km/óra
  2022.12.08., csütörtök  •  Mária napja
Kezdetét vette a 93. ünnepi könyvhét rengeteg programmal

Kezdetét vette a 93. ünnepi könyvhét rengeteg programmal

Kezdetét vette a 93. Ünnepi Könyvhét. Az ötnapos rendezvényen dedikálások, bábszínházi előadás és író-olvasó találkozók is várják a látogatókat. A programok helyszíne a Berzsenyi Dániel Könyvtár és előtte lévő tér.

 

Nagy Péter író, idegenvezető A Kis herceggel a Föld körül című előadásával és kiállításmegnyitóval startolt Szombathelyen az ünnepi könyvhét. Erről is beszéltek a szervezők a sajtótájékoztatón a könyvtárban.


Idén 93. alkalommal ünnepeljük a könyveket, a pandémiás lezárások után végre nem online, hanem személyes jelenléttel. A Berzsenyi Dániel Könyvtár ez alkalomból kiszélesítette programját: már csütörtökön elkezdődtek a rendezvények és egészen június 9-ig tart a könyvhét itt Szombathelyen.


Baráthné Molnár Mónika igazgató elmondta, hogy sokrétű, színes programkínálattal várják az érdeklődőket, lesznek író-olvasó találkozók, kötetbemutatók, előadások kiállításmegnyitók és végre most már két év kihagyás után szabadtéri program is lesz a könyvtár előtti téren. 
A szabadtéri program, az ünnepi könyvheti hagyományoknak megfelelően kötetlen, úgynevezett ,,ingujjas,, beszélgetéseknek ad teret az írók és olvasók között. 


Horváth Soma alpolgármester is örömét fejezte ki, hogy Szombathelyen korábban megteremtették annak hagyományát, hogy szintén szabadtéren hasonló rendezvényeken találkozhassanak írók és olvasók. A 10. alkalommal nagyon sok programmal, bábszínházzal, Szombathely város fúvós zenekarának fellépése mellett írókkal, köztük helyi írókkal is találkozhatnak. 


A könyvhét sztárvendége Fábián Janka lesz. A hét folyamán Szombathely eltűnt köztéri alkotásaiból nyílik kamarakiállítás, dedikál mások mellett Szenkovits Péter, Döme Zsuzsa, Pernyész Dóra és Kondorra Beáta. A zenei aláfestést Bujtás Ervin dalai szolgáltatják. 

 

PROGRAMOK:
2022. június 7-től

Szombathely eltűnt köztéri alkotásai | kamarakiállítás
BDK, olvasóterem
Dokumentumválogatás (fotók, aprónyomtatványok, cikkek) a könyvtár helyismereti gyűjteményéből a városban már nem látható (elbontott, megsemmisült) köztéri alkotásokról (szobrok, emléktáblák stb.)

2022. június 7.
Átváltozások és találkozások | író-olvasó találkozó

2022. június 7. 17:00
BDK, földszinti előadóterem
Író-olvasó találkozó Bankó-Erdősi Viktóriával és Fülöp Valentinával.
A köteteik a helyszínen megvásárolhatók

2022. június 8.
Kettős könyvbemutató


2022. június 8. 17:00
BDK, 4. emeleti előadóterem
Tóth Csaba A mi Sziklás Madonnánk és Lőrincz Zoltán „Mi csak visszáját látjuk itt” című kötetek bemutatója.
Közreműködnek:
Prof. Dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész, egyetemi tanár, a Savaria University Press Könyvkiadó vezetője, mindkét könyv szerkesztője – moderátorként
Prof. Dr. Lőrincz Zoltán teológus, művészettörténész, egyetemi tanár – szerző
Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész, főiskolai docens – szerző
Zenei betéttel közreműködik Orosz Sándor előadóművész, a Szombathelyi Zeneiskola nyugalmazott igazgatója, a kőszegi Haydn vonósnégyes volt vezetője.
A kötetek a helyszínen megvásárolhatók.

2022. június 9.
Képzeletbeli barátaim | kiállításmegnyitó Pernyész Dóra grafikus munkáiból

2022. június 9. 17:00
BDK, földszinti előadóterem
Pernyész Dóra meseíró, grafikus, illusztrátor munkáiból a tavalyi Ünnepi Könyvhét keretében egy kis ízelítőt már kaphattak az érdeklődők, hiszen az 1. emeleti hírlapolvasóban és a gyermekkönyvtárban kamarakiállítás formájában már bemutatkozott. Most a földszinti előadóban, nagykiállítás formájában láthatják munkáit a látogatók.
A tárlatot megnyitja Zsigri Mária gyermekkönyvtáros
Megtekinthető: 2022. július 9-ig

2022. június 10.
Az Ünnepi Könyvheti szabadtéri programok a könyvtár előtt
2022. június 10. 13:00-20:00
BDK, könyvtár előtti tér
13:00 Dr. Nemény András polgármester (SZMJV) ünnepi köszöntője
13:30 A Paragvári Utcai Általános Iskola kórusának műsora
14:00 Pünkösdölés – a Boldog Brenner János Általános Iskola műsora
15:00 Rosta Géza zenés gyermekműsora
16:30 Paprika Jancsi Bábszínház
17:00 Fábián Janka író-olvasó találkozó
19:30 Szombathelyi Város Fúvószenekarának fellépése

Dedikálások:
Szenkovits Péter 13:00-14:00
Döme Zsuzsa 14:00-15:00
Pernyész Dóra 15:00-16:00
Kondora Beáta 16:00-17:00

13:00-17:00 könyvárusítás az alábbi résztvevőkkel: Szülőföld Könyvkiadó, Magyar Nyugat Könyvkiadó, B.K.L. Kiadó, Líra könyvesbolt
Kísérőprogramok: kézműves foglalkozások, kvíz, könyvturkáló (Ingyen elvihető könyvek a könyvtár állományából kivont kötetekből. Jöjjön, válogasson és vigye haza ajándékként az Önnek tetsző könyvet!)

 

2022. június 10.
Szerelmek, családok, sorsok | találkozás Fábián Janka írónővel


2022. június 10. 17:00
BDK, 4. emeleti előadóterem
Napjaink egyik legtermékenyebb, legolvasottabb írónője Vácott született, Őrbottyánban nőtt fel, de gyermekként sok időt töltött Kisnémediben is, ahol az egyik nagymamája született. Az érettségi vizsgát követően a Miskolci Egyetem angol–történelem szakán végzett, majd pár évvel később az Eötvös Loránd Tudományegyetem francia szakán is oklevelet szerzett. Az írás mellett angol–francia nyelvtanárként munkálkodik.
Beszélgetőtárs Spiegler-Kutasi Nikoletta könyvtáros, a szerző kötetei a helyszínen megvásárolhatók.

 

Fotó: Bonyhádi Zoltán/szombathely.hu

Savaria Fórum 31. évfolyam 44.szám - 2022.12.02.
Savaria Fórum 31. évfolyam 44.szám - 2022.12.02.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Végrehajtást indított a NAV a Haladás futballcsapatát működtető cég ellen
Végrehajtást indított a NAV a Haladás NB II-es csapatát működtető gazdasági társaság, a Szombathelyi Haladás Kft. ellen, írja az mfor.hu
Gyermekszemekben ragyogó karácsonyi fények: látogatás a balogunyomi mesekertben
Szombathelyről érkezve már a 86-os útról szemünkbe tűnik Kurucz József karácsonyi fényekben pompázó balogunyomi portája, mely harmadik éve várja tárt kapukkal a látogatókat advent idején – mesekertnek nevezik a csillogó-villogó ragyogó udvart, s valóban: aki ide betér, akár egy órácskára is, maga mögött hagyhatja a hétköznapi valóságot.
Szeretetből jövök be dolgozni - Szabó Imréné 60 éve a Markusovszky Kórházban
Szabó Imréné Valika, a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Szemészeti Osztályának műtős asszisztense a napokban töltötte be 80. évét. 60 éve dolgozik a kórházban, 57 éve a szemészeti műtőben, s eszébe sem jut, hogy abbahagyja a munkát. Múlt héten a Magyar Szemészeti Szakdolgozók Egyesülete SHAO-díjjal tüntette ki. A munkahelyén látogattuk meg.
Derült égből kormányinfó: kedd este 11-től eltörölte a kormány a 480 forintos üzemanyagárat, piaci árak érvényesek a kutakon
Este fél 11-kor kezdődött az a kormányinfó, amelyen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Hernádi Zsolt MOL-vezérrel együtt jelentette be, kedd este 11-től megszűnik az üzemanyag-árstop, vagyis a fixált, 480-as ár. Alig félórával később meg is jelent a rendelet a Magyar Közlönyben.
Szombathelyi buszközlekedés: új járat, új menetjegy és bérlet
Új járat, új menetjegy és bérlet a Blaguss Agoránál, erről is tárgyalnak az év utolsó közgyűlésén a képviselők. A társaság további 40 millió forint üzemanyagkompenzáció biztosítását kérte a közgyűléstől.
legfrissebbek
Futsal: remek meccsen, hátrányból fordítva nyert a HVSE Nyíregyházán
A zöld-fehérek a szünetben még kétgólos hátrányban voltak, a fordulás után azonban Nagy Kevin, Dróth Zoltán, Hajmási Milán, valamint Vas Ádám is betalált, így 4-2 arányban a bajnoki címvédő diadalmaskodott.
Új személyvonatok a GYSEV-nél: javul a közlekedés Szombathely és Celldömölk között
Az esti órákban Győr és Sopron, míg reggel Szombathely és Celldömölk között javulnak a vonatos eljutási lehetőségek - most vasárnaptól három új személyvonatot is közlekedtet a GYSEV Zrt. Az új járatok a december 11-étől életbe lépő, 2022–2023-as menetrend alapján közlekednek, közölte a vasúttársaság.
A hét végén kiadós eső várható, ami vasárnap havazásba fordul
Több hullámban kiadós eső várható a hét végén, ami vasárnap hajnaltól havas esőbe, havazásba vált. A hét utolsó napján az északnyugati, északi szelet a Dunántúlon és északkeleten erős, olykor viharos lökések kísérik és napközben az ország nagyobb részén fokozatosan csökken a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Több mint tizenkilencezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a múlt héten
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint 19 600-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz a múlt héten - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön a honlapján.
Egy 19 éves szombathelyi fiatal rúgta le az autó tükrét
A gyors és hatékony munkának köszönhetően a szombathelyi rendőrök beazonosították azt a 19 éves helyi fiatalt, aki 2022. december 4-én hajnalban, a Dózsa György utca egyik parkolóhelyén leállított gépkocsi tükrét lerúgta, olvasható a police.hu-n.