
Kimonó öveket bemutató kiállítás nyílt
Húsznál is több japán motívumokkal díszített női és gyermek kimonó övet válogatott saját gyűjteményéből Schmitt Csilla, a Magyar-Japán Baráti Társaság szombathelyi csoportjának elnöke, aki a megnyitón Bokányi Adrienn tanácsnok és dr. László Győző alpolgármester, a körzet képviselője társaságában köszöntötte az érdeklődőket. Elhasználódott pamut darabok, speciális, ún. nyiszidzsin szövéstechnikával készült, ezüst- és aranyszállal díszített brokát övek is láthatók a kiállításon - több mint 4 méter hosszúak, 30 cm szélesek. A tárlat július 4-ig várja a látogatókat. 5-én pedig megtartják a Japán Centrum első rendezvényét, a szerelmesek fesztiválját.
Forrás: SZTV
Fotó: Bonyhádi Zoltán

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.