
Két, Királyban nevelkedett kapus találkozott Szegeden
A Király SE szempontjából fontos mérkőzést hozott a labdarúgó NB II 26. fordulója, amelyben a Szeged-Csanád Grosics Akadémia a feljutásra esélyes Kolorcity Kazincbarcika SC együttesét fogadta az ország nyilvánossága előtt hétfőn este.
Mint a klub Facebook-oldala írja: "A házigazdák kapuját Veszelinov Dániel védte, aki 16 évesen került a Királyba, ahol gyorsan a felnőtt csapatba verekedte magát, majd ő volt az első nevelés, aki 19 évesen profi szerződést kötött, hiszen a Dunaszerdahely együtteséhez igazolt. Onnan Székesfehérvárra majd Szegedre vitte az útja. A másik oldalon a cserepadon kapott helyet Király Mátyás, aki szintén 19 évesen kapta első profi szerződését a Kazincbarcikától. A találkozót elnökünk, Király Gábor személyesen tekintette meg és találkozott a két, Királyban nevelkedett kapuvédővel. Büszkeség a Király SE számára, hogy két fiatal kapusunk is megállja helyét a profik között, példát mutatva ezzel minden sportolónk számára!"
A meccset a hazaiak nyerték 4-1-re.
(Fotó: kiralysportegyesület/Facebook)

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.