km/óra
  2025.05.24., szombat  •  Eszter, Eliza napja
Két vasi diák is bejutott a Savaria országos történelem tanulmányi verseny döntőjébe

Két vasi diák is bejutott a Savaria országos történelem tanulmányi verseny döntőjébe

Mindkét kategóriában sikeresnek bizonyultak a vasi diákok.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ által 9-10. évfolyam számára 2024/2025-ös tanévre meghirdetett XXVI. Savaria országos történelem tanulmányi verseny döntőjébe mindkét kategóriában egy-egy Vas vármegyei versenyző is bejutott: Engelmayer Dávid Károly, az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 10. évfolyamos diákja a 9. helyet szerezte meg, a 9. évfolyamot Németh Konrád, a Vas Vármegyei SzC Gépipari és Informatikai Technikum tanulója képviselte, aki a 12. helyen végzett. 

Engelmayer Dávid Károly, a Bolyai tanulója és Kispálné Dr. Horváth Mária, az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ igazgatója. Fotó:ELTE SEK

Németh Konrád, a Gépipari diákja és Dr. Bakó Balázs, az ELTE Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ Történelem Tanszékének egyetemi docense, a versenybizottság elnöke Fotó:ELTE SEK

 

(Borítókép:Dr. Varga Szabolcs zsűritag, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa, Biácsi Éva Hajnalka felkésztő tanár, a Vas Vármegyei SzC Gépipari és Informatikai Technikum pedagógusa, Németh Konrád, a Vas Vármegyei SzC Gépipari és Informatikai Technikum diákja, Dr. Érsek Attila zsűritag, kutatótanár,  jászárokszállási középiskolai tanár/ELTE SEK)

 

 



 

címkék
Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Elkezdődött a Kossuth téri tüntetés az ellehetetlenítési törvényjavaslat ellen (cikkünk frissül)
Tüntetést szervezett egy magánszemély vasárnap délutánra a fővárosi Kossuth térre, a Parlament épülete elé, hogy az összegyűltekkel együtt tiltakozzon a Fidesz új, „a közélet átláthatóságáról” szóló törvényjavaslata ellen.
Szedd magad eper Szombathely 2025: helyszínek, árak a földeken, leszedve és a kereskedőknél
A hűvös tavasz miatt a vártnál lassabban ugyan, de a héten elindultak a Szedd magad eper akciók Szombathelyen és más Vas megyei ültetvényeken is. Cikkünkben a 2025-ös eper árak a városkörnyéki földekről, összehasonlítva a termelő által szedett és a kereskedőknél látott árakkal. Honnan éri meg a legjobban beszerezni?
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Nyert és előzött a Haladás!
Az NB/III Észak-nyugati csoportjának 29. fordulójában a Hali a Gyirmót II. együttesét fogadta. A vasiak a hajrában vitték be a győztes találatot.
legfrissebbek
Késes támadás a hamburgi főpályaudvaron: többen megsérültek
Péntek este késes támadás történt a hamburgi főpályaudvaron, amelyben legalább 12 ember sérült meg. Három sérült életveszélyben van, további három súlyosan, hatan pedig könnyebben sérültek meg. A szövetségi rendőrség egy nőt elfogott a támadással kapcsolatban.
Kosárlabda: a döntő harmadik mérkőzését is a Szolnok nyerte, bajnoki ezüstérmes a Falco
A Tisza-partiak 98-79-es győzelmükkel összességében kilencedszer, 2018 óta először emelhették magasba a trófeát.
Művészeti 50 – jubileumi kiállítással és nosztalgiakoncerttel indult az ünnepi hétvége Szombathelyen (képgalériával)
Egész hétvégén ünnepel a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium és Technikum, idén ünnepli ugyanis fennállásának 50. évfordulóját az intézmény.
Összművészeti látomás utassal és holdvilággal: Magyar Bori és Prieger Zsolt a Savaria moziban
Felvillanó képek, vetített filmkockák, olasz dalok, napló- és regényrészletek, fiktív dialógusok áramlanak valami közös ritmusra a Savaria mozi nagytermében: Magyar Bori és Prieger Zsolt egyórás Szerb Antal-fantáziája úgy hat, mintha egy tudatfolyamba lépnénk – szóból, hangból, képből, asszociációkból világlik fel a kétszemélyes előadás üzenete.
Vasi karate eredmények itthonról és a határon túlról
A hétvégén két különböző helyszínen is bizonyítottak a vasi karatékák: nemzetközi porondon Szardínián, míg hazai pályán Zalaegerszegen értek el kimagasló eredményeket vármegyénk sportolói.