km/óra
  2024.07.25., csütörtök  •  Kristóf, Jakab napja
Június 30-ig lehet jelentkezni a Szent Márton Esélyegyenlőségi Támogatási Programba

Június 30-ig lehet jelentkezni a Szent Márton Esélyegyenlőségi Támogatási Programba

A pályázat célja, hogy az önkormányzat támogatást nyújtson a tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetben lévő gyermekek számára.

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet a Szent Márton Esélyegyenlőségi Támogatási Programban való részvételre a Szombathely közigazgatási területén életvitelszerűen élő, szombathelyi bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező, 2024/2025-ös tanévben általános iskola 5. évfolyamán és 6. évfolyamán tanulmányokat kezdő tanulók részére.

A pályázat célja, hogy az önkormányzat a program rendszerén keresztül támogatást nyújtson a tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetben lévő gyermekek számára.

A pályázónak az alábbi együttes feltételeknek kell megfelelnie:

  • a pályázó, valamint a háztartásában élő személyek nem rendelkeznek vagyonnal,
  • a pályázó háztartásában élő személyeknek az egy főre jutó havi jövedelme a mindenkori nyugdíjminimum négyszeresét nem haladja meg (2024. évben 114.000,-Ft).*
  • A pályázat beérkezésének határideje: pályázati felhívás megjelenésének napjától 2024. június 30. napjáig.

A pályázatot a pályázati felhívásban szereplő adatlapon, a Polgármesteri Hivatal földszinti ügyfélszolgálatán, ügyfélfogadási időben, személyesen kell benyújtani.

A pályázathoz mellékelni kell az előírt dokumentumokat. A pályázat kizárólag abban az esetben tekinthető érvényesnek, ha azt a pályázati felhíváshoz csatolt adatlapon, a pályázati kiírásban foglaltaknak megfelelő módon, helyen és határidőben nyújtották be. A pályázat benyújtásának tényéről a pályázatot beadó személy igazolást kap. A pályázat benyújtásának határideje jogvesztő, igazolási kérelem benyújtására lehetőség nincsen.

A pályázathoz csatolni kell az alábbi dokumentumokat:

  • a pályázó általános iskolai 4. évfolyamának vagy 5. évfolyamának lezárt évvégi bizonyítványának másolatát;
  • a pályázó, illetve háztartása jövedelmi viszonyairól és vagyoni helyzetéről szóló igazolást, vagy amennyiben ez nem lehetséges, akkor vagyoni, jövedelmi viszonyairól büntetőjogi felelőssége tudatában tett nyilatkozatát, amelyben foglaltak valódisága ellenőrizhető;
  • árvaellátásban részesülő pályázó esetén az árvaellátást igazoló dokumentum másolatát;
  • tartósan beteg személy esetén magasabb összegű családi pótlékról szóló igazolás, vagy a háziorvos igazolását arra vonatkozóan, hogy három hónapnál hosszabb időtartamban állandó ápolást, gondozást igényel;
  • súlyosan fogyatékos személy esetén magasabb összegű családi pótlékról   szóló igazolás, vagy szakambulancia vagy kórházi osztály szakorvosa által kiállított igazolás, vagy az Országos Orvosszakértői Intézet szakvéleménye;
  • családbafogadott pályázó esetén a gyámhatóság erről szóló határozatát;
  • rendszeres pénzellátásban részesülő személy esetén, az erről szóló dokumentumot,
  • a köznevelési intézmény igazgatója által hitelesített pedagógiai ajánlást, javaslatot,
  • a lakóhelyet vagy tartózkodási helyet igazoló irat másolatát.
  • Az érvényes pályázatot beadó kérelmezők háztartásában a polgármesteri hivatal munkatársa, a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársával együttesen – az időpont előzetes egyeztetését követően - környezettanulmányt végez. A környezettanulmányt tárgyév július 31. napjáig kell elvégezni.

A pályázónak szakértő által végzett, a tehetség felmérésére irányuló vizsgálaton kell megjelennie.

A vizsgálat, valamint a környezettanulmány időpontjáról a pályázó törvényes képviselőjét két időpont megadása mellett elektronikus levélben és telefonon – az iratra való rögzítés mellett – kell értesíteni.

A munkacsoportnak lehetősége van a pályázó személyes meghallgatására. Amennyiben a fenti cselekmények valamelyike a törvényes képviselő együttműködésének hiánya miatt nem valósul meg, a pályázatot el kell utasítani.

A beérkezett pályázatokat a Szociális és Lakás Bizottság 2024. augusztus 31. napjáig bírálja el, 100 pontos pályázati rendszerben a rendeletben meghatározott szempontok alapján. A támogatottak személyéről a felállított sorrend alapján a Bizottság dönt. A döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs. A pályázót a pályázat eredményéről a polgármester írásban értesíti. Az elnyerhető támogatás összege: 500 ezer Ft/fő/tanév, amelyből a gyermek taníttatásának és képzésének költségei közvetlenül fedezhetők. A támogatási időszak tárgyév szeptember 1. napjától következő év augusztus 31. napjáig tart.  A támogatás felhasználása a támogatási időszakon belül, az egyéni fejlesztési tervben foglaltakkal összhangban, a mentor döntése alapján történik. A támogatott és törvényes képviselője köteles a mentorral együttműködni, és az egyéni fejlesztési tervben foglalt kötelezettségeket teljesíteni.

A pályázatról további felvilágosítást itt találnak, illetve a 94/520-165-ös telefonszámon lehet kérni.

 

Fotó: Szombathely MJV

Savaria Fórum 33. évfolyam különszám - 2024.07.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam különszám - 2024.07.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Embert gázolt a celldömölki vonat
Gázolás miatt szünetel a vonatforgalom Zalaegerszeg és Zalaszentiván között, a Celldömölk-Ukk-Zalaegerszeg vonalon késésekre kell számítani – közölte a Mávinform kedd reggel Facebook-oldalán.
Hámori Luca: Akárhogy is alakul az olimpia, az már mindig ott lesz nekem, hogy én vagyok az első magyar női bokszoló
A fiatal kőszegi bokszoló valóra váltotta gyerekkori álmát és ezzel sporttörténelmet is írt. Ennek apropóján készített interjút a Telex a 23 éves kőszegi ökölvívóval, aki 10 éves korában kezdett bokszolni bátyja és édesapja hatására, akik már akkor látták, hogy van hozzá érzéke.
Nem tudták újraéleszteni a hőségben a Rohonci úton összeesett asszonyt
A szombathelyi Rohonci út egyik tízemeletes társasháza előtt esett össze egy asszony pénteken nem sokkal dél előtt. A nő keringése leállt, 50 percig küzdöttek a mentők az életéért, sikertelenül.
A Szeged igazolta le az Illés Akadémia tehetségét
Takács-Földes Olivér alapembere volt a Vas vármegyei bajnokságot nyert csapatnak, próbajátékon győzte meg az NB II-es Tisza-partiak stábját, hogy érdemes szerződtetni.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
legfrissebbek
Közadakozást vár a mérnöki kamara Hollán Ernő első szombathelyi köztéri szobrára
Kétszáz éve Szombathelyen született a nagyszerű mérnök, Hollán Ernő. A jeles évforduló alkalmából a Vas Vármegyei Mérnöki Kamara alapítójának tiszteletére a testület kezdeményezi, hogy a reformkor kiemelkedő mérnök egyéniségének legyen köztéri szobra szülővárosában.
Nem lesz többé Volánbusz, beolvad a MÁV-ba
A MÁV-Volán csoport felett az államot megillető tulajdonosi jogokat és kötelezettségeket gyakorló építési és közlekedési miniszter hivatalosan is elrendelte a két állami tulajdonú személyszállító nagyvállalat, a MÁV-START Zrt. és a Volánbusz Zrt. egyesülését, írta a Magyarbusz.info. A fúziónak év végéig meg kell történnie.
Újabb szombathelyi akadémista szerződött Szegedre
Takács-Földes Olivér után az Illés Akadémia tavalyi megyei I-es bajnokcsapatának házi gólkirálya, Pruska Dániel is az NB II-es Szeged-Csanád Grosics Akadéminál folytatja.
Gyalogjárda épülhet a Jászai Mari utca 1/D kaputól a Krúdy utcai járdáig
Ez a Mira Garden lakóit érintő gyalogos közlekedés problémáit oldhatja meg, derül ki Németh Ákos önkormányzati képviselő (KISZ/SZázhold városrész) posztjából.
Szuverenitásvédelem: hatalmas kínai devizahitelt vett fel a magyar állam, nem verte nagy dobra
Egymilliárd eurónyi (392 milliárd forintnyi) hitelt vett fel kínai bankoktól a kormány idén tavasszal, és ezt egy összegben le is hívta április 19-én, írja a Portfolio az Államadósság-kezelő Központ ÁKK statisztikái alapján. A kötvénytartozásokat nem számolva ez az összeg a legmagasabb a magyar állam fennálló hiteltartozásai közül.