Kettő az egyben: kávé és kultúra

– Hogyan és mikor indult a kávézó története?

– Anyukám vendéglátós, vele együtt kezdtük. Ennek már 23 éve. Én kereskedelmi iskolát végeztem, eleinte azt sem tudtam, hogyan kell egy tálcát kivinni. Az alapoktól indultam, és szépen lassan belejöttem.

– Milyen hatással van a hely hangulatára, vendégkörére, hogy a szomszédban van a Bartók terem?

– Meghatározó, hiszen koncertek előtt is jön a közönség, meg utána is egy kávéra, italra. Komoly- és könnyűzenészek is szívesen járnak hozzánk, egyfajta törzshelyükké váltunk, itt összefonódik a két műfaj.

– Hogyan került a profilotokba a művészet, a kultúra?

– Szerettünk volna a vendéglátáson és a kiszolgáláson kívül valami pluszt adni a vendégeknek. A kezdet kezdetén az első teraszon tartottuk a koncerteket, leginkább helyi zenekarok léptek fel. Amikor ezt kinőttük, beköltöztünk a Zsinagóga udvarra, ami kiváló helyszínnek bizonyult, ide már nagyobb volumenű koncerteket is szervezhettünk. Az évek során egyre gyűltek a fellépők, épültek a kapcsolataink, bővült az ismeretségi körünk, és mind többen találtak meg minket is, akik szerettek volna jönni. Az első nagyobb koncert, amire emlékszem, a Blues Jam volt, valamikor 1999-2000-ben. Akkoriban még kevesebb zenekar működött a városban, de akik voltak, szívesen jöttek hozzánk fellépni. A vendégek is vevők voltak, hamar rákaptak az ízére, hogy a kávé mellé koncertélmény is jár. Húsz évvel ezelőtt nem sok hely volt Szombathelyen, ahol élőzenét lehetett hallani, így gyorsan megtaláltak minket azok, akiknek erre volt igényük. Tudatos törekvésünk, hogy elsősorban helyi zenekaroknak adjunk lehetőséget a bemutatkozásra, de jönnek pályakezdő, feltörekvő fiatalok is, például a zeneiskolából. Kedd esténként mindig van élőzene. Azt gondolom, egy hely hangulatát meghatározza, hogy milyen zene szól, és fordítva.

– Te hogyan viszonyulsz a művészetekhez?

– A magam módján nyitott vagyok. A zenét például nagyon szeretem. Engem nyugodtan lehet bombázni mindenféle ötletekkel, mert szeretném, ha színes lenne a kulturális palettánk. Volt már itt művészterasz, divatbemutató, fotókiállítás, klipforgatás, képregény-dedikálás, jelmezbál, grafikai tárlat. Négy éve csináljuk a kertmozit. Eleinte művészfilmekkel próbálkoztunk, aztán inkább a populáris műfajok felé mozdultunk, mert ez volt népszerű. Kedvelt, szórakoztató filmeket igyekszünk válogatni, ami vonzza a közönséget. Tavaly a Queen-film iránt akkora volt az érdeklődés, hogy kétszer kellett levetíteni, és egy harmadikat is bőven meghirdethettünk volna. Idén még több ilyen alkalmat szeretnénk, mert úgy érzem, van igény arra, hogy az emberek a szabad ég alatt nézzenek jó filmeket. A kertmozinak különleges hangulata van, remek nyáresti program a Zsinagóga tövében. Örülök, hogy megszerették a szombathelyiek.

– Filmekből tehát nagyobb lesz a választék. Mire számíthatnak még a vendégek?

– Biztosan lesznek idén is helyi zenekarok, de igyekszünk hívni fővárosi fellépőket is. Szeretnék a színház felé elmozdulni, és az irodalom felé is kacsintgatok.

– Meglepett a díj?

– Igen, abszolút. Egyszer csak jött a postás egy ajánlott levéllel, amelyben értesítettek, hogy én kapom az elismerést. Először fel sem fogtam, mit is olvasok. Nagyon jólesett, hogy rám gondoltak, és külön örültem az ismerősök reakcióinak. Rengetegen gratuláltak, és mindenkinek az volt a második szava, hogy: megérdemelted! Ez a díj inspirál, újabb lendületet ad a továbbiakra. Nem szabad abbahagyni, de nem is akarom, mert engem ez éltet.