km/óra
  2022.06.28., kedd  •  Levente, Irén napja
Kajak-kenu vb:  Kiss Péter Pál megvédte címét a parakajakosoknál

Kajak-kenu vb:  Kiss Péter Pál megvédte címét a parakajakosoknál

A szám másik magyar indulója, Suba Róbert harmadik lett a fináléban, akárcsak Varga Katalin KL2-ben, aki ezzel ugyanúgy bronzérmesként zárt, mint két hete, a tokiói paralimpián.

Kiss Péter Pál megvédte címét a parakajakosok versenyében a koppenhágai kajak-kenu világbajnokság szombati napján, s ezzel megszerezte a magyar küldöttség első érmét. A Budapesti Honvéd 18 éves friss paralimpiai bajnoka a KL1-es kategória 200 méteres döntőjében nagy küzdelemre kényszerült, de jobb hajrájával sikerült ezúttal is maga mögé utasítania riválisait, s ezzel megismételte 2019-es, szegedi sikerét.


"Nem számítottam rá, hogy ilyen nagy lesz a csata. Futam közben történt egy kis malőr, ugyanis kiesett a kontaktlencsém, így kicsit elvesztettem a fonalat. Nehézséget okozott, hogy tartsam a pályát és haladjak is, de szerencsére a végén így is összejött a győzelem" - nyilatkozott Kiss Péter Pál. Hozzátette: a paralimpiai diadal után nehéz volt összeszednie magát, de sikerült fenntartani a motivációját. "Sok minden történt itt az elmúlt hetekben, sok sportoló csak álmodozik erről. Kell egy kis idő, amíg ezt feldolgozom" - fogalmazott.     


A szám másik magyar indulója, Suba Róbert harmadik lett a fináléban, akárcsak Varga Katalin KL2-ben, aki ezzel ugyanúgy bronzérmesként zárt, mint két hete, a tokiói paralimpián. A paraverseny további magyar döntősei közül Tóth Julianna (VL3), Suba Róbert (VL2) és Molnár Nikoletta (KL3) egyformán a hetedik helyen zárt, míg Pulai Erika (KL1) és Kiss Erik (KL3) nyolcadik lett.    

címkék
Savaria Fórum 31. évfolyam 24.szám - 2022.06.24.
Savaria Fórum 31. évfolyam 24.szám - 2022.06.24.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
legfrissebbek
Országos versenyt nyert Andor Sára
Megnyerte az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyt történelemből Andor Sára, az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 11. osztályos tanulója csaknem maximális pontszámmal. Az öt fordulóból álló maratoni vetélkedés komoly kihívást jelentett a diákoknak: pályamunkájukat történészekből álló bizottság előtt kellett megvédeniük.
Majomhimlő: az EMA megkezdte az Imvanex oltóanyag vizsgálatát
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a dániai székhelyű Bavarian Nordic biotechnológiai vállalat Imvanex nevű, himlő elleni oltóanyagának folyamatos felülvizsgálatát annak érdekében, hogy a vakcina használatát kiterjessze az emberek majomhimlő betegséggel szembeni védelmére is - jelentette be az uniós ügynökség kedden.
DK: hetente 5-700 benzinkútról hiányozhat az üzemanyag
Hetente akár 5-700 benzinkútról is hiányozhat az üzemanyag, holott a piacon nincsenek jelentős ellátásbeli problémák - mondta a Népszavára hivatkozva a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke.
Meggondolta magát a Renault sofőrje, Opel furgont borított a manőverrel a 74-es főúton
A Vasvár felől Zalaegerszeg irányába tartó személyautó vezetője balra indexelt a győrvári elágazónál és be is hajtott a kanyarodósávba. Közben azonban meggondolta magát és gyorsan visszasorolt volna a főútra, de már mellette volt egy Opel furgon.
A szombathelyi börtönből verte át a sértettet, aki megadta neki a bankkártya adatait
A Körmendi Járásbíróság kisebb kárt okozó csalás vétsége miatt 6 hónap végrehajtandó börtönre ítélte a különös visszaeső vádlottat, kötelezte továbbá a magánfél részére kártérítés megfizetésére, áll a Szombathelyi Törvényszék közleményében.