km/óra
  2025.05.19., hétfő  •  Ivó, Milán napja
Keleti befolyásszerzésként értékelte a lengyel kormány Mészáros Lőrincék tervezett médiafelvásárlását

Keleti befolyásszerzésként értékelte a lengyel kormány Mészáros Lőrincék tervezett médiafelvásárlását

A VSquare tényfeltáró újságírójának, Panyi Szabolcsnak az értesülései szerint a lengyel kormány a „keletről” érkező ellenséges felvásárlás veszélye miatt szabályozást vezet be annak érdekében, hogy a Vida József/Mészáros Lőrinc-féle TV2 csoport ne vásárolhassa fel az egyik legnagyobb lengyelországi televíziós szolgáltatót.

Donald Tusk lengyel kormányfő a Bloomberg szerint azzal indokolta, hogy a TVN-t és egy másik lengyel médiacéget felvesznek a stratégiai vállalatok már meglévő listájára, "hogy meg akarják védeni országukat és az EU-t a médiájuk befolyásolására irányuló kísérletekkel szemben”. 

„A TVN és a Polsat felkerül azon stratégiai cégek listájára, amelyeket megvédünk az agresszív és a lengyel érdekek szempontjából veszélyes felvásárlással szemben”, tette hozzá.

Az említett cégek eladása ezután csak kormányjóváhagyással történhet. 

Pár hónapon belül ez a második alkalom, hogy egy EU-s tagállam magyar tulajdonszerzést nemzetbiztonsági okokból akadályoz meg, és keleti befolyást sejt mögötte. 

Nyáron Spanyolország akadályozta meg a Talgo vonatgyár magyar felvásárlását, mivel a spanyol hírszerzés szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek a Ganz-MÁVAG vezetőjeként a magyar-orosz állambiztonság által közösen futtatott Tombor András (MCC) orosz kapcsolatai.
 
kapcsolódó cikkek
Orbán Viktor orosz kapcsolatai miatt nem adja a magyaroknak a spanyol állam a Talgo vasútijármű-gyártót
Orbán Viktor orosz kapcsolatai miatt nem adja a magyaroknak a spanyol állam a Talgo vasútijármű-gyártót
Stratégiai vállalattá minősítette a spanyol kormány a Talgót, ezért nem lehet értékesíteni. A vasútijármű-gyártó céget a Hernádi Zsolt és Tombor András érdekeltségi körébe tartozó Ganz-MaVag szerette volna megvásárolni, de a spanyol állam nemzetbiztonsági kockázatot látott abban, hogy Orbán Viktort sejtik az ajánlat mögött, és úgy vélték, hogy a magyar konzorciumnak orosz kötődése is lehet, írta meg spanyol lapinformációk alapján a Portfolio.
címkék

Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Román elnökválasztás: a szavazatszámlálás igazolta Nicusor Dan győzelmét, George Simion elismerte vereségét
A román állandó választási hatóság (AEP) honlapján valós időben követhető szavazatszámlálás igazolta vasárnap éjjel azt az exit poll becslést, miszerint Nicusor Dan független jelöltet, Bukarest főpolgármesterét választották Románia elnökévé a következő öt évre.
Bébibumm az Őrségi Nemzeti Parkban
Idén már öt muraközi csikó és egy bölényborjú is születet az Őrségi Nemzeti Parkban.
Sulyok Tamás meghívta Magyarországra XIV. Leó pápát
Sulyok Tamás köztársasági elnök vatikáni találkozójuk során arra kérte XIV. Leó pápát, hogy amint teheti, látogasson el ismét Magyarországra – közölte a Sándor-palota vasárnap az MTI-vel.
Agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak Joe Bidennél
A korábbi amerikai elnök múlt héten kereste fel doktorait húgyúti tünetek nyomán. Szervezetében csomót találtak, amelyről pénteken állapították meg, hogy prosztatarákról van szó.
NAV: még egy napig lehet módosítani az szja-bevallási tervezetet
Május 20-ig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített szja-bevallási tervezetet, és rendelkezni az adó 1+1 százalékáról, aki nem módosít a tervezetén, annak – az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve – a kiajánlott tervezete lesz az érvényes bevallása – közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.