
Kalapáccsal támadtak rá az Antall-kormány volt külügyminiszterére és feleségére
Azt írták: a sapkát, kesztyűt és orvosi maszkot viselő támadó akkor futamodott meg, amikor egy közeli vendéglátóhely pincére az áldozatok segítségére sietett. A fiatalember sérülései ellenére követte a támadót, és hívta a 112-es segélyhívót. A tájékoztatás szerint a Készenléti Rendőrség közelben szolgálatot teljesítő járőrei a Fővám téren fogták el a feltételezett elkövetőt.
A 70 éves férfinél a támadáshoz használt kőműveskalapácson kívül egy csavarhúzót, egy benzinnel töltött befőttesüveget és öngyújtót is találtak. G. Ferencet a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályán előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
A gyanúsított beismerő vallomása szerint nem tudta, kikre támad rá, egy megmagyarázhatatlan érzés hatására, véletlenszerűen választotta ki áldozatait. Elmondása szerint a benzint és az öngyújtót nem a támadáshoz akarta felhasználni, hanem később önmagával akart így végezni.
A budapesti nyomozók a férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. Az elmeszakértő bevonásával folytatott nyomozás során vizsgálják, hogy a gyanúsítottnak köze lehetett-e a volt miniszter ellen 2023-ban elkövetett támadáshoz – áll a rendőrség közleményében.
A támadást elszenvedő Jeszenszky Gézát sajtóértesülések szerint megműtötték, az index.hu-nak azt mondta: már jobban érzi magát.
(MTI)
Fotó: Balogh Zoltán/MTI

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.