km/óra
  2025.02.09., vasárnap  •  Abigél, Alex napja
„Kerüljön fel Szombathely újra a térképre”

„Kerüljön fel Szombathely újra a térképre”

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt erről ma este a Haladás Sportkomplexum VIP-termében, ahol is a szombathelyi Fidesz-KDNP tartott választási nagygyűlést. A politikus szerint június 9-én a béke és a háború között kell választanunk. Lenkai Nóra polgármesterjelölt ismertette programját, kiemelte azt, hogy csapatával békét és fejlődést hozna a megyeszékhelyre.

Este hat órára zsúfolásig megtelt a Haladás Sportkomplexum VIP-terme. Dr. Hende Csaba, a térség országgyűlési képviselője bemutatta a képviselőjelölteket, a visszavonuló politikusoknak pedig köszönetet mondott a munkájukért.

A honatya arról beszélt először, hogy a magyar határokon túl mintegy 600 ezer hadisírt gondoz a minisztérium szerte Európában.

- Életem egyik legszomorúbb pillanata volt, amikor jó tíz évvel ezelőtt öt honvédet kellett újra temetni Voronyezs mellett. Még mindig kerülnek elő holttestek. A magyarság hozta a legnagyobb véráldozatot a két világháborúban. Miért? Azt kell, hogy mondjuk: magyar szempontból semmiért. Hiszen idegen érdekekért, idegen földön, mások háborúiban estek el két világháborúban is katonáink, és meg kell mondanom, hogy ha ez a 600 ezernél is több katona nem nyugszik az idegen földben, hanem el sem megy azokba a háborúkba, akkor ma Szent István Nagy-Magyarországán élünk, és legalább 30 millióan vagyunk. De, hazánk kétharmadát és népünk egyharmadát elveszítettük, mert nem tudtunk kimaradni a mások háborúiból. Harmadszorra nem hibázhatunk, mert az történelmünk végét jelentené. A szemünk láttára hősies harcot folytat kormányunk a világháborús készülődésből való kimaradás lehetőségéért úgy, hogy közben az uniós és NATO-tagságunkból fakadó előnyeinket, kiváltságainkat ne veszítsük el. Valódi kötéltánc ez, ahol a szövetségeseink egyfolytában rángatják a kötelet, miközben mi fent állunk a kötélen – fogalmazott dr. Hende Csaba, aki kiemelte: kiállnak Szijjártó Péter mellett, akit arra kért: tartson ki. Egy mindenkiért, mindenki egyért – mondta az országgyűlési képviselő, aki megköszönte a leköszönő politikusok munkáját, majd bemutatta a képviselőjelölteket és a polgármesterjelöltet.

Dr. Hende Csaba kitért a ma reggeli, Kúria által hozott ítéletre is.

- A városi cégeknek még a mai napon le kell szedniük a plakátokat, az összeset. Csalók, választási csalók, bűnözők! – kommentálta a döntést a politikus, aki átadta a szót dr. Puskás Tivadarnak, Szombathely volt polgármesterének.

- Június 9-e fontos nap lesz Európa, Magyarország és Szombathely életében is. Döntünk békéről vagy háborúról, fejlődésről vagy egyhelyben topogásról, a valódi munkával elér eredményekről vagy a hangzatos jelszavakról – jelezte dr. Puskás Tivadar, aki arra kért mindenkit, hogy bölcs döntést hozzon.

- Azt kívánom, hogy nyerjünk Európában, Magyarországon, a vármegyében és Szombathelyen Lenkai Nóra személyében – zárta szavait a volt polgármester.
Lenkai Nóra elsőként megköszönte, hogy ennyien ellátogattak a rendezvényre, mint fogalmazott: sok erőt ad neki és csapatának az a szeretet és támogatás, amit kap az emberektől.

- A kampány nagy része már mögöttünk van. Fáradhatatlanul dolgoztunk, dolgozunk miden nap Szombathelyért. Mi mindig előre nézünk, hiszen nekünk komoly céljaink vannak. Komoly és felelősségteljes céljaink vannak: meg kel nyernünk a választásokat június 9-én, hogy újra fejlődőpályára állítsuk Szombathelyt. A következő egy hétben egy nagy hajrát indítunk, elszántan, kemény munkával küzdünk a céljainkért – fogalmazott Lenkai Nóra, aki ismertette programját is. Útfelújításra 10 milliárd forintot fordítana majd, megszüntetnék a pazarló gazdálkodást a városházán, befektetőkkel és külső forrásokkal dolgoznák le a lemaradását Szombathelynek a környező nagyvárosokhoz képest. Lenkai Nóra élesen kritizálta a parkolásgazdálkodást, úgy fogalmazott: botrányos a helyzet, a belváros kihalt, az üzletek üresek. Pakolóházak építését tervezik.

- Azt mondják, pezseg a város. De kérdem én, hol pezseg? – tette fel a kérdést Lenkai Nóra, aki arról is beszélt, hogy a fiatalokat helyben kellene tartani, ezért is lehetne létrehozni egy egyetemi negyedet. Beszélt még a szociális ellátórendszerről, szerinte nem egyszeri segéllyel, hanem folyamatos odafigyeléssel, prevencióval kellene foglalkozni. Nyugdíjasház építését is bejelentette.

- Együtt az új Szombathelyért! Hajrá, győzelemre fel! – zárta a szavait a polgármesterjelölt.
Szijjártó Péter arról beszélt, hogy ma délelőtt még Prágában tárgyalt a NATO külügyminiszteri tanácsában.

- Nem jó érzés ezt kimondani, de háborús őrület tartja fogságban ma Európát. Az európai politikai vezetők egy része azt gondolja, hogy az Ukrajnában zajló harci cselekmények tulajdonképpen az ő háborújuk is. És ez az abszolút téves, fals érzés Európát, az uniót, benne hazánkat a világháború szélére sodorta. Európai uniós politikusok súlyos kifejezésekkel dobálóztak könnyedén, de sajnos, a világháború kifejezés pont miattuk nem alaptalan, valós veszélyt ír le – mondta Szijjártó Péter, aki arról is szólt, hogy el kell hessegetni azt a hamis állítást, miszerint az ukránok értünk harcolnak – az ukránok magukért harcolnak.

A külügyminiszter kritizálta az unió szankciós politikáját, mondván, eddig 13-szor próbálkoztak, és 13-szor vallottak kudarcot. Az orosz gazdaságot nem sikert térdre kényszeríteni, a háború pedig most is, két és fél év óta tart. Jelezte: sokszor találkozhatunk képmutatással, hiszen a háttérben zajlik a biznisz a nyugati hatalmak és Oroszország között. Megemlítette az európai kötelező sorkatonaság bevezetését, a nukleáris háborúval való fenyegetést is.

- Ma Magyarország és Szlovákia dacol a nyomásgyakorlással. Sok magyar halt már meg a háborúban, amelyre százmilliárdokat költöttek már, teljesen feleslegesen. Ezt a háborút egyik fél sem tudja megnyerni a csatatéren, éppen ezért minél előbb békére van szükség, hogy ne legyen több áldozat – mondta, kiemelve a június 9-ei EP-választás fontosságát, valamint a novemberi amerikai elnökválasztás eredményét.

- Szombathelyen két évvel ezelőtt, akkor is a választás előtt jártam – abból elég jól jöttünk ki. Most is ebben bízom, illetve azt szeretném, hogy Szombathely ismét felkerüljön a térképre. Ebben támogatom Nórát és csapatát – zárta szavait Szijjártó Péter.

A rendezvény egy közös fotókészítéssel zárult.  
 
(Fotó: Nagy Jácint)       

 

Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
„Mélyen, legbelül tudtam, hogy történt valami velük” – megtörte a csendet a Skóciában eltűnt magyar ikerpár édesapja
A 32 éves magyar ikerpár 10 éve élt Skóciában, 2025. január 7-én, kedden hajnali 2 óra 12 perc körül látták őket utoljára az aberdeeni Market Streeten, a Dee folyón átívelő Victoria hídnál.
Fiatal kapusát gyászolja az NB I-es kézicsapat
Autóbalesetben hunyt el, mindössze 21 esztendős volt.
24 óra alatt mintegy 800 ezren látták a Direkt36 A dinasztia című filmjét
Közel 800 ezer megtekintésnél jár az a dokumentumfilm, amelyet a Direkt36 tényfeltáró központ közel egy éven át készített Orbán Viktor miniszterelnök családjának üzleti tevékenységéről. A film február 7-én reggel került fel a Direkt36 YouTube-csatornájára.
Gyászol Lukácsháza: tragikus hirtelenséggel elhunyt Csejtei Péter alpolgármester
Február 1-jén, szombaton 14 órakor vettek tőle végső búcsút a lukácsházi temetőben.
A dinasztia - kijött a Direkt36 filmje az Orbán-család gazdasági birodalmáról
Az alkotás különösen Tiborcz István, a kormányfő veje gazdagodásának körülményeire koncentrál, és bemutatja azokat a közbeszerzéseket, amelyeket az Európai Unió ellenőrei szabálytalannak találtak. Az anyag feltárja azt is, hogy milyen állami segítséget kapott a ma már luxusingatlanokkal, pénzügyi és logisztikai vállalatokkal rendelkező céghálózat, amelyben a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel is aktív szerepet vállal.