km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Karácsony Gergely: a kormány megint nem állta a szavát

Karácsony Gergely: a kormány megint nem állta a szavát

A főpolgármester szerint a kormánynak megint nem sikerült állnia a szavát, mert az ígéretek ellenére a koronavírus-járvány miatt megfelezett helyi iparűzési adó ügyében nem történt érdemi egyeztetés és érdemi kompenzáció sem.

 

"Amikor tavaly decemberben a miniszterelnök egyetlen tollvonással kivégezte az önkormányzatiságot azzal, hogy elvette a települések legfontosabb saját bevételének, a helyi iparűzési adónak a felét, akkor még érdemi kompenzációról és érdemi egyeztetésekről volt szó. Egyik sem lett" – írta Karácsony Gergely a Facebook-oldalán csütörtökön.
   

A kormány 2020 decemberének végén a gazdaságvédelmi akcióterv kiegészítéseként döntött arról, hogy a kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját január 1-jétől a felére csökkentik.
   

A főpolgármester csütörtökön azt közölte, a kormány most 23 milliárdos önkormányzati kompenzációt jelentett be, miközben csak Budapestet a decemberi döntéssel több mint 31 milliárd forintos bevételtől fosztották meg. Akkor persze a fideszes nagyvárosokat rögtön "megszórták" több mint 15 milliárddal, de valahogy ebből az ellenzéki vezetésű városoknak akkor sem jutott – tette hozzá. (MTI)

 

Fotó: Karácsony Gergely Facebook-oldala

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Mikve: pénteken premier lesz a Weöres Sándor Színházban
Pénteken mutatják be a Weöres Sándor Színházban a Mikve című darabot, amelyben az összefogás ereje és a szabadság iránti vágy próbál utat törni magának a hagyományok és szabályok zárt világában. A mikve egy rituális fürdő - az ortodox zsidó közösségben élő nők hónapról hónapra itt találkoznak egymással.
Ráküldték a Szuverenitásvédelmi Hivatalt Magyar Péterre
Külföldi finanszírozási kísérlet gyanúja miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal egy csütörtöki lapinformáció nyomán, a célpont Magyar Péter jogász, és az EP-választásokon induló Tisza Párt.
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő. A képeket Wágner Levente tartalékos mérnök hadnagy 1942. szeptember 10. és 1943. február 19. között készítette a doni front hátországában a 2. magyar hadsereg katonájaként. A tiszt naplóját a szerző unokája, Rózsahegyi Barnabás 280 oldalon most közösségi finanszírozásból adja ki, benne az egyedülálló fotókkal.
Lázár János is nagyon szeretné tudni, miért kapott kegyelmet K. Endre
Ezt az építési és közlekedési miniszter a 444-nek adott interjújában mondta, az is elhangzott tőle: Varga Judit volt igazságügy miniszter tévedett vagy hülyeségeket beszélt a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételen.
Fesztivál a színházban: Határvonalak (Képgalériával)
A sokszínűség jegyében rendezi meg immár második alkalommal a Weöres Sándor Színház a Határvonalak Színházi Fesztivált május 30-tól június 2-ig (csütörtöktől vasárnapig).