Kaczmarski János: rendszerváltás a hivatalban

– A tanácsrendszer végén a vezetés első vonala távozott a város éléről – kezdte a visszaemlékezést Kaczmarski János. Czinzek Miklós tanácselnök nyugdíjba ment, míg az addigi vb-titkár, Pusztai Gyula a megyére távozott. 1989 szeptemberében aztán több jelölt közül engem neveztek ki vb-titkárnak. Óriási lehetőségnek éreztem. Nem a politikai érvényesülés vezetett, hanem valódi szakmai kihívásnak tekintettem az államigazgatásról a közigazgatásra történő átállás helyi irányítását. 

– A hivatal dolgozói nem érezték bizonytalannak a jövőjüket?

– Biztos senki nem lehetett a dolgában, ezért voltak, akik távoztak. Akik viszont maradtak, úgy 120-an, tették tovább a dolgukat. 1989 decembere után a legnagyobb feladatunk az volt, hogy elindítsuk a rendszerváltással összefüggő folyamatokat. Ebben a helyzetben nem tehettük ki a tanácsházára, hogy rendszerváltás miatt zárva. Számos teendőnk volt, köztük az 1991. évi pápalátogatás előkészítése, népszavazások szervezése, valamint a parlamenti és az önkormányzati választás lebonyolítása

– Mennyire tudtak készülni az új közigazgatási rendszerre?  

– Az új szabályozás alapját a kidolgozás alatt lévő IV. Tanácstörvény jelentette. Végül ebből lett az önkormányzati törvény, amely tartalmazta a tanácstörvény sajátosságait, de hibáit is. Kiüresítették a megyét, létrehozták a régiós köztársasági megbízotti hivatali rendszert. A megyei szakigazgatási szervek helyett a mára már elfeledett dekoncentrált szervezeteket hozták létre. Szombathelyen is működött vagy huszonöt. Egy hatósági határozat kiadásához korábban elég volt a megyei tanács szakigazgatási szervét megkeresnünk, ezt követően meg vagy nyolc dekoncentrált szervezetet.  

– Hogyan alakult a polgármester és a jegyző kapcsolata?

– Az önkormányzati törvény jellemzően nem rendezte a konfliktusos  helyzeteket. A polgármesteri hivatalt a jegyző vezette, de a munkáltató jogokat az első időszakban a polgármester gyakorolta. Ebben a helyzetben kiemelt jelentősége volt annak, hogy a polgármester és a jegyző hogyan jön ki egymással. Nekem nagy szerencsém volt, hogy mindketten kezdőnek számítottunk: a polgármester a városvezetésben, én meg a jegyzői munkakörben. A tapasztalatok szerint nagyon sok önkormányzati vezető, képviselő az eskü letétele után egyből megvilágosodik, és azt gondolja, hogy mindent tud. Wagner András azonban nem tartozott közéjük. Nem gondolta, hogy mindent tud, viszont mindent tudni akart, ezért folyamatosan egyeztettünk. Viszonylag hamar szét tudta választani a szakmai és a politikai kérdéseket. Mert bőven volt tennivaló. Megindult a privatizáció, nagyüzemek zártak be, megjelent a munkanélküliség. Figyelt minden érzékeny pontra. Abban az utcában, ahol lakott, be volt tervezve a járda építése, ám azt mondta, nem az az első, hogy a polgármester utcájában legyen járda. A sokszor éjszakába nyúló munkanapok ellenére szívesen dolgoztunk együtt, ezt vette át a hivatal is. 

– Hivatalvezetőként milyen volt a kapcsolata a képviselőkkel?

– Miután jegyzőnek a kétharmadosnál is szigorúbb feltételekkel neveztek ki, ezért éreztem a bizalmukat. Az első időszakban a képviselők valóban a városért akartak dolgozni, s csak később jött be az a szemlélet, hogy akkor ebből mi az én hasznom. Kezdetben még a pártszempontok sem számítottak, hanem az ügyek mellé álltak a képviselők. A polgármester is együtt akart működni mindenkivel. Így hozta be alpolgármesternek a KDNP-s Harangozó Bertalant, valamint a Fidesz képviseletében Spitz Györgyöt. Így aztán annak idején nem is volt politikai harcok színtere a közgyűlés.