km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Kifogás, kifogás, kifogás: Szombathely idén sem kap kompenzációt az iparűzési adó megfelezése miatt

Kifogás, kifogás, kifogás: Szombathely idén sem kap kompenzációt az iparűzési adó megfelezése miatt

A héten megjelent a 61/2022-es kormányrendelet, melyből egyértelműen kiderül, hogy Szombathely ebben az évben sem részesül kormányzati kompenzációban. Sajnos a magyar kormánynak semmit nem jelent a szombathelyiek véleménye, semmit nem jelent több mint 7000 szombathelyi aláírása, és nem érdekli, hogy a szombathelyiek milyen utakon járnak, milyen a város kulturális és sportélete. A kormány döntése ezekről a területekről von el pénzt, olvasható dr. Horváth Attila alpolgármester közleményében.

Mint írja, ha megkapták volna azt az 1,4 milliárd forintot, amit a fideszes városok, akkor végre lenne a városnak pénze utak felújítására, és lenne pénz többek közt a kórházzal szembeni területen parkolók létesítésére.


„Szintén ezen a héten jelent meg Hende Csaba azon nyilatkozata, amely valamilyen feltételes közbeszerzési eljárás lefolytatásához köti a parkoló megépítéséhez szükséges állami forrás biztosítását. Hende Csaba ezzel beismerte, hogy teljesen súlytalan a magyar kormány szemében, beismerte, hogy nem tud pénzt szerezni, beismerte, hogy a kórházi parkolóval kapcsolatos nyilatkozata nem más, mint olcsó kampányfogás. Ezzel a feltétellel Hende Csaba csak az időt húzza, és próbálja leplezni az alkalmatlanságát.  


Tudjuk jól, soha nem volt kormányzati támogatás előfeltétele akár feltételes vagy akár tényleges közbeszerzési eljárás lefolytatása. Amíg a támogatási szerződést nem kötjük meg, addig nem is tudjuk, milyen közbeszerzési eljárást kell lefolytatnunk.


Emlékezhetünk rá, hogy nyáron a Belügyminisztérium úgy utalt át városunknak 905 millió forintot, hogy akkor még azt sem döntötte el az önkormányzat, hogy konkrétan melyik utak felújítására fogja fordítani. Ebből is látszik, hogy ha van szándék és akarat, akkor van megoldás is. Egy hónapja van az országgyűlési képviselőnek arra, hogy megoldja a problémát. Eddig Hende Csaba csak újabb és újabb kifogásokat keresett.


Ideje lenne dolgoznia” – áll a közleményben. 

 

A volt strand körül áll a bál


Horváth Attila közleményének hátterében az áll, hogy Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy csütörtöki konferencián azt mondta Szombathelyen, hogy a kormány vállalja a volt strand területén kialakítandó parkoló költségeit, csupán arra van szükség, hogy az önkormányzat mielőbb vásárolja vissza a hozzá már befolyt vételárból az eredeti áron az ingatlant, terveztesse meg a parkolót, és folytasson le egy feltételes közbeszerzési eljárást, hogy ismertté váljanak a kivitelezés költségei - részletezte a miniszter. Az állam így ezeket a konkrét költségeket át tudja vállalni. A sajtóbeszámolók szerint ugyanezeket ismételte meg Hende Csaba is. 

 

A volt városi stranddal kapcsolat anyagainkat itt lehet elolvasni: a város által eladott területet a vállalkozó kész visszaadni, azon áron amelyen megvette, de garanciát kér, hogy erre a forrás legyen meg március 31-éig, és erről szerződés szülessen. Ha ez megtörténik, akkor az ingatlan visszakerülhet az önkormányzathoz, a továbbiakban a beruházó kimaradna a politikai csatározásokból. Mint ismeretes, aláírásgyűjtés indult azért, hogy ne lakások, üzletek és orvosi rendelők, hanem parkolók épüljenek a területen, a civil kezdeményezés után kezdődtek egyeztetések az önkormányzat és a vállalkozó között. 


Duplán rosszul jár Szombathely 

 

Az említett kormányrendelet szerint az alábbi módon kapnak a települések kompenzáció a kis- és középvállalkozások megfelezett helyi iparűzési adója miatt:

A  támogatás összege a  huszonötezer főnél nem nagyobb lakosságszámú települési és kerületi önkormányzat esetében a kieső iparűzésiadó-bevétellel megegyező összeg.

(2) A  támogatás összege a  huszonötezer főnél nagyobb lakosságszámú települési önkormányzat esetében – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – az egy lakosra jutó iparűzési adóerő-képességtől függő mértékű összeg, amit a 2022. évi egy főre jutó iparűzési adóerő-képesség átlag – 67 622 forint/fő – figyelembevételével kell meghatározni úgy, hogy


a) a kieső iparűzési adóbevétel 100%-ának megfelelő összegű a  támogatás, ha a  település egy főre jutó iparűzési adóerő-képessége az átlag 70%-ánál kisebb,

b) a kieső iparűzési adóbevétel 75%-ának megfelelő összegű a támogatás, ha a település egy főre jutó iparűzési adóerő-képessége az átlagnál kisebb, de annak 70%-át meghaladja,

c) nem részesül támogatásban a  települési önkormányzat, ha a  település egy főre jutó iparűzési adóerő-képessége az átlagot meghaladja.

(3) A huszonötezer főnél nagyobb lakosságszámú fővárosi és kerületi önkormányzat nem részesül támogatásban.

(4) Az  önkormányzatok lakosságszáma tekintetében a  helyi önkormányzatokért felelős miniszter által vezetett minisztérium – 2021. január 1-jei állapotnak megfelelő – adatait kell figyelembe venni.

 

Szombathely az egy főre jutó iparűzési adó-képesség 94 ezer forint forint, így a település kiesett a kompenzációból. 

Dr. Horváth Attila arra hívta fel a figyelmet, a városok, így Szombathely adóerő-képességének megállapításakor a 2020-as adatokat vették figyelembe, ekkor még az egyik legnagyobb szombathelyi vállalat, az APTIV a városnak fizette a helyi-iparűzési adót, ám a cég időközben Dublinban új céget alapított, amelyen keresztül a pénzforgalmát bonyolítja, és ott is adózik. A lépés miatt Szombathely több 1,2-1,5 milliárd forint helyi iparűzésiadó (hipa)-bevételtől esik el. Az alpolgármester beszámolt arról is, hogy az adóerő-képesség megállapításánál csak a hipa-adatokat veszik figyelmbe, az egyéb adónemeket nem. Utóbbiakból eleve Szombathelyen kevés van (nincsen például kommunális adó), így az ebből származó bevétel sem túl magas, más városok, amelyek többféle adónemet is bevezettek, ezekből az adófajtákból nagyobb bevételre tesznek szert.

Dr. Nemény András polgármester annyit tett még hozzá, hogy a magas iparűzésiadó-bevétel kétszeresen is sújtja a várost: emiatt nem kap kompenzciót Szombathely, másfelől  szolidaritási adót kell fizetni belőle, ami 2,7 milliárd forintot jelent.

 

Nincs politikai részrehajlás?

 

A balogunyomi kerékpárút építésével kapcsolatban tartott sajtótájékoztatóján feltettük a kérdést dr. Hende Csaba országgyűlési képviselőnek, miért nem jár kormányzati kompenzáció Szombathelynek.

- A kormány teszi a dolgát, nincs tekintettel arra, melyik város milyen politikai vezetés alatt áll. A politikai részrehajlás nélküli jogszabály kritériumokat határoz meg. Ha egy város megfelel ennek, kap pénzt, ha nem, akkor nem. Szombathely az ország egyik legjobb helyzetben lévő városa, adóerő-képesség tekintetében 5. helyen áll, működését képes finanszírozni a bevételeiből. Tavaly nem kapott kompenzációt a fideszes Győr, Kecskemét és Veszprém sem, mert jó gazdasági állapotban voltak. Az ellenzéki vezetésű Pécs, Szeged és Miskolc viszont kapott, mert szüksége volt rá. Mindig az a kérdés, hol kell kipótolni a bevételeket, hogy a működőképesség fennmaradjon - válaszolta dr. Hende Csaba.


Kampányígéretek

 

Az említett konferencián további szombathelyi fejlesztésekről is beszámolt Hende Csaba. Ennek alapján négy zanati  - Eper, Korpás, Fenyő és Áfonya - utca felújítására 35 millió forintot, további 5 millió forintot pedig a zanati temetőhöz vezető út megépítésére biztosít a kormány. Erre Horváth Soma alpolgármester reagált, az alpolgármester a közösségi oldalán osztotta meg az alábbi bejegyzést:

„Az interneten megjelent beszámolók szerint tegnap egy kampányfórumon Hende Csaba azt ígérte, hogy 5 millió forintot biztosít a zanati temetőhöz vezető út megépítésére a kormány. Azt javaslom a térség jelenlegi országgyűlési képviselőjének, hogy előbb tájékozódjon, mielőtt üres, meggondolatlan kampányígéreteket tesz.


Az előző két önkormányzati ciklusban is lett volna lehetősége a fideszes városvezetésnek és Hende Csabának is az út rendbetételére, ám érdemben semmi sem történt. A jelenlegi városvezetés, a körzet képviselőjének, Putz Attilának a javaslatára 2020-ban közel 3 millió forintot költött arra, hogy a zanati temetőhöz vezető út deltáját teljesen felújítsa, az utat pedig zúzalékkal teljes hosszúságban javíttattuk fel.


Azt nem tudom, hogy Hende Csaba mikor járt a zanati temetőhöz vezető úton, de ha egyeztetett volna szakemberekkel, akkor szembesült volna azzal, hogy ennek az útnak csak a teljes pályaszerkezeti felújítása a jelenlegi építőipari árakkal számolva csaknem 40 millió forintba kerülne.


A városvezetés az idei költségvetésben már elkülönített összeget a zanati temetőhöz vezető út karbantartására.


Ha Hende Csaba nem csak üres ígéreteket akar pufogtatni és valóban segíteni akar, akkor más országgyűlési képviselőkhöz hasonlóan közreműködhetett volna abban, hogy a többi megyei jogú városhoz hasonlóan a szombathelyiek is visszakapják az 1,4 milliárd forintos működési támogatást. Ebből a zanati temetőhöz vezető út teljes felújítását el tudná végezni a város.


Hende Csabának április 3-ig még van 30 napja...”

 


 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Lírai korzó Nagy Ervinnel Szombathely belvárosában
Lírai korzóra várják az érdeklődőket április 11-én, csütörtökön a magyar költészet napján. A résztvevők a belvárosban Nagy Ervin Jászai Mari-díjas színművésszel sétálhatnak, olvasható a szervező, AGORA honlapján.
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
Melegebb időt hoz a nagypéntek, délután erős széllökések várhatók
Napos idővel indul a péntek, majd délután már gyakrabban zavarhatják felhők a napsütést.
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.