km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Berregnek a fűnyírók, szépülnek a játszóterek

Berregnek a fűnyírók, szépülnek a játszóterek

Elkezdte a parkfenntartó a fűnyírást a városban. Ez lesz a legfontosabb munka a következő hetekben, hiszen a tavaszi eső és a napsütés beindítja a vegetációt. Emellett folyamatosan végzik a játszóterek karbantartását és a virágágyások gyommentesítését. A munkába ezúttal is bekapcsolódnak a FÉHE közfoglalkoztatottjai és a Hárofit dolgozói is.

 

Berregnek a fűnyírók Oladon, a belvárosban, a Joskar-Ola lakótelepen és Herényben, ezekben a napokban itt dolgoznak a SZOMPARK munkatársai, valamint a FÉHE és a SZOVA alvállalkozói. Heti terv alapján haladnak. Ezzel párhuzamosan zajlik a játszóterek karbantartása az önkormányzat megrendelésére: felássák és feltöltik a homokozókat, lazítják az ütéscsillapítókat, javítják a hibás kerítéselemeket, padokat, zárszerkezeteket, cserélik az elhasználódott játékokat. 


– Ezt a munkát egész évben végezzük, de tavasszal nagyobb erőkkel, hiszen ilyenkor még kevésbé forgalmasak a város játszóterei. Ha melegebbre fordul az idő, a családok rendezett környezetben kapcsolódhatnak ki. Szerencsére a rongálás alig jellemző, legfeljebb a padok, kerítések esetében kell emiatt javítási munkákat végeznünk, a játékokat inkább a természetes elhasználódás okán kell itt-ott cserélni – mondta el Kiss Dávid, a SZOMPARK ügyvezetője.


A játszóterek karbantartásában részt vesznek a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Nonprofit Kft. közfoglalkoztatottjai és a Hátrányos Helyzetű Roma Fiatalokat Támogató Közhasznú Egyesület dolgozói. Elvégzik az általános takarítást, szemetet szednek, gazolnak.


– Közfoglalkoztatottjaink köztisztasági feladatokat végeznek a város zöldfelületein. A SZOMPARK-tól kapjuk a területeket a heti ütemterv és lakossági bejelentések alapján. Dolgozóink mindannyian nehéz sorsú, zömmel hajléktalan emberek. A köz érdekében végzett, látványos eredménnyel járó munkájuk nemcsak hozzájárul a rendezettebb környezethez, de a velük szemben gyakori előítéleteket is csökkenti, hiszen a lakosság látja, tevékenységük mennyire hasznos és értékes – fogalmazott Németh Klára, a FÉHE ügyvezetője. Télen havat takarítanak, a lomtalanítás után összeszedik a hátramaradt hulladékot, narancssárga zsákokba gyűjtik a szemetet az utak mentén, parkokban, játszótereken. 


A szeles idő miatt sok bejelentés érkezik ezekben a napokban a parkfenntartóhoz lelógó, letört ágakról, dolgozóik ezeket is eltávolítják. Gyommentesítést végeznek a járdaszigetek, körforgalmak virágágyásaiban, májusban pedig elkezdik az egynyári növények ültetését.

 

Fotó: Facebook

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.