km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Jó csapat formálódik Balogunyomban 

Jó csapat formálódik Balogunyomban 

A 2010-es években még meghatározó tagja volt a Vas megyei II. osztályú focibajnokságnak a Balogunyom SE, amely jelenleg csak a III. ligában szerepel. Az elmúlt évtized történetét Kiss István elnökkel idéztük fel. 

 

Sok néző, remek hangulatú párharcok, stabil, olykor kiemelkedően remek szereplés jellemezte a 2010-es években a balogunyomi focicsapatatot a Vas megyei II. osztályban. Kiss István, az egyesület lemondott elnöke szívesen emlékszik vissza erre az időszakra – az új elnökséget majd a télen választják meg.    

 

– 2012-től vettük át Simon Jánossal az egyesület vezetését, és bizony nagyszerű éveket éltünk meg anno. Nyugodt szívvel állíthatom, hogy meghatározó tagja voltunk a másodosztálynak, szereztünk egyszer ezüstérmet is, de volt, hogy a dobogó harmadik fokán zártunk. Emellett a 2015/2016-os kupakiírásban is maradandót alkottunk: városok csapatai (Körmend, Répcelak Szentgotthárd) hagyták el vesztesen az unyomi pályát. Az infrastruktúra fejlesztése ezekben az években történt meg: kívül-belül megújult az öltöző, bővítettük az épületet traktortárolóval, játékvezetői öltözővel, a pálya köré új korlát és nézőtéri padok kerültek. Mondhatjuk, hogy ekkor tényleg a fénykorát élte a csapatunk – idézte fel a történéseket az elnök, aki később a kevésbé sikeres időszakról is mesélt. 

 

– Sajnos, az egyesület támogatására a nehéz gazdasági körülmények miatt egyre kevesebb pénze jutott az önkormányzatnak, és más, korábbi szponzorok sem tudták a korábbi mértékben támogatni a csapatot.  A megyei II. osztályhoz mintegy 1,8 millió forintos büdzsére lenne szükség, ez az összeg aztán az évek során folyamatosan csökkent. Ugyanakkor nem csak a pénzügyi nehézség vezetett a III. osztályú tagsághoz. Sajnos, „elfogyott” a csapat a 2020 téli átigazoláskor: 24-25 játékos maradt az utánpótlásunk, UP-csapatok kiállítása nélkül pedig nem lehet a második vonalban szerepelni. A mélypont 2020 januárjában érte el az egyesületet – ekkor még nem volt kézzelfogható jele Magyarországon a koronavírus-járványnak. Viszont láttam, hogy a másodosztályú szerepléshez nem adottak a feltételek, így jeleztem a szövetségnek, hogy visszalépünk a bajnokságtól. Sokan eligazoltak tőlünk, azt gondoltam, korrekt módon járok el, hiszen annyira kevesen maradtunk, hogy sok meccsen ki sem tudtunk volna állni. Más kérdés, hogy néhány héttel később a COVID miatt lezárták a pontvadászatokat. Maradhattunk volna ugyan a második ligában, de mivel visszaléptünk, a következő kiírást a megyei III-ban kezdhettük meg. Nem volt könnyű időszak, de talpra álltunk, az idén pedig már sokkal jobban megy a gárdának – mesélte az elnök. 

 

Kimondottan jól ment az őszi szezon hajrájában a társulatnak: sorozatban több meccset is megnyertek Németh Balázsék, akik fel is jöttek a tabellán a 6. helyre. Kiss István szerint most valóban jó közösség alakult ki az egyesületnél.  

 

– A gárda gerincét a 2017/2018-as U19-es csapatunk alkotja, amely akkor pontveszteség nélkül nyerte meg az UP-bajnokságot. Persze, Sorokpolányból, Kisunyomból és Sorkifaludból is vannak többen a keretben, a srácok járnak edzésre is, igaz, az tagadhatatlan, hogy a nézőszámunk csökkent. Míg a megyei II. osztályban 35-40 bérletet is eladtunk, addig ez a szám mára megfeleződött. Sőt, sokan idegenbe is elkísérték együttesünket a szurkolóink, ma már ez sem feltétlenül jellemző. Mindenesetre az elmúlt tíz esztendőben sok örömet szereztünk a balogunyomiaknak, és reméljük, hogy hamarosan ismét magasabb szinten tudunk majd focizni. Vannak biztató jelek, most például a Magyar Falu program keretében tudtunk pénzt szerezni buszvásárlásra. Kimondott célkitűzések nem voltak az idei esztendőre, azt szeretnénk, hogy együtt maradjon ez a társaság, amely nemcsak a pályán, hanem a civil életben is remek közösséget alkot – zárta szavait az elnök.     

 

Krilov István

Fotó: Balogunyom SE

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.
Átveszi a zanati Füvészkert utcáit a város
Egyhangúlag elfogadta Szombathely MJV közgyűlése az előterjesztést: 22 éves történet záródott le ezzel, 123 család örömére. Megoldódik a csapadékvíztározó ügye és kijavítják a sérült járdarészeket is. Összesen 35 millió forintot fordít a város még a végleges megoldásra, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Putz Attila képviselő.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.
Újabb öt évig Baráthné Molnár Mónika vezeti a Berzsenyi Könyvtárat