km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Kész a zanati kerékpárút terve

Kész a zanati kerékpárút terve

A keleti városrész és Zanat képviselője, Putz Attila volt a Szombathelyi Televízió Fogadóórájának vendége. A körzeti kihívások és eredmények mellett a pandémia óta nehéz pályán mozgó egyesületek segítéséről is beszélt a politikus.

 

Civil ügyek

 

A szűkös pénzügyi helyzet miatt idén kevesebb pénz jut a szombathelyi civileknek, azonban a város nem engedte el teljesen a kezüket. A programok leállása ellenére is két pályázatot hirdettek a helyi egyesületek támogatására, a Civil Fórum pedig rendszeresen platformot biztosít a kapcsolattartásra. Az önkormányzati támogatás apropóján Putz Attila, a Kulturális, Oktatási és Civil Bizottság elnöke elmondta, hogy a jelenlegi, nehéz időszakban is bármi áron segítik a szervezeteket. „A támogatásból a bázisok, a közösségi házak fenntarthatóak maradnak, így a járvány után nem a nulláról kell kezdeniük a munkát” – tette hozzá a képviselő, aki reméli, hogy a kormányzati elvonások esetleges kompenzációja után több forrást is tudnak majd biztosítani az egyesületeknek.

 

Arról is beszélt, hogy szerinte a társaságok zöme elfogadja és megérti, hogy szűkös a büdzsé, hiszen nekik is minimalizálni kellett a tevékenységüket a pandémia alatt. A Herényi Kulturális és Sportegyesület pályázati győzelmével kapcsolatban elhangzott, hogy a sikernek nagyon örülnek, azonban a városvezetést ért vádakat nem fogadják el, mivel továbbra is a herényiek a legnagyobb helyi támogatást kapó civil közösség. Példaként felhozta a Joskar-Ola Napokat szervező Joskar-Ola Egyesületet, akik békeidőben évi hatmilliós támogatást kapnak – nagy részét a fesztivál megszervezésére – viszont a jelenlegi helyzetben az irodájuk fenntartására kell, hogy koncentráljanak. A volt egyesületi vezető kifejtette, hogy együttérez a szervezetekkel, tudja, hogy milyen nehéz most nekik. „Ha segítségre, információra van szüksége a szombathelyi egyesületeknek, bátran fordulhatnak az önkormányzat Civil Irodájához” – emelte ki a politikus.

 

Zanati kerékpárút

 

Mély seb Szombathely életében, hogy tizenkét éve nem tud megépülni a zanati kerékpárút. A beruházó lichtensteini cég – ami nagyon kedvező ingatlanügyletet kötött a kivitelezésért cserébe – ennyi idő alatt sem tudta befejezni a Pick-telepet és Zanatot összekötő, 1850 méteres kerékpárút megépítését. Putz Attila elnökli az új városvezetés által életre hívott bizottságot, aminek fel kell tárnia a gyanús projekt hátterét. A beszélgetés során a körzeti felelős elárulta, hogy a veszélyhelyzet után, nyilvánosan és személyesen akar pontot tenni az ügy végére, hogy kiderüljön, a beruházó kénye-kedve szerint a korábbi önkormányzatok miért tolták ki folyamatosan az építési határidőket.

 

Egyébként a kerékpárúttal kapcsolatban jó hírrel érkezett a politikus a stúdióba: elkészült a bicikliút új terve, amiről fontos tudni, hogy nem egy műszakilag lerontott verziót tartalmaz. Ez azt jelenti, hogy nem spórolnak a kivitelezésen, a kerékpársáv mellett járdát építenek, illetve közvilágítást is telepíteni fognak – amint a beruházásra lesz pénzügyi forrást. Putz Attila kiemelte, hogy lobbizik azért, hogy ez az építkezés semmiképpen se maradjon ki az esetleges kormányzati kompenzáció „csomagjából”. „Bárhogy lesz, az Éljen Szombathely! ciklusában biztosan meg fog épülni a zanati kerékpárút” – ígérte a körzeti képviselő.

 

Jótékony kék szív

 

Áprilisban az önkormányzat kezdeményezésére kupakgyűjtő kék szívek kerültek ki a Domus és az Árkádia Áruházakhoz, hogy a leadott kupakokért kapott pénzből egy SMA-s kisfiú gyógyulását, illetve a Holnap Háza napköziotthont támogathassák. A szíveket a képviselő fémmegmunkálással foglalkozó cége tervezte meg és gyártotta le. „Nem sokat hezitáltunk, amikor Horváth Soma alpolgármester segítséget kért a vállalkozásomtól” – mondta el a képviselő, aki arról is beszélt, hogy egyébként akkora sikere lett az általuk tervezett kupakgyűjtőnek, hogy már több mint tíz megkeresést kaptak ezzel kapcsolatban. „A tervrajz egy pécsi játszóházhoz és egy vasvári egyesülethez is elkerült. Már csak a reklámérték miatt is biztatok minden cégvezetőt, hogy marketingköltségek helyett álljanak ki helyi, társadalmi kezdeményezések mellett” – üzente Putz Attila.

 

CsA

Fotó: Nagy Jácint / Savaria Fórum
 

Nézze vissza a teljes interjút a Szombathelyi Televízió YouTube-csatornáján!

 


 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.
Átveszi a zanati Füvészkert utcáit a város
Egyhangúlag elfogadta Szombathely MJV közgyűlése az előterjesztést: 22 éves történet záródott le ezzel, 123 család örömére. Megoldódik a csapadékvíztározó ügye és kijavítják a sérült járdarészeket is. Összesen 35 millió forintot fordít a város még a végleges megoldásra, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Putz Attila képviselő.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.
Újabb öt évig Baráthné Molnár Mónika vezeti a Berzsenyi Könyvtárat