km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Kanizsai Dorottya Gimnázium: pozitív lett az egyik diák koronavírus-tesztje, gyerekek és tanárok kerültek karanténba

Kanizsai Dorottya Gimnázium: pozitív lett az egyik diák koronavírus-tesztje, gyerekek és tanárok kerültek karanténba

Koronavírussal fertőződött meg a Kanizsai Dorottya Gimnázium egyik diákja. A hírt Merklin Ferenc igazgató megerősítette. A 12.B osztályos tanuló múlt csütörtök óta nem jár iskolába hőemelkedés miatt. A háziorvos kezdeményezte a tesztet, ami pozitív lett. Másfél osztály és öt tanár van hatósági házi karanténban.

 

A tanuló hőemelkedése hamar elmúlt, és más tüneteket sem mutat azóta sem ő, sem a családja, mindannyian jól vannak. A Covid-teszt pozitív eredményéről szeptember 8-án értesítette az iskolát a Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Népegészségügyi és Járványügyi Osztálya, akik a protokoll szerint kérték az iskolát az ilyenkor előírt intézkedések végrehajtására. A szakemberek azt vizsgálták, hogy a diák kikkel került szoros kapcsolatban múlt kedden és szerdán, kivel volt közösen egy órán, kik voltak azok a tanárok, akik órát tartottak neki.


Mivel testnevelés órán egy másik osztály tanulóival vannak összevonva, ezért érintettek a 12.K osztály fiú tanulói is. Az igazgató úgy határozott, hogy hazaküldi a 12.B osztályt, valamint a 12. K osztály fiú tanulóit, továbbá öt tanárt. Tüneteket senki sem mutatott, azóta sem tudnak olyan tanulóról, akinél jelentkezett volna bármilyen tünet.


A tanulókkal valamint a tanárokkal a Járványügyi Osztály munkatársai felvették a kapcsolatot, elrendelték a karantént és a tesztelést is. Előreláthatólag szeptember 17-én mehetnek ismét iskolába. Addig a tanárok online küldik a tananyagot a diákoknak.


Az iskolában minden nap fertőtlenítik a termeket, padokat, közösségi tereket, mosdókat. A maszk viselése kötelező a közösségi terekben, a kézfertőtlenítés is folyamatos, a folyosókon és a mosdókban is megoldott.

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 11. szám - 2024.03.22.
Savaria Fórum 33. évfolyam 11. szám - 2024.03.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Dr. László Győzőnek hála megújult a Vajdahunyad téri játszóter
Saját fizetésemből újult meg a Vajdahunyad téri játszótér, lakossági megkeresés nyomán, osztotta meg a hírt közösségi oldalára feltöltött videóban dr. László Győző alpolgármester.
Virágba borult a Körmendi út és Szent Gellért utca körforgalma
Virágoznak a tavaly elültetett évelő növények a Körmendi út és Szent Gellért utca körforgalmában, osztotta meg a hírt közösségi oldalán a Szompark.
Azzal fenyegette a kalauzt egy férfi Szombathely felé, hogy kitekeri a nyakát
Halálos tűz volt egy ökörítófülpösi szociális intézményben
Tűz ütött ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Ökörítófülpösön az idősek otthonában csütörtök reggel, az intézmény egyik szobájában egy férfi holttestét találták meg a tűzoltók, huszonhat ember füstmérgezést szenvedett - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.