészítés nemzetközi pályázatok segítségével 
• 16:00-16:15: Horváth Nóra Regina tanácsadó Ex-Ante Kft.: klímabarát nemzetközi pályázati lehetőségek önkormányzatoknak 
• 16:15-16:30: Bejczy Delinke transznacionális projektek igazgatója Nyugat-Pannon Terület- és Gazdaságfejlesztési Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.: Határon átnyúló együttműködéssel megvalósítható pályázati lehetőségek az Interreg programban 
• 16:30-16:45: Dr. Szkordilisz Flóra ügyvezető Spatialist Kft.: INTERREG Central és Duna programok által nyújtott klímabarát fejlesztési lehetőségek, magyarországi jó példákon keresztül

 16:50-17:30: Kérdezz a szakértőktől – moderált pódiumbeszélgetés 

 

Tp

Fotók: Bonyhádi Zoltán

kapcsolódó cikkek
Hét országból érkeztek vendégek Szombathelyre a JUSTNature projekttalálkozóra
Hét országból érkeztek vendégek Szombathelyre a JUSTNature projekttalálkozóra
Szerdán a Jászai Utcai Közösségi Térben tartották a JUSTNature Projekt résztvevőinek nemzetközi találkozóját: hét országból látogattak el vendégek városunkba. A programot dr. Nemény András, Szombathely polgármestere nyitotta meg.
JUSTNature: hisznek a modern és környezettudatos városban
JUSTNature: hisznek a modern és környezettudatos városban
Külföldi partnerekkel közösen tartott projekttalálkozót az önkormányzat a JUSTNature programhoz kapcsolódóan szerdán a Jászai Mari utcai közösségi térben. Szombathely 2021-ben nyert 156 millió forint közvetlen uniós forrást a Horizon 2020 kutatás-fejlesztési alapból.
Klímabarát díjat kapott Szombathely
Klímabarát díjat kapott Szombathely
Szerdán vehette át a kitüntetést dr. Nemény András polgármester és Németh Ákos fenntartható fejlődésért és klímapolitikáért felelős tanácsnok a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumban.
kapcsolódó cikkek
Hét országból érkeztek vendégek Szombathelyre a JUSTNature projekttalálkozóra
Hét országból érkeztek vendégek Szombathelyre a JUSTNature projekttalálkozóra
Szerdán a Jászai Utcai Közösségi Térben tartották a JUSTNature Projekt résztvevőinek nemzetközi találkozóját: hét országból látogattak el vendégek városunkba. A programot dr. Nemény András, Szombathely polgármestere nyitotta meg.
JUSTNature: hisznek a modern és környezettudatos városban
JUSTNature: hisznek a modern és környezettudatos városban
Külföldi partnerekkel közösen tartott projekttalálkozót az önkormányzat a JUSTNature programhoz kapcsolódóan szerdán a Jászai Mari utcai közösségi térben. Szombathely 2021-ben nyert 156 millió forint közvetlen uniós forrást a Horizon 2020 kutatás-fejlesztési alapból.
Klímabarát díjat kapott Szombathely
Klímabarát díjat kapott Szombathely
Szerdán vehette át a kitüntetést dr. Nemény András polgármester és Németh Ákos fenntartható fejlődésért és klímapolitikáért felelős tanácsnok a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumban.
Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Szólnak előre: a külföldön vezetett bankszámlákra is rálát a NAV
Nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz. Az adóhatóság 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt, így látja a külföldi számlakra érkező pénzeket is, írja közleményében a NAV.
Romániai elnökválasztás: Európa, erdélyi magyarság - nagy a tét a második fordulóban
Romániában megkezdődött a megismételt elnökválasztás második fordulója. Az első fordulóban a szélsőjobboldali, magyargyűlölő,  populista George Simion csaknem kétszer annyi szavazatot kapott, mint a második helyen álló Európa-párti és liberális Nicusor Dan, aki jelenleg Bukarest főpolgármestere. 
A vasárnapi Kossuth téri tüntetésen Pankotai Lili, Hodász András és Csoki is felszólal
Civil kezdeményezők tüntetést szerveztek május 18-án 17.30-ra Halász János "A közéleti átláthatóságról" törvényjavaslatának elfogadása ellen.
Pálcával a kézben: fúvóskarnagyi diplomakoncert volt a Bartók Teremben
Május 17-én fúvóskarnagyi mesterszakos diplomakoncertre várták a zenekedvelőket a Bartók Terembe. Bokor Patrik Szombathely Város Koncert Fúvószenekarát dirigálta.
A háború eddigi legnagyobb dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen Oroszország vasárnap
Minden eddiginél nagyobb orosz dróntámadás érte Ukrajnát a hétvégén – közölte az ukrán légierő vasárnap reggel.