km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Jószolgálat rendkívüli helyzetben

Jószolgálat rendkívüli helyzetben

A jószolgálat motorját az emberség hajtja – Értékelte a jubileumi évben végzett segítő tevékenységét a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász

 

Rendhagyó volt a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász újjászervezésének 30., jubileumi éve: az egyébként is aktív jószolgálati szervezetre a járvány sújtotta időszakban még nagyobb és felelősségteljesebb feladat hárult, hiszen az eddig ellátott nagycsaládosok és szociális életkörülményeik miatt a karitász „segítési látókörébe” tartozók mellett a vírushelyzet bővítette a nehéz egzisztenciális helyzetbe jutottak körét. Róluk sem feledkezhetett meg az egyházmegyében – Vas és Zala megyékben – működő szervezet, aki beszédes statisztikával színesítve áttekintette a jubileumi évben végzett sokszínű és szerteágazó segítő tevékenységét.


Dr. Sámsonné Sándor Ágnes szakmai igazgató időrendben haladva értékelte az évet, ennek alapján az év elején a Katolikus Karitász és a dm (drogerie markt) közös akciójaként 35 családnak tudtak összesen 355 doboz pelenkát adni. Ezt követte egy egészségi állapotjavító kezdeményezés, aminek részeként 277 család kapott a központi karitászszervezeten keresztül Béres cseppet, amit a körmendi plébániai karitász munkatársai osztottak szét. 


Tavasszal vetőmag-programot vitt végig a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász, amiben 320 csomagot juttatott el a vidéki plébániákra. Az akcióval a  családi házas helyekre koncentráltak elsősorban, ahol háztáji kertes környezetben vetették el a magokat a családok a plébániai karitász munkatársainak segítségével. Az adomány nagy része – 200 csomag – a Katolikus Karitásztól érkezett, míg saját forrásból 120 csomaggal egészítette ki az adományt az egyházmegyei karitász. A 320 csomag vetőmag 22 plébániához jutott el, zöldborsó, sárga- és fehérrépa, cékla, retek, kukorica voltak a csomagokban, azaz napi felhasználású termények, amit a családok kaptak önellátásuk biztosítására. Ágnes elmondta, nevelő módszere is van ennek az akciónak, az önfenntartásra, ezen keresztül pedig a takarékosságra próbálja rábírni a családokat. A vetőmag-programhoz szervesen kapcsolódott egy palánta-program is: az ivánci szakosított otthonból – ahol egyébként is foglalkoznak palántaneveléssel – 6-700 paradicsom- és paprikapalánta érkezett, amiket már csak ki kellett ültetni. Ezek is a fenti 22 plébániára kerültek. 


Az év eleji élelmiszeradományok a METRO áruházból érkeztek, narancsból és bejgliből egyaránt 500-500 kiló, amiket elsősorban időseknek, egyedülállóknak, betegeknek vittek ki a szombathelyi és a Szombathely környéki plébániák önkéntesei. Még az év eleji fűtési szezonban a Szombathelyi Erdészeti Zrt. jóvoltából tűzifát juttatott el a karitász Bajánsenyére és Jánosházára. Ez volt az a két település, ahonnét több megkeresés érkezett, ugyanakkor az erdészet minden évben támogatja ezzel a karitászt, ami igyekszik az egyházmegyében igazságosan elosztani a tűzifa-adományt. Idén két nagy teherautónyi, mintegy 40 köbméter tűzifa jutott a két településre, ahol a rászoruló családok jöttek érte, vagy juttatták el nekik. 


Szintén az élelmiszeradományok körét bővítette a celldömölki Wewalka Kft., akitől 242 kiló előhűtött rétestésztát kapott a jószolgálati szervezet. Februárban a kolbásztöltő rekordkísérletről emlékezetessé vált győrvári böllérversenyen is részt vett a karitász, ahol a rekordkísérlet során keletkezett húsokat, illetve kolbászt 440 család részére osztották szét. A böllérversenyen az egyházmegyei karitász csapata is indult, és az itt keletkezett töltött árut nagyrészt a szombathelyi egyházmegyében osztották ki. 


Az év során iskolakezdési támogatással is segítette a nehéz anyagi helyzetben élőket a karitász: sárvári szervezete egymillió hatvanötezer forint értékben osztott ki támogatást, ami nagyjából 5000 forintot jelentett gyermekenként. Ezt utalvány formájában kapták meg az érintettek. Emellett további 64 ezer forint értékben Bajánsenyére is került a támogatásból. 


Egész éves, januártól december közepéig tartó program a LAK6, amiben a Katolikus Karitász támogatásával egymillió hatszázezer forint értékben egyenlít ki lakbér- és közműhátralékokat a karitász. Ez egy teljes egyházmegyére kiterjedő támogatás, ami mellett még önerőből, további egymillió háromszázezer forint ráfordítással egyenlít ki hátralékokat az egyházmegyei karitász, ugyanis a központi keretösszeg pillanatok alatt kimerül. Így idén összesen kettőmillió kilencszázezer forint volt az ilyen jellegű támogatás. 


Az egyházmegyei karitász egyik legnagyobb horderejű akciója az élelmiszeradomány-gyűjtés és az önerős vagy támogatói forrásból származó élelmiszervásárlás, amik elsősorban a METRO és a TESCO áruházakra terjednek ki. A novemberi gyűjtéssel éves viszonylatban összesen 7,5 tonna élelmiszert vásárolt, illetve gyűjtött a karitász, több mint négymillió forint értékben, ezzel a teljes egyházmegyét segíteni tudta. A tescós és metrós, 3-3 napos élelmiszergyűjtő akcióit november végén szervezte meg, a több mint 4 tonnányi gyűjtött tartós élelmiszerből kb. 500 darab 5-6 kilós csomagot tudott készíteni. Tartalmát tekintve a csomagokba cukor, liszt, olaj, tészta, konzerv, kakaó, édesség, és a karácsony miatt szaloncukor is került. A csomagokat Rum, Kám, Torony, Jánosháza, Szentgotthárd, Pápa, Letenye, Lenti és Bérbaltavár kapta, illetve a szombathelyi plébániák. A Katolikus Karitásztól is kapott tartós, ún. dobozos élelmiszereket a helyi szervezet, amiket a szombathelyi ferences plébániának, illetve Celldömölk és Jánosháza térségi plébániáinak juttatott el, mintegy 1200 doboz nagyságrendben. A közel 10 kilós dobozokba hasonló élelmiszerek kerültek, mint a saját gyűjtésből összeállított csomagokba, hozzávetőleg 6-7 ezer forint értékű árut tartalmaztak. 


Kiemelt támogatója az egyházmegyei karitásznak Kondor János, a Vas Megyei Munkaadók és Gyáriparosok Szövetségének elnöke, aki másfélmillió forinttal támogatta a szervezet élelmiszervásárlását. Emellett egy magánszemély, egy idős hölgy is nagyvonalú patrónusa a karitásznak, ő kétszer egymillió forint támogatást adott, kérése szerint hátrányos helyzetű családok ellátására, élelmezésére fordítva a pénzt.


Október-november hónapokban 48 plébániai karitász szervezete részére több mint 3 millió forint értékben juttatott el 2-2 tonnányi burgonya- és almaadományt a karitász, amit egy egyházmegyén belüli termelőtől, Molnár Ferenc alsószenterzsébeti vállalkozótól szerzett be kedvezményesen. A vállalkozó a kedvezmény mellett a szállítás költségét is felvállalta. November elején pedig 40 egyházmegyéhez tartozó plébánia kapott összesen 3360 kg lisztet a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem országos jótékonysági kezdeményezés részeként. Lakosságarányosan 40-90 csomagot kapott egy-egy település, elsősorban azok a háztartások, ahol idősek vagy nagycsaládosok élnek, és a sütés-főzés mindennapjaik része. 


Egész évben folyamatos munka, és már 6 éve csinálja a jószolgálati szervezet az élelmiszermentést. Ez azt jelenti, hogy napi szinten menti a vasi és zalai hipermarketekben a zöldséget, a gyümölcsöt és pékárut, illetve ünnepi zárásokkor a vegyes élelmiszert. Az idei évben a szombathelyi Tescóból több mint 30 tonna élelmiszert 35 millió forint értékben, az Aldiból 22 tonna élelmiszert közel 22 millió forint értékben, a sárvári Tescóból 29 tonna élelmiszert közel 5 millió forint értékben, a kőszegi Tescóból 13 tonnát közel 4 millió forint értékben, míg a körmendi Tescóból 13 tonna élelmiszert közel 4 millió forint értékben mentettek meg. Ez összesen kb. 107 tonna élelmiszer, 70 millió forint. A megmentett élelmiszerek a nap végén megmaradt zöldségek, gyümölcsök és pékáruk, illetve a zöldséges standról azok a termékek, amiknek van szavatossági ideje, és ha ezek már lejártak, kiadják őket, de gyakorlatilag még fogyaszthatók. Ezeket a mentett élelmiszereket aznap kiszállítják, ahogy elhozzák az áruházból, egyszerre a rászorulókhoz jut. 


Nagylélegzetű esemény volt az egyházmegyei karitász életében a nardai napközis tábor, ahol 8 héten keresztül 1400 gyerek tölthette felhőtlenül és tartalmasan a nyarat. Tuczainé Régvári Marietta karitászigazgató örömmel újságolta, hogy aki a táborba jelentkezett, azt mind tudták fogadni, annak érdekében, hogy a nyári időszakban a családok ismét tudjanak dolgozni, és az őszi beiskolázásra kis anyagi tartalékot tudjanak képezni. 


Kulturálisan, valamint a segítés szempontjából is izgalmas és különleges esemény volt a szombathelyi Püspöki Palota kertjében augusztus végén rendezett három koncert,  aminek bevételét – a művészek tiszteletdíj-felajánlásait és a közönségtől származó jegybevételeket és pénzadományokat – már le is kötötték: három héten keresztül fedezni fogja a jövő évi nardai táborozók ebédjét.

 
A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász idei utolsó akciója is – ahogy az egész éve – rendhagyó volt: a NAV Vas Megyei Adó- és Vámigazgatósága is csatlakozott adománygyűjtő felhívásukhoz, és egy hónapon keresztül gyűjtöttek tartós élelmiszert ennek részeként. Marietta elmondta, sok nagy csomagot állítanak össze a NAV adományából, amiért már folyamatosan jönnek a Gyermekjóléti Szolgálattól és az Áldozatsegítő Irodától a krízishelyzetbe került családoknak élelmiszerért.


(x)

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.