km/óra
  2025.05.19., hétfő  •  Ivó, Milán napja
Két évvel meghosszabbodik a 2019 és 2021 között felvett babaváró kölcsönök gyermekvállalási határideje

Két évvel meghosszabbodik a 2019 és 2021 között felvett babaváró kölcsönök gyermekvállalási határideje

A kormány két évvel, 2026. július 1-jéig meghosszabbítja a 2019 és 2021 között felvett babaváró kölcsönök esetében a gyermekvállalási határidőt - jelentette be a kormányszóvivő hétfőn Budapesten, a Kormányinfón.

 

Vitályos Eszter a döntést azzal indokolta, hogy a babaváró kölcsön 2019-es bevezetését követően több, előre nem látható, nem várt, nagy horderejű, vis maior jellegű negatív esemény következett be, mint a Covid-járvány, az ukrajnai háború vagy az energiaválság. A kormány úgy gondolta, hogy ez a magyar családok egészségügyi állapotát, életszínvonalát, foglalkoztatási helyzetét egyaránt hátrányosan érinthette, és ezzel jelentősen megnehezíthette a gyermekvállalási terveik megvalósítását is - tette hozzá.


Jelezte: a visszafizetési kötelezettség most júliusig pár száz, de év végéig akár több ezer családot is érinthet, akiknek lejárna az ötéves időtartam, de még nem született gyermekük, ezért a kormány úgy gondolja, hogy nagy segítség lesz nekik, ha a két évvel meghosszabbodik a gyermekvállalási határidő. (MTI)

 

Illusztráció: pixabay.com

Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
tematikus oldalak