Két év alatt másodjára is bajnoki címre vezette csapatát Horváth András
Az ISA Haladás négy fordulóval a küzdelemsorozat vége előtt megnyerte a Vas vármegyei I. osztályt.
Az akadémia honlapján olvasható: "A 2023/2024-es szezonban Szombathelyi Haladás II. néven indult el a vármegyei első vonalban az Illés Akadémia U19-es csapata, a jelenlegi kiírásban pedig a 2007 óta íródó Illés Akadémia-történelemben először, saját jogon szerepeltek tanítványaink egy felnőttbajnokságban. Az ISA Haladás a 22. fordulóban, Sárváron aratott 2–1-es sikerével bajnoki címet szerzett. A vezetőedzővel, Horváth Andrással beszélgettünk.
- Két év alatt másodszor vezetted bajnoki címig a csapatodat. Hogyan élted meg a kispadon az idei sikert?
- A két év közötti különbséget az is jelentette, hogy az elsőben teljesen ismeretlen közegbe csöppentünk bele. Én is az utánpótlás-futballban tevékenykedtem addig edzőként, míg természetesen korukból adódóan az Illés Akadémia-játékosok is ahhoz szoktak hozzá, hogy a főváros vagy más magyarországi nagyvárosok felé veszik az irányt. Mindehhez hozzájött az is, hogy az U19-cel tulajdonképpen két fronton szerepeltünk egész évben – amit rendkívül szervezett és összehangolt munkával oldottunk meg és értük el a céljainkat mind a Vas megyei I. osztályban, mind az U19-es kiemelt bajnokságban.

- Az élet aztán úgy hozta, hogy ismét a negyedik vonalnak kellett nekiugrani.
A nyáron nagyrészt új csapatot kellett építeni: néhányan maradtak hírmondónak. Bizakodóan vágtunk neki az évnek, azokkal a tapasztalatokkal a tarsolyunkban, amiket az előző bajnokságban megszereztünk. Pocsékul indultunk: egy szabadnappal és egy vereséggel, ám utána mind a 11 találkozónkon begyűjtöttük a három pontot, így nagy előnnyel mehettünk karácsonyozni.

- Tavaszra ismét változott a játékoskeret.
Az Illés Akadémia missziója felülírja az aktuális feladatokat. Játékosokat nevelünk, és a kiemelkedő őszi teljesítményük alapján az U19-es korú László Krisztiánt és Csörnyei Zsombort NB I-es csapatok igazolták le. A felkészülés alatt NB III-as ellenfelekkel játszottunk, aztán már a második tavaszi mérkőzésünkön a Királlyal találkoztunk – tudtuk, hogy ez az egyik kulcsmeccs lesz. Sikerült idegenben 2–1-re nyernünk, és ekkor már 10 pont fölé nőtt az előnyünk a tabella elején.

- Kevesebb gólt rúgtunk, mint tavaly, ám jóval kevesebbet is kaptunk.
Talán erős lenne hullámzónak nevezni a teljesítményünket, de voltak nagyon jó és kevésbé jó mérkőzéseink. Az nem túlzás, hogy mindig a mi akaratunk érvényesült, sok helyzetet alakítottunk ki. A győzelmek különbsége nem olyan nagy, mint az előző szezonban, ám a védekezésünk hatékonyságát mutatja, hogy az eddigi 20-ból 13 meccsen nem kaptunk gólt. A srácok mindent elkövettek azért, hogy bajnokok legyünk – ez volt az év elején kitűzött célok közül a hosszabb és a könnyebb.

- Akkor mondhatjuk: most jön a rövidebb és nehezebb.
Öt hét van hátra számunkra a 2024/2025-ös idényből: négy bajnokit játszunk május végéig, aztán következnek a június 8-ra és 15-re kiírt osztályozó-mérkőzések. Utóbbi kettő van a fókuszban. Becsületesen felkészülünk: szellemileg, mentálisan és fizikálisan is kihívás előtt állunk. Egy bajnokcsapat lesz az ellenfelünk, kíváncsi vagyok, milyen erők csapnak össze. Gyakorlatilag az összes stílusra számítanunk kell, és azért dolgozunk, hogy a célunkat teljesítsük!"

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.