km/óra
  2025.02.09., vasárnap  •  Abigél, Alex napja
Kétszeres Európa-bajnok a szombathelyi Szmolek Emanuel

Kétszeres Európa-bajnok a szombathelyi Szmolek Emanuel

Szombaton ért véget az athéni felnőtt és veterán kick-box Európa-bajnokság, amely 41 ország 982 versenyzőjének részvételével zajlott. A magyar csapat 9 arany, 11 ezüst és 15 bronzéremmel a zsebében zárta a versenyt és nyerte meg az éremtáblázatot. A szombathelyi Controll Se két versenyzője két éremmel és egy pontszerző hetedik hellyel járult hozzá a sikerhez, olvasható az egyesület közleményében.

 

Mint írják, Szmolek Emánuel és Bárdosi Sándor is tudatosan készült az év legrangosabb versenyére. Évközben világ és Európa-kupákon vettek részt, ahol folyamatosan a legjobbakkal mérettették meg magukat. A Magyar Bajnokságokon megszerezték a kvalifikációt. A tatai szövetségi edzőtáborban maximális erőbedobással dolgoztak, így nagyon jó formában érkeztek meg a görög fővárosba.


Szmolek Emanuel címvédőként állt tatamira -84 kg light-contactban és ahhoz méltóan is küzdött a selejtezőkben. A döntőig a képzett sportolókon átverekedett, majd ott a rutinos ukrán Zamyatin Pavlo várta, aki egy picit meg is nehezítette a Manó dolgát, aki meg is sérült, tudtuk meg Dancsó Zoltántól, a kick-box kick-light és light-contact szakágának szövetségi kapitányától, a Controll SE vezetőedzőjétől. Hozzátette, ennek ellenére ezt a döntőt nem tudta elvenni Manótót, így az ő kezét emelték a magasba. Immár 2-szeres Európa-bajnok a szombathelyi sportoló. 


Emanuelt a Kicklight döntőben a tavalyi VB ezüstérmes cseh Knyshov Stefan várta, aki vérszemet kapott a sérülést látva. Emanuel férfiasan küzdött, de a súlyosabb sérülés elkerülése érdekében edzői döntéssel a mérkőzést megszakították. Így kick-light kategóriában ezüstéremmel kellett beérnie.

 


Bárdosi Sándor -75 kg full-contactban lépett ringbe. Az év során elért eredmények alapján a legjobb nyolc között indult. A lengyel Dobies Rafal volt az ellenfele. A gong kezdetétől Sanyi irányított és végig vezetett 2-3 ponttal, az utolsó percen belül viszont taktikai fegyelmezetlenség miatt intést kapott és a pontlevonások miatt a mérkőzés megfordult, az éremszerzés így elmaradt.

 

Fotó: Controll SE

Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
„Mélyen, legbelül tudtam, hogy történt valami velük” – megtörte a csendet a Skóciában eltűnt magyar ikerpár édesapja
A 32 éves magyar ikerpár 10 éve élt Skóciában, 2025. január 7-én, kedden hajnali 2 óra 12 perc körül látták őket utoljára az aberdeeni Market Streeten, a Dee folyón átívelő Victoria hídnál.
Fiatal kapusát gyászolja az NB I-es kézicsapat
Autóbalesetben hunyt el, mindössze 21 esztendős volt.
24 óra alatt mintegy 800 ezren látták a Direkt36 A dinasztia című filmjét
Közel 800 ezer megtekintésnél jár az a dokumentumfilm, amelyet a Direkt36 tényfeltáró központ közel egy éven át készített Orbán Viktor miniszterelnök családjának üzleti tevékenységéről. A film február 7-én reggel került fel a Direkt36 YouTube-csatornájára.
Gyászol Lukácsháza: tragikus hirtelenséggel elhunyt Csejtei Péter alpolgármester
Február 1-jén, szombaton 14 órakor vettek tőle végső búcsút a lukácsházi temetőben.
A dinasztia - kijött a Direkt36 filmje az Orbán-család gazdasági birodalmáról
Az alkotás különösen Tiborcz István, a kormányfő veje gazdagodásának körülményeire koncentrál, és bemutatja azokat a közbeszerzéseket, amelyeket az Európai Unió ellenőrei szabálytalannak találtak. Az anyag feltárja azt is, hogy milyen állami segítséget kapott a ma már luxusingatlanokkal, pénzügyi és logisztikai vállalatokkal rendelkező céghálózat, amelyben a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel is aktív szerepet vállal.