km/óra
  2025.04.23., szerda  •  Béla napja
Kevesebb gyerek született idén júliusban, mint tavaly

Kevesebb gyerek született idén júliusban, mint tavaly

Az előzetes adatok szerint 2024 júliusában 6793 gyermek született és 10 044 ember halt meg; a tavalyi év júliusához képest a születések száma 13, a házasságkötéseké 14 százalékkal csökkent, a halálozásoké 2,8 százalékkal nőtt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint 2024 júliusában 6793 gyermek született, 13 százalékkal, 1007 újszülöttel kevesebb, mint 2023 júliusában. Ebben a hónapban 10 044 ember vesztette életét, ami 2,8 százalékkal, 278 emberrel több az egy évvel korábbinál. A természetes fogyás a 2023. júliusi 1966-tal szemben 3251 ember volt.

Házasságot idén júliusban 4859 pár kötött, 14 százalékkal, 818-cal kevesebb, mint egy évvel korábban.

A közlés szerint 2024. január-júliusban 44 726 gyermek jött világra, 10 százalékkal, 5031-gyel kevesebb a 2023. január-júliusinál. Ezen belül január-márciusban 9,1 százalékkal, áprilisban 3,3, május-júliusban 13 százalékkal kevesebb volt az élveszületések száma, mint 2023 azonos időszakaiban.

A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,37, egy évvel korábban 1,51 volt – tették hozzá.

Mint írták, 72 712-en haltak meg, 2,6 százalékkal, 1968-cal kevesebben az egy évvel korábbinál. Januárban 1,8 százalékkal, februárban 0,2, júliusban 2,8 százalékkal többen, március-júniusban 5,9 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakaiban.

A születések és a halálozások egyenlegének következtében a természetes fogyás 27 986 ember volt, 12 százalékkal több a 2023. január-júliusi 24 923-as értéknél.

Ebben az időszakban 26 069 pár kötött házasságot, 1,9 százalékkal, 508-cal kevesebb az egy évvel korábbinál. Január-februárban 27, április-májusban 3,2 százalékkal több, márciusban 1,9, június-júliusban 14 százalékkal kevesebb frigyet regisztráltak, mint 2023 azonos időszakaiban – összegzett a hivatal.

A KSH közlése szerint ezer lakosra 8 élveszületés és 13 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,9, a halálozási arányszám 0,4 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2023 január-júliusában. A természetes fogyás 0,5 ezrelékponttal, 5,0 ezrelékre nőtt. Ezer élveszületésre 4,0 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,0 ezrelékponttal meghaladta az előző év azonos időszakának értékét.

A házasságkötési arányszám 4,7 ezrelék volt, 0,1 ezrelékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban – közölték.

A KSH közlése szerint 2023. augusztus és 2024. július között 80 194 gyermek született, 7698-cal, 8,8 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál. Hozzátették: 126 208-an haltak meg, 4493-mal, azaz 3,4 százalékkal kevesebben, mint a megelőző 12 hónapban.

Házasságot ebben az időszakban 49 631 pár kötött, 3269-cel, 6,2 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál – ismertette a KSH.

 

Fotó: Pixabay

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Tiltakozás a Pereszteg mellett elásott szarvasmarhák miatt: rengeteg rendőr a helyszínen
Nemcsak a peresztegiek, hanem a környékbeli települések lakói is tiltakoznak az ellen, hogy a ragadós száj- és körömfájás vírussal fertőzött és kényszervágásra ítélt rábapordányi szarvasmarhákat és sertéseket az itteni, állami tulajdonban levő ATEV-telepre szállítsák. 
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Erdő Péter: Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk
Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában nagycsütörtök este.
Meghalt hétfő reggel Ferenc pápa (frissítve)
A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője 88 éves korában hunyt el. A pápa halálhírét Kevin Farrell bíboros jelentette be a Vatikán televíziós csatornáján. A közlés szerint Ferenc pápát hétfő reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Itt vannak a Herényi Virágút 2025 programjai
Április utolsó hétvégéjén ismét megtelik élettel Szombathely herényi városrésze: április 26–27-én rendezik meg a 21. Herényi Virágutat, ahol a virág- és dísznövényvásár mellett változatos, színes programok várják a látogatókat. A rendezvény idén is a család minden tagja számára kínál élményt, szórakozást és inspirációt – a kertbarátoktól a legkisebbekig.