km/óra
  2023.09.26., kedd  •  Jusztina napja
Mesés virágszőnyeget varázsolt a tavasz az arborétumba

Mesés virágszőnyeget varázsolt a tavasz az arborétumba

Nemcsak papíron köszöntött be március 1-jével a meteorológiai tavasz. Az időjárás napok óta kényezteti a szabadban sétálókat, kirándulókat. A meleg, napsütéses időben a természet is éledezik, így a Kámoni Arborétumba is egyre többen látogatnak ki. Van is miben gyönyörködni, hiszen virágzik már számtalan hagymás növény, az intézményt pedig kevésbé érintik a járvány miatti korlátozások.

 

Mesés virágszőnyeg, friss levegő, különböző virágzó növények és éledező természet várja - a város közepén - a Kámoni Arborétumban a kiránduló vagy csak sétálni, feltöltődni vágyókat. A 27 hektáron elterülő kert látogatóközpontja is üzemel, a természet azonban most leginkább a szabadba hívja a kirándulókat.  


Németh Gábor, a Kámoni Arborétum vezetője az SZTV érdeklődésére elmondta, hogy ebben a szép időben sokan látogatnak el hozzájuk. Főleg a hétvégeken van sok látogató, hiszen most többféle hagymás növény is virágzik. Kiemelte, hogy az arborétumban nem a hagymás növények az elsődlegesek, hanem a cserjék.  Ezekből a tündérfa például már nagyon szépen virágzik 2-3 hete, de a varázsmogyoró is többféle színben pompázik. Érdemes a napokban ellátogatni, hiszen nagyon látványos a virágzás. 


Maszkot itt nem kell viselni, csak a másfél méteres távolság tartására hívják fel a látogatók figyelmét. Az arborétum a hét valamennyi napján látogatható, egyelőre 9-től 17 óráig. A  belépőt a Szent Márton kártyával érkezők 100 forinttal olcsóbban vásárolhatják meg, illetve a családok is kapnak kedvezményt. Az arborétum területén tájékoztató táblák segítik az eligazodást, ahol nemcsak Szombathely és környéke speciális klímájáról, hanem a környéken fellelhető egyéb botanikai látnivalókról is lehet informálódni.  

 

Fotó: Nagy Jácint
 

Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Szívfacsaró történetek: két előadást hoz Szombathelyre Pintér Béla és Társulata
Az ország legrangosabb, legnépszerűbb független színházi csapata, Pintér Béla és Társulata kétszer is vendégszerepel az ősszel az AGORA Művelődési és Sportházban. Megrendítőek s egyben felemelőek, erőt is adóak a produkcióik.
Halálos baleset történt Sorokpolánynál
Egy gépkocsivezető vesztette életét abban a balesetben, amely a 8704-es számú úton történt a Sorokpolány térségében - adta hírül a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Értelemmel épül a világ: 50 éves a Pedagógus Kórus
Baráti énekkarokkal, a Bartók Termet betöltő közönséggel és persze sok-sok muzsikával ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját a Szombathelyi Pedagógus Kórus.
legfrissebbek
Hatból hat: újabb zöld-fehér futsalsiker, a Kecskemét is meghajolt a Haladás előtt
A szombathelyiek 5-0-s győzelemmel tartották itthon a három bajnoki pontot.
Világsztárok az MSH színpadán
A jubiláló Művelődési és Sportház dicsőséges éveket, évtizedeket élt meg a rockzenében is. Ha valaki a nyolcvanas éveket böngészi, szinte hihetetlen dolgokra lel. Az elzárt határvárosban meghatározó lett a minőségi rockzene, világsztárok adták egymásnak a kilincset. Hihetetlen, kiket hallhatott és láthatott élőben egy mezei rocker.
Temetői séta lesz október elején
Orvosok és gyógyszerészek síremlékeit tekinthetik meg az érdeklődők a Szent Márton utcai temetőben október 5-én délután. A Szombathelyi Szépítő Egyesület rendezvényén a sétát Orbán Róbert vezeti.
SZEDIK: Tanuljunk együtt, egymástól, egy-másért!
Intézményünk fogyatékkal élő lakói és a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola 4. osztályos tanulói egy közös participációs programban vesznek részt, melynek célja a társadalmi elfogadás és befogadás erősítésén alapszik, írja közösségi oldalán a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ.
Ötven vaddisznót lőttek ki a vadászok Szombathelyen
Augusztus 31-ig hat ütemben összesen 50 belterületen élő vaddisznót lőttek ki Szombathelyen, írja a szeptemberi közgyűlésre készült anyag.