km/óra
  2023.12.06., szerda  •  Miklós napja
Újévi Operettgála
Vackor karácsonya
Kilenc vármegyében, köztük Vasban is folytatódik a szúnyogirtás

Kilenc vármegyében, köztük Vasban is folytatódik a szúnyogirtás

A héten kilenc vármegye 391 településén és a főváros hat kerületében folytatódik a szúnyogirtás - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-t.

 

A fővároson kívül Bács-Kiskun, Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegyék területén dolgoznak a szakemberek - tartalmazza a közlemény. A kezeléseket földi úton, a települések lakott részein végzik platós gépjárműre szerelt permetező berendezésekkel a napnyugtát követő esti, késő esti órákban - tették hozzá.


Azt írták: az elmúlt hét meleg időjárása kedvezett a szúnyogok szaporodásának, mert ilyenkor a lárvák akár egy hét alatt képesek kifejlődni. A központi szúnyoggyérítés azokra a területekre terjed ki, ahol a legnagyobb a szúnyogártalom. Ugyanakkor minden önkormányzatnak lehetősége van saját költségvetése terhére szúnyoggyérítést végeztetni a településen.


Arra is felhívták a figyelmet, hogy a szúnyogok élőhelyeinek jelentős része magántelkeken található. A ház körüli, vízzel teli vödrökben, esővíztározókban, hordókban, kaspókban, madáritatókban, gumiabroncsokban ezerszámra fejlődhetnek szúnyogok.


Ezért arra kérik a lakosságot, hogy öntsék ki vagy cseréljék a pangó vizeket, megszakítva a lárvák fejlődési ciklusát: ha valaki tartályba, hordóba gyűjti az esővizet, fedje le a tartályt, vagy kössön rá szúnyoghálót - olvasható a közleményben.


A tervezett beavatkozások időpontja és helyszíne nyomon követhető a katasztrófavédelem weboldalán. (MTI)
 

címkék
Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Bojár Gábor: Varga Mihály és Nagy Márton is tudják, hogy ez baromság
Ezt mondta az akkumulátorgyárakra építő magyar gazdaságpolitikáról Bojár Gábor, Széchényi- és Gábor Dénes-díjas Graphisoft-alapító, aki vállalkozói tapasztalatait megosztani érkezett a szombathelyi egyetemre, de a beszélgetés közben szóba került az is, hogy mit vett át tőle Steve Jobs, melyik jelenet példaértékű számára az Eldorádóból, és hogy miben különbözött az állam szerepvállalásáról alkotott elképzelésük már 1995-ben is a miniszterelnökkel.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Adventi vásár Szombathely 2023: óriáskerék, Mikulás-kunyhó és ragyogó Mikulásbusz
Minden idők leglátványosabb szombathelyi adventi vására lesz az idei – derült ki a péntek délelőtti sajtótájékoztatón. A már hagyományosnak számító Óriáskerék mellett lesz Mikulás-kunyhó, csillogó-villogó Mikulásbusz, meséket sugárzó LED-fal, és ezer méternyi fényfüzér ragyogja majd be a Fő teret.