km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Négy fiatalt raboltak ki a Fő téren, egyikük nyakához kést szorítottak, s megfenyegették, hogy elvágják a torkát

Négy fiatalt raboltak ki a Fő téren, egyikük nyakához kést szorítottak, s megfenyegették, hogy elvágják a torkát

A Vas Megyei Főügyészség indítványozta annak a két férfinak a letartóztatását, akik kiraboltak négy fiatalt szombaton hajnalban Szombathely Fő terén, olvasható a közleményükben.

 

Mint írják, a megalapozott gyanú szerint az egyik - a börtönből alig több, mint három hónapja szabadult - különös visszaeső férfi egy svájci bicskával hadonászott, miközben felszólította a sértetteket, hogy adják oda a pénzt, különben megszúrja őket. Ezt követően a férfi valóban odaszorította a kés pengéjét az egyik sértett nyakához, akit azzal fenyegetett, hogy elvágja a torkát, ha nem adja át a pénzét. A fenyegetésen túl mindkét gyanúsított bántalmazta is a sértetteket, pofon vágták, ököllel állon ütötték őket.


A megfélemlített fiatalok átadtak a gyanúsítottaknak összesen 20.400 forint készpénzt és két – köztük egy 160.000 forint értékű – mobiltelefont. A gyanúsítottak az egyik telefont visszaadták, mert túl olcsónak tartották.


A rovott múltú gyanúsított, mielőtt társával együtt elhagyta a helyszínt, még megfenyegette a sértetteket, hogy megkeresik és megölik őket, ha feljelentést mernek tenni.
Két fiatal könnyű sérülést szenvedett a támadás közben, a másik két sértettnek nem keletkezett sérülése.


A nyomozó hatóság megtalálta és lefoglalta az elrabolt értékeket a gyanúsítottaktól, így a sértettek kára megtérült. 


Az ügyészség a szökés és elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye, a rovott múltú gyanúsítottal szemben a bűnismétlés veszélye miatt is indítványozta a gyanúsítottak letartóztatásának elrendelését.

 

A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója 2020. július 5-én elrendelte egy hónapra a gyanúsítottak letartóztatását az ügyészi indítvánnyal egyezően.


Illusztráció: pixabay.com
 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.