km/óra
  2025.04.20., vasárnap  •  Tivadar napja
Kigyulladt a Savaria Filmszínház bejárata a bejelentő szerint - csak bosszúnak szánta az éjszakai hívást

Kigyulladt a Savaria Filmszínház bejárata a bejelentő szerint - csak bosszúnak szánta az éjszakai hívást

Nagy erőkkel vonultak a tűzoltók vasárnap éjszaka a belvárosi Savaria Filmszínházhoz, aminek a bejelentés szerint tűz keletkezett a bejáratánál. Füstöt ugyan találtak a mozi kávézójában a tűzoltók, de embereket is, akik a füstben táncoltak.

Mint a 112press.hu írja: "Nagy szirénázásra ébredhettek ma többen Szombathely belvárosában, 0:50 körüli időben, ugyanis tűzoltók és rendőrök érkeztek a Savaria Filmszínházhoz.
 
Információnk szerint arról érkezett bejelentés, hogy kigyulladt a mozi bejárata és nagy füst van.

Az hamar kiderült, hogy nem áll lángokban a mozi (egyébként fém) bejárata, a mozi kávézójában azonban füstgépet használtak egy éjszakai rendezvényen. Ezt azonban nehezen lehetett úgy értelmezni, hogy ég a mozi, a füstben pedig emberek táncolnak. Úgy tudjuk, hogy a bejelentő éppen erre a szórakozóhelyre orrolt meg, mert az ittassága miatt nem engedték be oda. Hirtelen talán jó ötletnek tűnt kicsit "színesíteni a bulit" néhány kék és piros villogóval, de őszintén reméljük, hogy a látványos és hangos show árával megkínálják a poénos illetőt, aki a mutatványával egyben azt is bebizonyította, hogy előrelátó volt, aki nem engedte be a szórakozóhelyre.
 
Az pedig talán légifelvételeinken is jól látszik, hogy miért nem olyan vicces, ha valaki azzal poénkodik, hogy egy sűrűn beépített területen keletkezik tűz egy nagy épületben.


A kép csak illusztráció, korábbi évben készült."

(Fotó: Tánczos Mihály)

Savaria Fórum 34. évfolyam 9. szám - 2025.04.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 9. szám - 2025.04.07.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Sokk: alkalmazottainak felét elbocsátja a burgenlandi gyár
Az alkalmazottainak több mint felét, körülbelül 225 emberT bocsát el ősztől A Hella Fahrzeugteile Austria GmbH a grosspetersdorfi (Nagyszentmihály) gyára, jelentette be a cég csütörtökön. Az üzemben szép számmal dolgoznak magyarok is.
Ropogós, friss, kortárs: megnyílt a Nyugat-Dunántúli alkotók műveiből válogató SZEZON tárlat a Szombathelyi Képtárban
Hagyományteremtő faültetéssel kezdődött az idei SZEZON kiállítás: a Bojár Iván művészettörténész kezdeményezésére létrejött 10 millió Fa Alapítvány jóvoltából egy japán juhar lelt otthonra a Szombathelyi Képtár udvarán – szimbolikusan és konkrétan oldva a klímaszorongást.