km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Jót tesz a szünet a karneválnak

Jót tesz a szünet a karneválnak

A Savaria Napok elérte a célját, Szombathely pedig nem halott város többé. A nyári főszezon után beszélgetett az Euroinfóval Horváth Soma, a vasi megyeszékhely kulturális alpolgármestere. 

 

– A Savaria Karnevál Szombathely legerősebb kulturális brandje. Mennyire sikerült pótolni a hiányát a Savaria Napok és Borfesztivállal, főleg, hogy tavaly is elmaradt a rendezvény?

 

– Elértük a célunkat! Egy olyan hétvégét akartunk, ami visszaadja a karneválok hangulatát, és kifejezetten a szombathelyi közönségnek szól. Beszédesek az adataink: 5-6000 fő látogatott ki a három est programjaira a Fő térre, miközben a Történelmi Témapark 1000, az Iseum és az OTP-fiók alatti ókori kiállítóhely pedig 300 látogatót fogadott naponta. Külön öröm volt, hogy a kereskedők éltek a lehetőséggel, hogy az önkormányzat kedvezményes kitelepülési lehetőséget biztosított nekik. A mi pozitív tapasztalataink mellett a szombathelyiek visszajelzései is jók voltak a hétvégéről. 

 

 

– Jövőre már biztosan nagy lesz a népharag, ha nem lesz rendes karnevál.

 

– Mindenképpen szeretnénk újra megtartani. Szerintem egyébként jót fog tenni a kétéves szünet, hiszen tiszta lappal és újításokkal hozhatjuk vissza a karnevált, ami kapcsán az utóbbi 5-10 évben már nagyon sokszor felmerült, hogy frissítésre lenne szükség. Egyébként az új dolgok iránti igény nem csak a karneválnál látható, részben a járványnak is köszönhetően megváltoztak a közönség elvárásai a kulturális programok tekintetében.

 

–  Milyen szempontból?

 

–  Bizonyos értelemben mindenki kimozdult a komfortzónájából a pandémia alatt. Ez igaz a város számos nagyszerű művészeti-kulturális intézményére is, amelyek az elmúlt évtizedben élték a megszokott életüket, és szervezték az idényeiket a klasszikus menetrendjeik szerint, amíg nem borított ezen a koronavírus. A városvezetés örömmel látja az utóbbi időszak újításait, hiszen nekünk fontos célunk, hogy kimozdítsuk a kulturális életünket a megszokott medréből. Most azt látjuk, hogy több szombathelyi számára elérhetőek ezek az értékeink, amelyeket kiviszünk a köztereinkre, vagy olyan helyekre, ahol eddig nem igazán voltak kulturális események. Még olyanok is eljönnek a programokra, akik legfeljebb olvastak vagy hallottak a programokról, de korábban ódzkodtak attól, hogy elmenjenek egy-egy ilyen műsorra.

 

– Új helyszín a városháza is, amit tavaly nyitottak ki a nagyközönség előtt.

 

– De nem ügyfélfogadási, hanem kulturális szempontból mondtuk azt, hogy a városháza legyen a város háza. Idén ez főleg teraszkoncertekben és az utcaművészeti hétvégében testesül meg. Az előbbi sorozat annyira népszerű, hogy szó szerint vadászni kell a jegyekre, mert egyébként napok alatt elkelnek. Tavaly három koncertet, idén pedig már négyet rendeztünk meg, és most ősszel is lesz két-három kisebb programunk a Nyitott Városháza keretében. Ha már város, büszkék vagyunk arra is, hogy tavaly a járványügyi intézkedések ellenére méltóképpen tudtuk megünnepelni a szombathelyi önkormányzat 30 éves megalakulását.

 

Sőt, a városházán kívül is vannak remek helyszíneink: ott a csodálatosan felújított Csónakázó-tó, az Emlékmű-domb, a Történelmi Témapark. Mindhárom zseniális rendezvényhelyszín, mégis, a korábbi ciklusokban alig szerveztek ide kulturális eseményeket. Nagy előrelépés egyébként, hogy a járványnak „köszönhetően” létrejött egy új szombathelyi fesztivál a Savaria Karnevál mellett: az Érezd Szombathelyt!, amit a járvány leküzdése után, a normális kerékvágásban is meg kell tartanunk. Idén nagyszerűen debütált a sorozat, hiszen június eleje óta 15 városi helyszínen 70, többségében ingyenes programon vehetünk részt október másodikáig. 

 

– Láss! Hallj! Tapints! Ízlelj!: négy érzékelésre, érzékszerve épít a programsorozat. Melyik a legerősebb közülük?

 

– Nehéz ezt megválaszolni, hiszen a kultúra és a művészet szubjektív dolgok. Szerintem az, hogy halljunk és lássunk; tehát a zene és a tánc örvendenek általában a legnagyobb népszerűségnek, de a kreatív energiák mindig tökéletesen megférnek egymás mellett. Hatalmas élmény volt látni az utcaművészeti hétvégén, hogy a képzőművészek, az utcazenészek és a szimfonikusok micsoda hangulatot tudtak varázsolni a belvárosba. Azt hiszem, az idei nyár után senki sem mondhatja azt, hogy Szombathely egy halott város. Az összes hétvégén, sőt hétköznapokon is nyüzsgött az élet a megyeszékhelyen.

 

 

– Halott város – ezt szokták mondani Szombathelyre?

 

– Sok ismerősömtől, főleg a nem szombathelyiektől hallottam azt korábban, hogy azért nem jön ide turista, mert ugyan vannak látványosságaink, de kevés a program a késő tavaszi – kora őszi főszezonban. Idén tettünk ez ellen, aminek már most érződnek a pozitív hatásai.

 

CsA

Címlapkép: Savaria Fórum / Nagy Jácint

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.
Átveszi a zanati Füvészkert utcáit a város
Egyhangúlag elfogadta Szombathely MJV közgyűlése az előterjesztést: 22 éves történet záródott le ezzel, 123 család örömére. Megoldódik a csapadékvíztározó ügye és kijavítják a sérült járdarészeket is. Összesen 35 millió forintot fordít a város még a végleges megoldásra, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Putz Attila képviselő.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.
Újabb öt évig Baráthné Molnár Mónika vezeti a Berzsenyi Könyvtárat