km/óra
  2023.09.27., szerda  •  Adalbert napja
Kivágásra ítélték a szentkirályi hársfákat

Kivágásra ítélték a szentkirályi hársfákat

Gyökerestől csavart ki az erős szél egy öreg hársat múlt vasárnap a szentkirályi plébánia előtt. A fa rázuhant a kerítésre és kidöntötte azt. Az egyházközség már két éve ki akarta vágatni a nagyra nőtt, koros hársfákat, de valódi határozat csak tavaly született róla. A munka azonban elmaradt. Most úgy határoztak, hogy a fasorban megmaradt négy hársat is el kell távolítani, helyükre új csemetéket ültetnek.

 

Megdőlt a szentkirályi plébánia kerítése, miután rázuhant egy hársfa a múlt vasárnapi erős szélben. A SZOMPARK munkatársai már másnap reggel összedarabolták és elszállították a kidőlt fát. Ezek a hársak legalább ötven évesek. Sok gondot okoztak már korábban is, gyökereik megrongálták a járdát és megemelték a kerítést. Két éve aláírásgyűjtést indított a szentkirályi egyházközség, 160-an támogatták, hogy vágják ki a fasort, és ültessenek újat helyettük.


Tóth Kálmán önkormányzati képviselő az SZTV érdeklődésére elmondta, most kiderült, hogy jogos volt az aláírók félelme. Jó eséllyel a város felelősségbiztosításának a kontójára fog megvalósulni a helyreállítás, egyeztetni kell az egyházmegyével, hiszen ők a tulajdonosok. Kiemelte, a szentkirályi egyházközség jó gazdája ennek a területnek, és emiatt a közösséget kár nem érheti, ha mulasztás történt. Azt is vizsgálják, hogy a többi fának a sorsa mi legyen. Szerinte a legjobb megoldás, ha most a többi fát is kivágják, így egy új fasor kerül a plébánia elé.


A városi főkertész írásban válaszolt kérdéseikre. Kiderült, hogy a 2010-ben és 2012-ben elvégzett műszeres vizsgálatok eredményei alapján a szakemberek nem javasolták a hársak kivágását, csupán a metszését. Az előírt beavatkozásokat minden esetben el is végezték. Tavaly augusztusban lakossági bejelentésre újra megvizsgálták a fákat, és kettőt kivágásra ítéltek – ezek közül az egyik dőlt ki most. A munkát az önkormányzat még szeptemberben megrendelte a SZOMPARK-tól. Megkérdezték Izer Gábort, a SZOMPARK ügyvezetőjét is, aki október 1-je óta vezeti a céget. Azt mondta, valószínűleg az átadás-átvételnél maradhatott el ez az információ. Hozzátette, hogy a szentkirályi hársfák esetében mindig vizsgálattal kellett alátámasztani a beavatkozásokat, mert nem számítottak egyértelműen balesetveszélyesnek. A viharban megdőlt, kiszáradt vagy veszélyes fákat minden esetben rögtön eltávolítják. Lakossági bejelentések alapján is dolgoznak, de mindig meg kell ítélni a veszélyesség mértékét.


A megmaradt négy hársfát a városi kertész és a parkfenntartó cég kertészeti munkavezetője együtt megvizsgálta, és a kivágásuk mellett döntöttek. A fákat haladéktalanul, de legkésőbb március végéig el kell távolítani. A SZOMPARK még lombfakadás előtt elvégzi a munkát. A fapótlás helyét külön egyeztetést követően jelölik majd ki.

 

 

Fotó: Tóth Kálmán Facebook-oldala

Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Szívfacsaró történetek: két előadást hoz Szombathelyre Pintér Béla és Társulata
Az ország legrangosabb, legnépszerűbb független színházi csapata, Pintér Béla és Társulata kétszer is vendégszerepel az ősszel az AGORA Művelődési és Sportházban. Megrendítőek s egyben felemelőek, erőt is adóak a produkcióik.
Értelemmel épül a világ: 50 éves a Pedagógus Kórus
Baráti énekkarokkal, a Bartók Termet betöltő közönséggel és persze sok-sok muzsikával ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját a Szombathelyi Pedagógus Kórus.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Vármegyei I. osztály: gólzáporos döntetlen Bükön, magabiztos hazai győzelem Sárváron
A Celldömölk is otthon tudott nyerni, a Csepreget múlta felül, a Csákánydoroszló viszont egyedüliként idegenbeli sikert aratott. Pontosztozkodással zárult a Söpte és a Rábapaty összecsapása.
legfrissebbek
Műanyag hulladék füstölt egy betonfalú tárolóban Vasváron
Egy tűzesethez vonultak a Vas vármegyei tűzoltók kedden, egy vasvári hulladékgazdálkodási cég betonfalú tárolójához, olvasható a vasi katasztrófavédők honlapján.
Lengyelország megpályázza a 2036-os nyári olimpia megrendezését
Ezt Andrzej Duda államfő szerdán jelentette be.
Csütörtökön ismét összeülnek a képviselők
A takarékossági intézkedések felülvizsgálata, az út- és járdafelújítási program eddigi eredményei és az autizmussal élők nappali ellátásának megoldása - többek között ezeket a témákat vitatják meg a nyári szünetet követő első testületi ülésen a képviselők. A csütörtöki közgyűlésen 19 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. Az ülést 9 órától élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, valamint a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Árvízi védekezés: jutalom a helytállásért
51 szervezet több száz önkéntese vett részt az árvízi védekezésben augusztus elején. A Rábán és a kisebb vízfolyásokon levonuló jelentős árhullám jó néhány vasi településen gondot okozott, embereket is kellett menteni. A hivatásosok munkáját nagyban segítették a mentőcsoportok, önkéntes tűzoltók, polgárőrök a vészhelyzetben.
A szombathelyi piacon dolgozók és bérlők helyzetén javítana az önkormányzat
A Szombathely Városi Vásárcsarnok igazgatója az intézmény működtetése kapcsán felmerülő nehézségek miatt két kérelemmel fordult az önkormányzathoz, erről is tárgyalnak a képviselők a csütörtöki közgyűlésen. Szeretnék megemelni a dolgozók bérét, illetve segítséget nyújtani a bérlők energiaköltségeihez.